Bírókra támadtak Csíkszeredában

   

Súlyos rendzavarás történt Csíkszeredában, a Brassóval játszott romániai bajnoki döntő negyedik mérkőzése után, a jégcsarnokban. A négy magyarországi játékvezetőt megtámadták és tettleg inzultálták.

“A játékvezetők egybehangzó beszámolója szerint a rendezők közölték velük, hogy fél-egy órán át nem tudják elhagyni a jégcsarnokot, mert csoportba verődve várják őket a kijáratoknál ? erősítette meg Kovács Zoltán, az MJSZ főtitkára a romániai sajtót bejárt hírt. ? Ezért a jégpályán várakoztak, mialatt egy nagyjából 15 fős csoport beszivárgott a rolba felőli oldalon, és megindult feléjük. Ez a csoport hangosan fenyegette a játékvezetőket, akik visszahúzódtak az öltözőbe. Ekkor a csoport egyik tagja a cserepadon hagyott kapusbotot nagy erővel az egyik játékvezetőhöz vágta, aki a fején zúzódásos sérülést szenvedett. A helyi rendőrség ezt követően azonnal véget vetett az akciónak.”

A helyzetet súlyosítja, hogy súlyos szurkolói rendbontás nem először fordul elő a Vákárban és környékén, hogy az eseményekről a helyi hírforrások és maga a HSC Csíkszereda vezetősége a harmadik napja hallgat. Eközben a klubhoz közel álló személyek a közösségi oldalon életveszélyesen megfenyegették az egyik játékvezetőt és családtagjait. A helyzet a 24. órában jár.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum