Menetelnek a szlovén játékosok a topligákban

 

Németországban négy, Szlovákiában egy szlovén válogatott játékos van versenyben a bajnoki címért, csütörtökön Ticar és Kranjc DEL-döntőbe jutott, őket helyettesíteni kell majd Dél-Koreában.

Északi szomszédunknál már javában zajlik a döntő, Svájcban szombaton kezdődik, egyedül Csehországban nem dőlt még el az elődöntők egyetlen párharca sem.

Csehországban az elődöntők hatodik meccsére készülnek a csapatok. Az egyik ágon a Zlín vezet 3-2-re a Trinec ellen, a másikon a Kometa Brno a Sparta Praha ellen szintén 3-2-re. Érdekesség, hogy mind a Trinec, mind a Sparta kezdte pályaelőnnyel a párharcot. A PO kanadai táblázatát a trineci csapatkapitány, a 38 éves Radek Bonk vezeti 10 meccsen lőtt négy góljával és nyolc asszisztjával.

Finnországban már megvan a döntő egyik szereplője, a Karpat ugyanis azok után, hogy a negyeddöntőben 4-0-ra győzte le a HPK-t, az elődöntőben sem ismert kíméletet és 4-1 arányban múlta felül a SaiPa csapatát. Utóbbiak feltehetően így sem búslakodnak, hiszen eddig masszív középcsapatnak számítottak, amely tavaly azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 750 ezer eurós nyereséget termelt. A másik ágon a Tappara és a Lukko viaskodik egymással, jelenleg Hetényi Zoltán volt csapata, a Tappara vezet 3-2-re. Kapusuk, Juha Metsola továbbra is az egyik legtöbbet foglalkoztatott hálóőr, védési hatékonysága a rájátszásban 93,6%, ami a második legjobb a ligában.

Minket legjobban jelen pillanatban legjobban a német első osztály küzdelmei érintenek és érdekelnek, hiszen az elődöntő négy csapata között számos szlovén válogatott játékos érdekelt. Csütörtökön a Köln nyert a Wolfsburg ellen, ami a negyedik győzelmét jelentette, így 4-1-es összesítéssel jutott tovább. Ez azt is jelenti, hogy Rok Ticar és Ales Kranjc már biztosan nem less ott Gojangban. A másik ágon a Hamburg és az Ingolstadt mérkőzik, az Ingolstadtnak három meccslabdája van, hiszen 3-1-re vezet, a következő mérkőzést péntek este fél nyolckor rendezik Hamburgban. Az Ingolstadtban Ziga Jeglic és Robert Sabolic kergeti a pakkot, ha továbbmennek, ők sem érnek oda a világbajnokságra. Szlovéniával április 23-án meccselünk Dél-Koreában.

Szlovákiában már a döntő második mérkőzésén is túl vagyunk, a Nyitra a második kassai meccsen elvette ellenfele pályaelőnyét és 1-1-re módosította a párharc állását. A 2-1-es nyitrai sikerben döntő szerepet vállalt a szlovén kapus, Robert Kristan, aki 36 lövésből 35-öt fogott, 97,2%-os védési hatékonyságot produkálva. Az ő helyzete annyiban speciális, hogy sérülés esetén bevethető harmadik számú kapusként feltehetően mindenképpen nevezik a világbajnokságra. Ha hétmeccses lesz a döntő, akkor annak április 21-én lesz vége, ebben az esetben tehát nem valószínű, hogy egy kimerítő utazás után másfél napon belül rábíznának egy fontos válogatott mérkőzést.

Svájcban szombaton kezdődik a döntő, melyben a Zürich és a Kloten találkozik egymással. A zürichieknek volt nehezebb dolguk, hiszen az elődöntőben a Geneve-Servette csapatával futottak össze, ahol csak a hetedik meccsen tudták eldönteni, melyikük a jobb csapat, ezen 4-0-ra győzött az alapszakaszgyőztes Lions. Ha ehhez hozzávesszük, hogy már a negyeddöntőben a Lausanne ellen is hetedik mérkőzést rendeztek, melyet 1-0-ra nyertek, akkor nyilvánvaló, hogy olyan mentális ereje van a csapatnak, ami ellen nagyon nehéz dolga lesz a Klotennek.

Svédországban az egyik elődöntőben 3-2-re vezet a Farjestad a Vaxjö ellen. Érdekesség, hogy eddig mind az öt alkalommal a vendégcsapat nyert, a hatodik meccset péntek este rendezik Karlstadban. A párharc nyertese a Skellefteával játszik, amely sorozatban negyedik éve kerül a döntőbe, idén ráadásul címvédőként. Ehhez az elődöntőben a Linköpinget verték 4-1-es összesítéssel.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum