Magyarország?Kína 1-3

   

A magyar női válogatott hiába lőtt kétszer annyit kapura, mint ázsiai ellenfele, vereséget szenvedett a tavalyi divízió 1/B-s világbajnokság 4. helyezettjétől.

Az első harmad első fele kiegyenlített játékot hozott, két magyar és egy kínai kiállítás után 5-5 volt a kaput eltalált lövések száma. A folytatásban viszont belelendült a magyar válogatott, tízzel többet lőtt kapura, mint ázsiai ellenfele. Két perccel a vége előtt kettős emberelőnybe kerültek a lányok, amit Kiss-Simon Franciska egy késleltetett kiállítás során kihasznált, a gólpasszokat Medgyes és Horváth jegyezték.

A második játékrész viszont nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. A kínaiak többet lőttek kapura, ráadásul Brgles 32. percben megítélt kiállítását fél perc alatt kihasználták Wen Lu révén és egyenlítettek. Nem sokkal később magyar emberelőny következett, ami kihasználatlanul maradt, a harmad utolsó percében pedig Wen Lu megszerezte második gólját és a vezetést Kína számára.

A záró húsz percben nyomott Magyarország, a kapura lövési mutatót a harmad felénél 12-4-re uraltuk, ám sajnos az 53. percben Zsu Rui megszerezte a kínaiak harmadik gólját, mely találat után időt kértünk. Az 57. percben 35 másodperc eltéréssel két kínai játékos is kétperces büntetést kapott, ám a második kettős emberelőny már kihasználatlanul maradt, akárcsak a közben megítélt szimpla emberfór. Az utolsó percben Németh Anikó lekorcsolyázott, ám több gól nem született, Kína 3-1-re úgy, hogy csak 19-szer lőtt kapura, míg Magyarország 39-szer. Folytatás csütörtök délben Hollandia ellen.

A női válogatott játékoskerete a lettországi divízió 1/B-s világbajnokságra:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Gegesy Boglárka 1988 Marilyn
Németh Anikó 1996 Pesterzsébet U16
Védők:
Csiszer Sarolt 1992 Sarisanska Presov (SVK)
Kiss-Simon Franciska 1995 Fakel Korkino (RUS)
Medgyes Dorottya 1996 MAC U16
Molnár Mónika 1995 Scanlon Creek Academy (CAN)
Németh Bernadett 1996 Pesterzsébet U16
Szlaby Gyöngyi 1988 Sarisanska Presov (SVK)
Trencsényi Kitti 1992 University of Calgary (CAN)
Támadók:
Brgles Nóra 1991 Segeltorps IF (SWE)
Dabasi Réka 1996 Vasas U16
Dettrich Szilvia 1991 Sarisanska Presov (SVK)
Horváth Tifani 1996 UTE U18
Jókai Szilágyi Kinga 1997 SC Weinfelden (SUI)
Jókai Szilágyi Zsófia 1992 SC Weinfelden (SUI)
Kiss Andrea 1996 MAC U16
Pártos Réka 1996 Pesterzsébet U16
Pintér Hanna 1998 MAC U16
Pintér Lili 1996 MAC U16
Rónai Alexandra 1993 Guildford Lightining (GBR)
Somogyi Vivien 1995 MAC U16
Ungár Rebeka 1997 KMH U16

A magyar női válogatott programja a divízió 1/B-s női világbajnokságon (Ventspils):

2014. április 6., vasárnap, 19.00: Magyarország?Lettország 0-4 (0-1, 0-2, 0-1)
2014. április 7., hétfő, 15.30: Koreai NDK?Magyarország 4-8 (0-2, 3-3, 1-3)
2014. április 9., szerda, 12.00: Magyarország?Kína 1-3 (1-0, 0-2, 0-1)
2014. április 10., csütörtök, 12.00: Hollandia?Magyarország
2014. április 12., szombat, 15.30: Kazahsztán?Magyarország

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum