Ahol igazán komolyan veszik a hokit

   

Calgaryban nem viccelnek, ha be nem tartott ígéretek teljesítéséről van szó, kicsit még kompenzálnak is.

A Calgary Flames csapatának kabalaállata, Harvey, a vadászkutya 2013 decemberében egy jótékonysági eseményre volt hivatalos, ahol a Black Diamond és a High River fiatal játékosainak szerzett volna felejthetetlen élményt. Nem mellesleg pedig a júniusi albertai árvízkárosultak számára is gyűjthetett volna pénzt, hiszen High River közösségét komolyan érintette az ár, az anyagi károkon túl három ember is életét vesztette. Harvey ennek ellenére nem tudott az eseményen megjelenni, mivel annak időpontja ütközött a Flames egyik meccsével.

A gyerekek természetesen vigasztalhatatlanul szomorúak voltak, így aztán törleszteni kellett az adósságot. Később be is pótolták az eseményt, amelyen nem csak Harvey, de a Calgary farmcsapatának, a Hitmennek a kabalaállata, Farley, a róka is megjelent. Ennyivel azonban nem érte be a Flames vezetése, ami ezután következett, arra senki sem számított. Másnap a két csapat gyerekeit buszra ültették, amely egyenesen a Saddledome-ba vitte őket, ahol olyan meccset játszhattak egymással, amelyen a nézőket leszámítva minden pontosan megegyezett egy NHL-es meccs körítésével.

Az öltözőben a fiúkat és lányokat saját nevükkel ellátott mez és a csapatkapitány, Mark Giordano, valamint az év felfedezettje, a 19 évesen is már 32 pontig jutó Sean Monahan várta. A hangosbemondó, a pirotechnika és a kivetítő élesítve volt és természetesen a kanadai himnusz sem maradhatott el. Meccs közben a Flames vezetőedzője, Bob Hartley és másodedzője, a Stanley Kupa-győztes Martin Gelinas osztogatott roppant szakmai tanácsokat.

Nem folytatjuk, a többit tekintsék meg a saját szemükkel!

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 21., kedd
ROM 17:30 PROGAL 3-8VÉGE
ROM 17:30 SSCBRA 4-2VÉGE
március 22., szerda
U20 12:40 AVSDHK 2-3VÉGE
U16 16:00 AVSMAC 2-1VÉGE
MOL 17:00 MISMAC 2-1VÉGE
    • M4 SPORT
ROM 17:30 SSCBRA 1-4VÉGE
U20 17:30 ZEGMIS 0-2VÉGE
U20 17:40 VASMAC 2-5VÉGE
EBJL 19:40 AVSUTE 4-2VÉGE
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
március 24., péntek
U16 19:40 MACAVS ÉLŐ
március 25., szombat
NHL 00:05 PITNYI 
    • SPÍLER TV
U20 12:15 DHKAVS 
U20 18:00 MACVAS 
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18 15:40 UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
U20*   AVSDHK 
U20*   VASMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk