Szó sem esik a kiesésről

 

Női U18-as válogatottunk ugyanúgy készül a japánok elleni második mérkőzésre, mint az összes többire. Megmutatjuk az Oroszország elleni mérkőzés képeit és a Japán elleni első találkozó góljait.

“Szó sem esik a kiesésről! ? jelentette ki Gömöri Csaba szövetségi edző. ? Pénteken mindent a pihenésnek rendeltünk alá. Hagytuk aludni a lányokat, majd reggeli után a szálloda spa részlegében regenerálódhattak egészen ebédig. Ebéd után kötelezően a szobában eltöltött csendes pihenő következett, majd az egész csapat egy sportpszichológiai foglalkozáson vett részt, melynek mottója maga Japán volt. A feladat az edzőknek is kötelező volt, mégpedig magyaros alapanyagokból szusit kellett készíteni, 20 perc alatt. Mindemellett egy magyar dalt kellett átkölteni úgy, hogy számos japán szöveg kerüljön bele. Azt gondolom, nagyon hasznos kis szeánsz volt ez.

magyarszusi

Hogy levegőn is legyünk, vacsora előtt még egy 40 perces sétát tettünk Szentendrén. Vacsora után egyórás taktikai megbeszélés és videoelemzés volt a program. Itt megpróbáltuk minden hibánkat górcső alá venni, hogy a mai napon ezeket ne ejtsük meg. Szombat reggel edzünk egy fél órát jégen és nyújtás, lazítás a program, majd egy korai ebéd után 40 perc pihenő és már megyünk is a mérkőzésre.

Arra a meccsre, amit sokan úgy aposztrofálnak, hogy az életünkért küzdünk és minden ezen áll vagy bukik. Ezt persze el lehet mondani, de azt gondolom, ez is egy meccs az A csoportban, amit minden pillanatában ki kell élvezni és büszkének lenni rá, hogy mi itt vagyunk már második éve, és fantasztikus élményeket szereztünk a szurkolóknak, a családtagoknak és mindenkinek . Jól érezzük magunkat a világ 8 legjobb hokinagyhatalma között, nem akarunk innen elkerülni, de azt is tudjuk, ha az ellenfél jobb és mi mindent megtettünk, akkor a vereséget is emelt fővel fogjuk elviselni. De mint mondtam, nem került szóba egyetlen lánynál sem ez a helyzet. Mi pénteken a szombati meccsre készültünk, de szombat 17.30 körül a vasárnapira akarunk!”

A Magyarország?Japán mérkőzés 15 órakor kezdődik a Jégpalota centerpályáján.

A női U18-as válogatott játékoskerete a budapesti női U18-as világbajnokságra:

# Név Szül. év Csapat
Kapusok:
1 Németh Anikó 1996 Pesterzsébet U16
20 Poltzer Renáta 1997 MAC U16
Védők:
28 Holzer Bernadett 1998 KMH U16
5 Köles Kata 1996 Marilyn
17 Medgyes Dorottya 1996 MAC U16
2 Németh Bernadett 1996 Pesterzsébet U16
14 Odnoga Lotti 1999 Győri ETO U16
6 Pál Vanda 1997 Wooster Oilers (USA)
3 Tóth Enikő 1996 Spisska Nová Ves (SVK)
Támadók:
15 Dabasi Réka 1996 Vasas U16
27 Gottlibet Zóra 1998 KMH U16
16 Grkovic Jelena 1997 MAC U16
10 Horváth Tifani 1996 UTE U18
24 Jókai Szilágyi Kinga 1997 SC Weinfelden (SUI)
12 Kiss Andrea 1996 MAC U16
9 Krivi Kriszti 1996 UTE U18
8 Nagy Orsolya 1996 Mannheim (GER)
18 Pártos Réka 1996 Pesterzsébet U16
11 Pintér Hanna 1998 MAC U16
21 Pintér Lili 1996 MAC U16
26 Szelényi Lilien 1997 Vasas U16
7 Ungár Rebeka 1997 KMH U16

Vb-felkészülési mérkőzések (Jégpalota):
2014. március 10., hétfő, 18.30: Magyarország?Szlovákia 4-0 (2-0, 0-0, 2-0)
2014. március 11., kedd, 10.00: Magyarország?Szlovákia 5-1 (3-0, 2-0, 0-1)
2014. március 21., péntek, 15.00: Magyarország?Kanada 1-4 (0-0, 1-2, 0-2)

A magyar válogatott programja a női U18-as világbajnokságon (Jégpalota):
2014. március 23., vasárnap, 14.30: Svédország?Magyarország 5-1 (1-0, 2-0, 2-1)
2014. március 24., hétfő, 18.30: Magyarország?USA 0-7 (0-3, 0-2, 0-2)
2014. március 26., szerda, 18.30: Oroszország?Magyarország 3-1 (1-1, 2-0, 0-0)
2014. március 27., csütörtök, 18.30: Japán?Magyarország 4-3 (1-0, 3-2, 0-1)
2014. március 29., szombat, 15.00: Magyarország?Japán
2014. március 30., vasárnap, 12.00: Japán?Magyarország (ha szükséges)

A mérkőzésekre a belépés ingyenes. A világbajnokság összes mérkőzése megtekinthető lesz online közvetítésben.

K-HOKI-VILÁ-008-14_Noi U18_Banner_600x422

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum