Pacioretty ötpontos estéje

 

A Montreal csatára egy mesterhármassal és két gólpasszal vette ki a részét az Ottawa elleni feltámadásból.

A Canadian Tire Centre-ben rendezett mérkőzésen a Senators a hatodik perc végén már három góllal vezetett és semmi nem utalt arra, hogy a Habs kiüti az ellenfelét. A Montreal azonban egy hetessel felelt a bekapott gólokra, amiből Max Pacioretty hármat vállalt magára, közte a győztes találatot. A balszélsőnek ez volt a szezonbeli harmadik triplája, ez mindössze három egykori Canadiens-játékosnak sikerült, Jean Beliveau-nak, Guy Lafleurnek és Pierre Larouche-nak.

A Columbus a bajnokot fogadta a rájátszásért folytatott harcban és fájó vereséget szenvedett a bajnoktól. A Jackets hiába vezetett kétszer is a mérkőzésen, 3-3 után a győztes találatot a Chicago szerezte, 3 másodperccel a vége előtt, Ben Smith révén. A vereség ellenére a Columbus – egyelőre – megtarthatta nyolcadik helyét, egy ponttal vezet az egy meccsel többet játszott Toronto előtt.

Két rájátszásra hajtó csapat találkozott a Prudential Centerben, ahol a Devils a Capitalst fogadta. A vezetést a vendégek szerezték meg az idénybeli 49. gólját szerző Alekszandr Ovecskin jóvoltából, amit Tuomo Ruutu egyenlített ki a mérkőzés felénél. 1-1 után a győztes találatra egészen a hajráig kellett várni, Ryan Carter a vége előtt öt perccel döntötte el a találkozót, a New Jersey javára. A tabellán a New Jersey három-, a Washington négypontos hátrányban van jelenleg a nyolcadik Columbus mögött.

A Detroit győzni tudott Buffalóban, ezzel pedig óriásit lépett a rájátszás felé. A Red Wings az első játékrészben eldöntötte a mérkőzést, ekkor három gólt rámolt a Sabres kapujába, Daniel Alfredsson és Danny DeKeyser révén. A Sabres a második és a harmadik harmadban szépített, de a Detroit győzelme ettől nem forgott veszélyben.

A Florida kapusa, Roberto Luongo ünnepre, a 800. NHL-mérkőzésére készült. A Calgary elleni találkozó után azonban nem volt mit ünnepelni, csapata ugyanis 2-1-re kikapott a kanadai gárdától. A Flames győztes találatát Mike Cammalleri szerezte, akinek ez volt a félezredik pontja a ligában.

Az Edmonton szétlövések után győzni tudott Phoenixben, ezzel pedig óriási szívességet tett a Dallasnak, ahol imába foglalják majd Sam Gagner nevét. Az Oilers 41 másodperccel a vége előtt egyenlített a center révén, kiharcolva a ráadást. A plusz öt perc nem hozott döntést, így jöhettek a büntetők, ahol ismét Gagner lépett elő főszereplővé, a negyedik körben értékesítette kísérletét, megszerezve a győzelmet az Olajosoknak. A Coyotes jelenleg 86 pontos, eggyel előzi meg a Dallast, amely két mérkőzéssel kevesebbet játszott ellenfelénél.

A Nashville meglepetésre simán győzni tudott az Anaheim otthonában. A Predators a duplázó Colin Wilson, Mike Fisher kettősnek, illetve a három gólpasszt kiosztó Matt Cullennek köszönhetően öt góllal szórta meg Jonas Hiller kapust, aki a lecserélés sorsára jutott a második harmadban. A Nashville-nek a győzelem ellenére nem sok esélye van a playoffra, öt meccsen kellene ledolgoznia hétpontos hátrányát.

Ottawa–Montreal 4-7 (videó)
G.: Smith (2), Hemsky, Zibanejad ill. Pacioretty (3), Markov, Weaver, Eller, Desharnais

Columbus–Chicago 3-4 (videó)
G.: MacKenzie, Johansen, Anyiszimov ill. Morin, Sharp, Hossa, Smith

Detroit–Buffalo 3-2 (videó)
G.: Helm, Jurco, Alfredsson ill. McBain, Deslauriers

Florida–Calgary 1-2 (videó)
G.: Trocheck ill. Agostino, Cammalleri

New Jersey–Washington 2-1 (videó)
G.: Ruutu, Carter ill. Ovecskin

Phoenix–Edmonton 2-3 (videó)
G.: Ekman-Larsson, Chipchura ill. Schultz, Gagner

Anaheim–Nashville 2-5 (videó)
G.: Palmieri, Winnik ill. Wilson (2), Fisher (2), Hornqvist

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
ROM 17:30 SCCBRA 3-4VÉGE
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 3-2 HVÉGE
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE INFO
március 29., szerda
NHL 01:00 BOSNSH 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 SJSNYR 
    • SPÍLER TV
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
U14   UTEAVS 
NHL 02:05 PITCHI 
    • SPÍLER TV
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
március 31., péntek
NHL 02:05 NSHTOR 
    • SPÍLER TV
ROC 16:10 MISVIC 
április 1., szombat
NHL 01:05 NYRPIT 
    • SPÍLER TV
ROC 16:10 MISSLL 
április 2., vasárnap
NHL 01:05 TBLMTL 
    • SPÍLER TV
NHL 04:00 EDMANA 
    • SPÍLER TV
ROC 13:10 MISRIT 
NHL 21:05 BUFNYI 
    • SPÍLER TV
április 3., hétfő
U14   AVSUTE 
NHL 00:05 CBJWSH 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 HUNSLO 
VÁL 19:00 HUNSWE 
április 4., kedd
U18 13:10 HUNSLO 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk