Trattnig és Unterluggauer is visszavonult

   

A két veterán osztrák védő egyike sem lesz ott Gojangban, lemondták a válogatottságot. Már 8-an hiányoznak.

Tovább gyűrűzik az osztrák hokiválogatott szocsi botránya. Pénteken Matthias Trattnig, a Salzburg és a válogatott veterán hátvédje jelentette be, hogy nem lesz ott Dél-Koreában. Ezt már korábban sejtette a rutinos bekk. Az indokok között az olimpiai botrány szerepel első helyen, amikor a nyolc közé jutásért Szlovénia lemosta őket a pályáról, miután a mai napig tisztázatlan körülmények között, néhány játékos görbe estét csapott.

Trattnig azóta sem tudta túltenni magát a történteken, mint mondja, történelmi esélyt szalasztottak el, nagyon fontos lett volna Ausztriának a minél jobb szereplés, ilyen körülmények között pedig nincs kedve válogatott színekben szerepelni. A másik ok, hogy így fél ponttal kevesebbet ér majd az EBEL pontrendszerében, ami javítja a szerződéskötési esélyeit, illetve csapatának is nagyobb merítési lehetőséget biztosít ezzel a következő szezonra.

Gerhard Unterluggauer nem kevésbé fontos alappillére volt az osztrák válogatottnak, melyben az 1994/95-ös szezon óta megszakítás nélkül játszik, összesen 244 alkalommal öltötte magára a címeres mezt. A 37 éves válogatott hátvéd elmondta, hogy ezután több időt szeretne a családjával tölteni, illetve szeretne helyet biztosítani a fiataloknak a bizonyításra.

Unterluggauer

A két hátvéd összesen négy pontot ért el ellenünk 2012-ben Ljubljanában a világbajnokságon, amikor 7-2-re kikaptunk Ausztriától, Unterluggauer két gólt is lőtt Bálizs Bencének.

Eddig három NHL-es osztrák válogatott, vagyis Grabner, Vanek és Raffl kért bocsánatot, bár jelezték, hogy ők bármikor a válogatott rendelkezésére állnak. Utóbbi kettő ezt idén már nem teheti meg, a rájátszásba jutott csapatával. Rajtuk kívül korábban Pöck, Setzinger, Lukas és Andre Lakos mondta vissza a válogatottságot.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum