Sofron István szerdán jön haza

   

Az alapszakasz második helyén végzett Krefeld nem jutott a DEL-elődöntőbe. Ettől még sikeresnek értékelték a mögöttük álló szezont. Sofron István jövőre is marad a német élvonalban.

Milyen volt a bemutatkozó szezonja a DEL-ben?

Vegyes érzelmek vannak ezzel kapcsolatban bennem, mert a szezon első fele nem úgy alakult, ahogy azt magamtól elvártam volna, nem jöttek a pontok. Jóval kevesebb játékidőt kaptam, mint amihez hozzá voltam szokva. De ez természetes, hiszen egy nagyon jó csapatba érkeztem, ahol kitűnő képességű csatárok játszanak. Sokat tanultam tőlük, de persze a helyekért nagy volt a küzdelem. Sok sérülés is hátráltatott minket, így tudtam én is bizonyítani, egyre több esélyt kaptam. Azt mondanám, hogy karácsony után kezdtem egyre többet és jobban játszani, ami pontokban is megnyilvánult. Ezzel párhuzamosan nőtt a játékidőm is. Az utolsó egy, másfél hónapban nagyon sok játéklehetőséget kaptam, főleg a playoffban ment jól a játék, úgy igazán. Ennek természetesen örülök, hiszen már az emberelőnyökben is szóhoz jutottam a végen! Mindent összevetve sikeres évet zártunk a csapattal, és úgy gondolom, az 54 mérkőzésen szerzett 24 pont ennyi jégidővel, amit kaptam, nem egy rossz teljesítmény. De ennél jóval többre is képes vagyok, jövőre már úgy érkezem ide, Krefeldbe, hogy tudom, mire számíthatok a ligában. Több szempontból is könnyebb dolgom lesz, már nincsenek nyelvi korlátaim, és így biztosan egy év rutinnal a hátam mögött és ennyi játéklehetőséggel, amit a végen kaptam, egy pontokban gazdagabb szezont tudok majd nyújtani. Legalábbis bízom benne.

Sofron HUN

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Az edző értékelte már teljesítményét?

Még nem. Szerdán lesz ennek az ideje.

Meddig írtak alá szerződést tavaly?

Kétéves szerződést kötöttünk, így természetesen jövőre is maradok a Krefeld játékosa.

Mikor jöhet haza?

Szerdán indulok haza. Aznap este lesz még egy csapatvacsoránk, és utána.

Mikor csatlakozik a válogatotthoz?

A többiekkel együtt érkezem, április 7-en reggel.

Mi a cél az idei világbajnokságon?

Mint mindig. Az, hogy kihozzuk magunkból a maximumot, és mindent megtegyünk a siker érdekében. A magam részéről a 3. helyet sikernek könyvelném el, de úgy gondolom, hogy minden játékos szeme előtt a csoda, vagyis a feljutás lebeg majd, mint ahogy nekem is, és ezért mindent meg is teszünk majd Dél-Koreában!

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum