Ma két győzelmet arattunk

   

A női válogatott első divízió 1/B-s győzelme után lelkesen nyilatkozott Gömöri Csaba, a mesterhármasig jutó Horváth Tifani és az 1+2 pontot szerző Kiss Andrea.

“Ma két győzelmet arattunk ? örült Gömöri Csaba. ? Egyiket az észak-koreai csapat ellen, a másikat magunk ellen, ami nagyon fontos volt. Eddig nem sokat akartam arról beszélni, hogy mennyire nehéz, amikor két világbajnokság között egy hét telik el úgy, hogy egy hazai A csoportos vb-n kell játszani, majd pár nap készülődés után elutazni, és egy sosem látott magasságban felnőtt vb-n helyt állni.

Akik kételkedtek és elégedetlenek voltak, például vasárnap, azoknak csak annyit, hogy március 1. óta vagyunk szinte folyamatosan együtt a lányokkal. Edzések, felkészülés elméletben, sportpszichológus, meccsek. A mai épp a 8. volt bő két hét alatt, olyan ellenfelekkel, mint Kanada, USA, Svédország, Oroszország, majd a tavaly még a divízió 1/A-ban szereplő, hazai pályán szereplő Lettország.

Azt hiszem mindezez a lányoknak, akik többségében még csak 17-20 évesek, nem kis megterhelés. Nagyon nehéz bármilyen közösséget hat hétre összezárni és folyamatosan motiválni, főleg úgy, hogy sajnos az eredmények sem jöttek eddig, és egy hosszú nyeretlen időszakon vagyunk túl. A mai meccsen választ kaptunk sok mindenre. Fel lehet állni 18 óra alatt, és kiürítve a fejeket lehet nagyon jól hokizni. Ehhez többek közt jó alanyok kellenek, sok munka és hit.

Mielőtt legyintenénk a mai ellenfélre, el kell mondjuk, hogy évek óta folyamatosan érmet nyer ebben a csoportban, és nem is szokott kiesni innen, csak ha büntetésből kirakják, mint 2 éve, amikor egyel lejjebb futottunk össze velük. Szóval Észak-Koreának nagyon agilis, sokat korcsolyázó, erőszakosan letámadó csapata van, nincs lehetetlen előttük. Az országot és a népet nem kell bemutatni, a sportban bizonyítani akarnak. A mai meccsre egy 3-0-ás győzelemmel érkezett, mi pedig 0-4-es vereséggel.

Mégis az első perctől mi uraltuk a játékot és fantasztikusan kezdtünk. Az átalakított sorok erre voltak kitalálva. A KNDK ellen hamar dűlőre akartunk jutni és eldönteni a meccset. Erre meg is volt minden esély, hiszen 2-0 után ziccereink voltak. Sajnos ekkor még nem tudtunk pontot tenni a történet végére. 3-0-nál és 5-1-nél is hagytuk őket visszajönni a meccsbe. Ezt a rutintalanság és a nagy akarat okozta. Azonban amikor bajban voltunk, mindig volt, aki meglökte a szekeret és a végén nyolc gólt lőve nagy győzelmet arattunk.

Ez arra a kérdésre is választ ad , hogy ki fog itt gólt lőni. Mert ezt is megkérdezte teljes joggal néhány ember az elmúlt időszakban. Akkor is azt mondtam, hogy az a 12 csatár aki itt van, vagy az a 8 hátvéd, de én biztos nem. De mivel ez a legerősebb magyar felnőtt női válogatott, így majd megoldja. Tavaly valaki megjegyezte, hogy a legjobb játékos az, aki játszik. És akik ma a jégen voltak, játszottak, nem is kisiskolás fokon.

Így ma este ismét emelt fővel hagyhattuk el a jeget, csakúgy mint vasárnap, csak azzal a pici különbséggel, hogy most győzelemmel, ami még édesebb. Tegnap sem volt baj, csak nem lőttük be a helyzeteket és a hibáinkat kihasználták. Ma viszont mi használtuk ki a másikét. Végre meghallgathattuk a himnuszunkat és ez nagy erőt, önbizalmat adhat a további meccsekre. Ma este örülünk, kedden edzünk és kirándulunk, regenerálódunk és várjuk, nagyon várjuk Kínát, mert remélem, lendületbe kerültünk.

Ebben a csoportban mindenki képes a másikat legyőzni. A napi forma dönthet, és a szerencse. Az utóbbiból kell egy kicsi és akkor lesz itt még sok érdekes eredmény. De mi ezzel nem foglalkozunk. Csináljuk, amit kitaláltunk és megyünk azon az úton. A végén pedig majd összeadják a pontokat és kiderül, mire elég ez. Éremért jöttünk, ez volt és most is ez az álmunk. Az esély ma megmaradt erre, sőt. Érezzük, hogy sokan szorítanak értünk. Ez nagyon jó érzés.”

“Az első gólnál kettő az egy ellen mentünk a Kiss Andival, megláttam a tökéletes szöget és belőttem a korongot ? mesélt első góljáról Horváth Tifani. ? A második gólnál kaptam egy nagyon jó kiugratóást Medgyes Dorcitól, de a nem tudtam vele szólóban elmenni. Így a kapujuk előtt cselezgettem, aztán váratlanul lőttem és bement. A harmadik gólom igazi csapatmunka volt. Emberelőnyben voltunk és hibátlanul kihoztuk a korongot a saját harmadunkból. Igazából mindenkinél volt a korong, szóval ez egy négy asszisztos gól volt. A végén én voltam ott kapu előtt és már szinte szégyen lett volna kihagyni. A meccs maga jó volt, és annyira jó érzéssel töltött el, hogy végre értünk szólt a magyar himnusz. Olyan érzés, mintha megtört volna a jég. Remélem, ezt a formát tudjuk továbbra is hozni és innentől kezdve a meccsek csak a mi győzelmünkkel érnek véget.”

“Nagyon jól ment az egész csapatnak, mindenki nyerni szeretett volna, az összes gólért meg kellett küzdeni. Hozzáteszem, mindegyik találatunk szép volt ? mondta Kiss Andrea. ? A gólomnál betörtem a kapu elé, Pintér Lili rálőtte erősen a pakkot az ütőmre, beleszúrtam és felment a bal pipába. Szerintem ma az egész csapat teljesítménye jó volt, a kis hibáinkon javítani kell, de a többi meccset is nagyon meg szeretnénk nyerni.”

hunprk2

A női válogatott játékoskerete a lettországi divízió 1/B-s világbajnokságra:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Gegesy Boglárka 1988 Marilyn
Németh Anikó 1996 Pesterzsébet U16
Védők:
Csiszer Sarolt 1992 Sarisanska Presov (SVK)
Kiss-Simon Franciska 1995 Fakel Korkino (RUS)
Medgyes Dorottya 1996 MAC U16
Molnár Mónika 1995 Scanlon Creek Academy (CAN)
Németh Bernadett 1996 Pesterzsébet U16
Szlaby Gyöngyi 1988 Sarisanska Presov (SVK)
Trencsényi Kitti 1992 University of Calgary (CAN)
Támadók:
Brgles Nóra 1991 Segeltorps IF (SWE)
Dabasi Réka 1996 Vasas U16
Dettrich Szilvia 1991 Sarisanska Presov (SVK)
Horváth Tifani 1996 UTE U18
Jókai Szilágyi Kinga 1997 SC Weinfelden (SUI)
Jókai Szilágyi Zsófia 1992 SC Weinfelden (SUI)
Kiss Andrea 1996 MAC U16
Pártos Réka 1996 Pesterzsébet U16
Pintér Hanna 1998 MAC U16
Pintér Lili 1996 MAC U16
Rónai Alexandra 1993 Guildford Lightining (GBR)
Somogyi Vivien 1995 MAC U16
Ungár Rebeka 1997 KMH U16

A magyar női válogatott programja a divízió 1/B-s női világbajnokságon (Ventspils):

2014. április 6., vasárnap, 19.00: Magyarország?Lettország 0-4 (0-1, 0-2, 0-1)
2014. április 7., hétfő, 15.30: Koreai NDK?Magyarország 4-8 (0-2, 3-3, 1-3)
2014. április 9., szerda, 12.00: Magyarország?Kína
2014. április 10., csütörtök, 12.00: Hollandia?Magyarország
2014. április 12., szombat, 15.30: Kazahsztán?Magyarország

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum