Kanadai vendégedző a Vasasnál

 

Jövő kedden egy junior A ligás edző érkezik a Jégpalotába.

“Beindul az, amit már a munkám elején el akartam kezdeni, csak akkor még más dolgokban is bíztam és nem akartam semmit elsietni ? mondta Szuper Levente szakosztály-igazgató a Jégkorongblognak. ? Jelenleg az az egyik cél a klubban, hogy segítsük az arra érdemes fiataljainkat külföldi játéklehetőséghez jutni. Minden külföldi kapcsolatomat szeretném a jövőben erre felhasználni, fontosnak tartom, hogy játékosaim lehetőséget kapjanak belekóstolni ebbe a légkörbe, kultúrába.

Vasas HC

Frank DeMasi edző érkezik hozzánk, itt lesz öt napig, áttekinti a működésünket és a módszereinket, elemzi a klub munkáját és struktúráját, edzői értekezletet tart, valamint felméri azt, hogy kik ütik meg a kívánt szintet mondjuk az ő junior A-s csapatában. Ha talál ilyet, akkor akár már szeptembertől nála játszhat valamelyik Vasas-játékos.

Külön jól jön nekünk, hogy a tengerentúli edző korábban sokat dolgozott egyetemi csapatok mellett, ezt a vonalat is szeretném kiépíteni. Nagyon jó lehetőség a juniorhoki is, de legalább annyira fontos a tanulás, nagyszerű lehetőség ebből a szempontból is egy egyetemi csapathoz igazolni, akár Kanadában, akár az USA-ban.

Frank csak a kezdet, ő egy közös kanadai ismerősön keresztül jutott el hozzám, aki még emlékezett rám az Ottawa 67′s-es időszakból. Ő jelentkezett, mivel folyamatosan keresi a lehetőséget, hogy európai játékosokat építsen be a csapatába, hogy minél színesebb legyen a brigád.

Elkezdtünk erről egyre többet beszélni, és arra jutottam, hogy meghívom, nézze meg a saját szemével, hogy szerinte a magyar U18, U20 körülbelül hol tart most a kanadai junior A szinthez képest. Nagyon érdekes lesz nekem is látni, hallani, amit mond, mert sok minden kiderülhet ebben az öt napban.

Ne felejtsük el, ez még nem major junior, hanem “csak” sima junior A, ami egy szinttel lejjebb van, de ugyanúgy nagyon komoly színvonalat jelent, mindenesetre mindenki tisztában lesz az együtt töltött napok után azzal, hogy ifistaként, juniorként hol tart a világ hokijához képest.”

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum