Öltöző a harmadik emeleten, lift nélkül

 

Medgyes László és Prohászka Zoltán a női válogatott két előfutára Ventspilsben. Nem épp olyan körülmények várták őket, amilyenre számítottak. Előbbi hagyományos jegyzete következik.

A női válogatott felszerelésmenedzsere és masszőre a válogatott buszával vitte ki a felszereléseket, míg a lányok repülővel utaztak utánuk Lettországba. A vb vasárnap este kezdődik.

“Kedves Érdeklődők!

Tudom, hogy adós vagyok még az U18-as vb beszámolójával, de túl sok mindent kellene leírnom, s a temérdek egyéb elfoglaltság miatt sajnos erre most nincs idő, arról nem is beszélve, hogy ezeket a sorokat is már egy ventspilsi hotel szobájának magányában vetem digitális papírra.

Nem gondoltam volna, hogy ma (péntek este) írni fogok, mert azért a megközelítőleg 1600 km-es út, amelyet  mintegy 22 óra alatt teljesítettünk, eléggé megviselt.

Az utazásról csak annyit szólnék, hogy rendben történt minden, szinte tökéletes utunk volt az erős kamionforgalomtól eltekintve, no meg attól, hogy a nagy tudású GPS megpróbált túljárni az eszünkön azzal, hogy Fehéroroszországon keresztüli útvonalat ajánlott, ahova ugye vízum nélkül elég nehéz lett volna belépni, no de a lényeg, hogy azért vagyunk ketten a kocsiban, hogy ilyen próbálkozásoknak ne dőljünk be… :)

Tehát a csütörtök 18.30-as indulást követően, helyi idő szerint pénteken 16 óra után nem sokkal megérkeztünk, s az előzetes megbeszéléseknek megfelelően megpróbáltuk a jégcsarnokban kipakolni a felszereléseket, mert azokat edzés utáni állapotban csomagolták be a csapat tagjai. Természetesen a hölgy a portán az orosz nyelv lett változatán kívül mást nem beszélt, de gyorsan kerített valakit, aki angolról képes volt tolmácsolni neki, hogy mit is szeretnénk. Kérésünkre a válasz egyértelmű volt, mégpedig az, hogy szombat reggel 7-kor megkaphatjuk a kulcsot. Mivel kedvünk nem nagyon volt vitatkozni, így inkább a szálloda felé vettük az irányt, de természetesen a meghiúsult kipakolás tényét közöltük az otthoniakkal…

Miután elfoglaltuk szobáinkat, jött a telefon, hogy menjünk vissza a pályára, mert kapunk kulcsokat és pakolhatunk. Több sem kellett nekünk, nyergeltünk és fordultunk, a portán már várt a már említett ? egyébként nagyon segítőkész ? hölgy, aki ismét csak kerített egy másik embert, akin keresztül elmondta, hogy ő bizony semmiről sem tud. Újabb telefon a hazaiaknak, majd a hölgy is telefonált a megadott kontaktszemélynek, s az a kompromisszumos megoldás született, hogy 21 órakor kapunk majd kulcsot.

Mi visszatértünk a szállásra, s egy jó kis tusolást követően rövid pihenőre tértünk. Amikor csörgött az ébresztő, hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, de azért hamarosan összeszedtük magunkat s indultunk vissza a pályára. Immár nem volt gond a kulccsal, megkaptuk mindkét öltözőt a jégcsarnok harmadik (!!!) emeletén. Lift nincs, csak egy lépcső.

Mondanom sem kell, eléggé megszenvedtünk, mire a 22 szerelészsákot és egyéb felszerelés feltranszportáltuk az emeletre. Mi naivan azt gondoltuk, hogy a szervezők olyan jó fejek, hogy 2 öltözőt adtak, hogy külön legyen a száraz és jeges öltöző, ennek szellemében elkezdtük átrendezni a száraz öltözőt, s addig addig tologattuk a padokat, amíg egy megfelelő elrendezést nem tudtunk abszolválni.

Ezt követően vettem kezelésbe a jeges öltözőt, elkezdtem kirakni a felszereléseket, hogy mihamarabb megszáradjanak. Ekkor ért az igazi meglepetés, hogy az öltöző csak 16 személyes, és mi ugye 22 tagú játékoskerettel rendelkezünk. Osztottunk, szoroztunk, próbálgattuk a különböző scenáriókat, de a végén arra a megállapításra jutottunk Prohival ? aki még nem tudná, Prohászka Zoltánról van szó, aki fizikoterapeutaként dolgozik a válogatott mellett, volt az utas- és váltótársam autókázásom során ?, hogy szét kell bombáznunk a már kialakított öltözőt és padokat, illetve öltözőrekeszeket kell átvinnünk a másik öltözőbe. Igen ám, de egyrészt korlátozott a hely, másrészt ezeknek a szekrényeknek az ajtón történő kijuttatása is felért egy sokoban feladvánnyal.

Lényeg a lényeg, 21 főre tudunk külön rekeszt beállítani, így sajnos egyetlen helyen két játékosnak kell majd osztoznia, de sajnos a falakat nem mozgathattuk, így ezt az egyetlen megoldás maradt.

Itt egyébként napközben sincs 6-8 foknál melegebb, este pedig a pára kicsapódik az autókon… Mindenki hozzon meleg ruhát, aki még nem csomagolta volna be az útra!

A pakolás úgy elhúzódott, hogy Prohi születésnapját ott az öltöző közepén ünnepeltük meg, pedig eredeti tervünk az volt, hogy majd itt a szállodában tesszük mindezt.

Azt hiszem, most már befejezem, mert hamar eljön a reggel, amikor még vár feladat rám, hogy a csapat érkezésekor minden megfelelő készenlétet mutasson.

A csapatnak jó utazást! Olvasóknak szép estét! Kikapcs…”

ventspils

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum