Japán bajnok az Ázsia Ligában

 

Japán döntőre került sor az Ázsia Ligában, megvan a bajnok is, a Nippon Paper Cranes.

Legutóbb ott hagytuk abba az Ázsia Liga eseményeinek követését, hogy az elődöntőkben japán-koreai párharcokra kerül sor. A távolságok miatt a ligában 3-2 rendszerben játszották a három nyert meccsig tartó elődöntőket, és arra valószínűleg senki nem számított, hogy az alapszakaszban remekül hasító újonc Daemjong Szangmu egyszer sem tud élni a pályaelőnyével a Cranes ellen. Már az is meglepő lehetett önmagában a koreai szurkolóknak, hogy az első meccsre csak 14 játékost tudott nevezni a katonacsapat. A teljes kerettel felálló japánok szép lassan fel is őrölték az ellenállást, és 2-1-re nyertek. Másnap hasonló volt a helyzet, a két sorral játszó koreaiak ezúttal nagyobb pofonba szaladtak bele, 4-1 volt a vége a Cranes javára. Harmadik nekifutásra is a Cranes győzött (5-1), hazai jégen így egyszer sem kellett küzdeniük a döntőbe jutásért.

A másik ágon az alapszakasz-győztes Oji Eagles és a frissen honosított Swift, Young kettős csapata, a a High 1 nézett farkasszemet egymással. Bár a koreaiak szereztek vezetést az első meccsen, utána összeomlott a védelmük, sorozatban nyolcat kaptak, fölényes 8-1 lett a vége, Young 3 kapott gólnál volt jégen. Más volt a koreográfia a második meccsen. Az Oji 5-0-ra húzott el, a High 1 kettővel válaszolt, majd még 1-1 gól következett mindkét oldalon, ezzel lett 6-3 a japán csapat javára. Youngék két gólt kaptak, a High 1 japán sora pedig négyet. A harmadik mérkőzésen újabb komoly pofonba szaladtak bele a koreaiak, 9-2-vel küldte őket haza az Oji. Három meccsen 23-5 lett az összesített gólkülönbség ebben a párharcban. Az Eagles stílus úgy látszik, nem ízlik a High 1-nek, mert az alapszakaszban is háromból kétszer nagyon komoly verést kaptak Tomakomaiban.

Ott folytatta az Oji Eagle a döntőben, ahol a High 1 ellen az elődöntőben abbahagyta. Az első meccsen 9-1-re verte a Cranest. Annál meglepőbb volt a folytatás. Másnapra ugyanis az alapszakasz harmadik helyezettje felállt a nagy pofonból és korán vezetést szerezve további apró gólokkal zavarta össze ellenfelét, végül 4-1-re nyert. Igazi playoff-csatát hozott a harmadik meccs, amelyen a nézők az első 60 percben nem láttak gólt. Nem így a hosszabbításban, amelynek az első 34 másodpercét még emberelőnyben tölthette a Cranes. Épphogy visszatérhetett a jégre a kiállított Takahasi, Takagi megszerezte az este egyetlen gólját, az 1-0 azt jelentette, hogy a Cranes hazai pályán bármelyik meccset is nyeri a kettőből, bajnok lesz. Úgy tűnik, Kushiroban nem nagyon szeretik az izgalmakat, mert az első harmadban hamar elment 3 góllal a Cranes. Bár az Eagles a második 20 perc elején visszakapaszkodott egy gólra, a meccs felénél újra a hazaiak voltak eredményesek. Kisvártatva újra betalált a vendégcsapat, de a hátralevő 26 percben hiába tett meg mindent az egyenlítésért, nem sikerült, maradt a 4-3. A meccs hőse a háromgólos Takagi Kenta volt, a 20 éves játékos már egy éve is itt volt a japán válogatottal a világbajnokságon, és alighanem ott lesz Gojangban is, legalábbis a döntőbeli formáját elnézve. Az alapszakasz és a rájátszás statisztikáit erről az oldalról kiindulva böngészhetik nyájas olvasóink.

13-14_Cranes_Champion_COM

Cimkék: , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 2-3VÉGE
MOL 18:30 MISFTC 7-4VÉGE
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE 3-4 HVÉGE
U18 16:00 ETOMIS 2-3 HVÉGE
EBYSL 18:00 AVSVIC 5-1VÉGE
MOL 18:00 DABBRA 3-4 HVÉGE
U18 18:10 VASMAC 1-4VÉGE
január 20., péntek
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
EBJL 18:40 HKBMAC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL 
MOL 19:00 MISSCC 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
január 27., péntek
U20   MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk