Magyarország?Hollandia 2-1

   

A magyar női válogatott legyőzte a tavalyi divízió 1/B-s vb 2. helyezettjét, a világranglista 17.-jét. Gömöri Csaba lányai a zárónapon nagy valószínűséggel az ezüstéremért játszanak.

A mérkőzés magyar fölénnyel kezdődött, három lövést is megeresztettünk van Leeuwen kapujába, közülük a 2. percben Németh Bernadett lövése bement, a találathoz Ungár adott gólpasszt. A következő pár percben is nyomtak lányaink, az első holland kaput eltalált lövést a harmad közepén jegyezték fel hat magyar próbálkozást követően. A 11. percben van Nes kiállítása után emberelőnybe kerültünk, ami kimaradt, akárcsak a hollandok lehetősége Pintér Lili büntetésénél a harmad vége felé, amelyben 14-6-ra nyertük a kapura lövési mutatót.

A második játékrész kiegyensúlyozottabb játékot hozott, legalábbis a 10-8-as kapura lövési arány ezt sejteti. A középső harmad krónikájához egy-egy kisbüntetés tartozik, Pintér Lili gáncsolásért ült ki a 22. percben, hat perccel később pedig Keijzert állították ki bottal lökésért.

A záró húsz perc elejét megnyomtuk, a harmad felénél 8-1 volt a kapura lövések száma a javunkra, egyszer pedig Even kiállítása után emberelőnyben játszhattunk. A harmad második felében viszont egyre többet támadott Hollandia, az 55. percben Németh Bernadett büntetést kapott, az emberelőnyt pedig 14 másodperc alatt kihasználták a hollandok Wielenga révén. Az 57. percben Martenst állították ki, az öt a négy elleni játék során Dabasi Réka betalált Németh Bernadett és Szlaby passzából, így 82 másodperccel a vége előtt újra vezetett Magyarország. A végén van Leeuwen lekorcsolyázott, hiába, Magyarország 2-1-re nyert. A zárónapon Kazahsztánnal játszanak lányaink, ahol a többi eredmény függvényében akár az ezüstérem is lehet a tét.

Update: A második magyar gólnál a hivatalos jegyzőkönyvben Németh Bernadett neve szerepel második gólpasszosként, ám azt Jókai Szilágyi Zsófia adta.

hunned

A női válogatott játékoskerete a lettországi divízió 1/B-s világbajnokságra:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Gegesy Boglárka 1988 Marilyn
Németh Anikó 1996 Pesterzsébet U16
Védők:
Csiszer Sarolt 1992 Sarisanska Presov (SVK)
Kiss-Simon Franciska 1995 Fakel Korkino (RUS)
Medgyes Dorottya 1996 MAC U16
Molnár Mónika 1995 Scanlon Creek Academy (CAN)
Németh Bernadett 1996 Pesterzsébet U16
Szlaby Gyöngyi 1988 Sarisanska Presov (SVK)
Trencsényi Kitti 1992 University of Calgary (CAN)
Támadók:
Brgles Nóra 1991 Segeltorps IF (SWE)
Dabasi Réka 1996 Vasas U16
Dettrich Szilvia 1991 Sarisanska Presov (SVK)
Horváth Tifani 1996 UTE U18
Jókai Szilágyi Kinga 1997 SC Weinfelden (SUI)
Jókai Szilágyi Zsófia 1992 SC Weinfelden (SUI)
Kiss Andrea 1996 MAC U16
Pártos Réka 1996 Pesterzsébet U16
Pintér Hanna 1998 MAC U16
Pintér Lili 1996 MAC U16
Rónai Alexandra 1993 Guildford Lightining (GBR)
Somogyi Vivien 1995 MAC U16
Ungár Rebeka 1997 KMH U16

A magyar női válogatott programja a divízió 1/B-s női világbajnokságon (Ventspils):

2014. április 6., vasárnap, 19.00: Magyarország?Lettország 0-4 (0-1, 0-2, 0-1)
2014. április 7., hétfő, 15.30: Koreai NDK?Magyarország 4-8 (0-2, 3-3, 1-3)
2014. április 9., szerda, 12.00: Magyarország?Kína 1-3 (1-0, 0-2, 0-1)
2014. április 10., csütörtök, 12.00: Hollandia?Magyarország 1-2 (0-1, 0-0, 1-1)
2014. április 12., szombat, 15.30: Kazahsztán?Magyarország

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum