Dallasi csapatmunka

 

A Stars hét játékosa is gólt szerzett, több mint öt éve nem volt ilyen.

A Nashville elleni győztes mérkőzésen a Dallas nemcsak kiváló csapatmunkájának, hanem Alex Goligoski remeklésének és Pekka Rinne terített betlijének köszönhetően gyűjtötte be a pontokat. A bekk háromszor szolgálta ki a társait, és ezzel a mérkőzés legeredményesebb játékosa lett, míg a Predators kapusa a felé tartó lövések háromnegyedét tudta csak hárítani.

A két kapus közti különbségek döntöttek a Senators?Blackhawks, illetve az Oilers?Ducks mérkőzéseken is. Ottawában a hazai oldalon Craig Anderson 46 lövést hárított és 93,9%-kal védett, míg kollégája Antti Raanta mindössze 24 kísérletet fogott és a lövések 82,8%-át hatástalanította. Hiába a bajnok felett aratott szép győzelem, a Senators minden bizonnyal lemarad a playoffról, jelenleg hat ponttal van a vonal alatt és csak a 12. helyen áll.

Edmontonban még egy kicsivel jobb és rosszabb kapusteljesítményt hozott a mérkőzés. A hazai oldalon Ben Scrivens nagyot villantott, 48 lövést fogott és 94,1%-kal védett, míg a vendégeknél Jonas Hiller mindössze 82,6%-os mutatót sikerült összehoznia. Az Anaheimnek azonban volt annyi szerencséje a Chicagóval szemben, hogy még így is kihúzta legalább a hosszabbításig, és egy pontot szerzett. A ráadásban azonban már nem kerülte el a végzetét a Ducks, Andrew Ference az Oilersnek szerezte meg a győzelmet a vége előtt 69 másodperccel.

A Calgary hazai jégen a 38 lövést hárító Karri Ramö vezetésével legyőzte a New York Rangerst, megszakítva ezzel a vendégek ötmeccses győzelmi sorozatát. A Scotiabank Saddledomeban rendezett összecsapáson a finn kapus mellett Mike Cammalleri nyújtott kiemelkedőt, aki egy gólpassz mellett győztes találatot szerzett. A Rangers ezzel a vereséggel lépéshátrányba került a Philadlephiával szemben a Metropolit-csoportban.

A Philly ugyanis gond nélkül győzni tudott hazai jégen a Leafs ellen, egy pontra megközelítette ellenfelét, ráadásul két mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisánál. A Flyers legjobbja természetesen Claude Giroux volt, a csapatkapitány a győztes gól mellett kétszer szolgálta ki a társait. Giroux mellé Scott Hartnell nőtt fel egy találatával és gólpasszával, amit éppen a győztes találatnál jegyzett.

A Pittsburgh győzni tudott a Columbus otthonában, amivel nemcsak bebiztosította helyét a rájátszásban, de óriási szívességet tett a Washington, Toronto, Detroit hármasnak is, amely egyaránt 80 pontos, akárcsak a Blue Jackets. A mérkőzés lényegi része a záró játékrész közepébe zsúfolódott össze, a Penguins 47 másodperc alatt kétszer talált be, amire a vendéglátóknak csak egyszer volt válaszuk, a találkozó vége előtt három perccel.

Philadelphia?Toronto 4-2 (videó)
G.: Lecavalier, Hartnell, Giroux, Simmonds ill. van Riemsdyk, Bolland

Columbus?Pittsburgh 1-2 (videó)
G.: Calvert ill. Kunitz, Bennett

Ottawa?Chicago 5-3 (videó)
G.: Condra, Ceci, Michálek, Turris, MacArthur ill. Sharp, Hossa, Seabrook

Dallas?Nashville 7-3 (videó)
G.: Garbutt, Fiddler, Sceviour, Chiasson, Daley, Nyicsuskin, Eakin ill. Hörnqvist, Del Zotto, Nyström

Calgary?NY Rangers 4-3 (videó)
G.: Colborne, Giordano, Westgarth, Cammalleri ill. Boyle, Díaz, Richards

Edmonton?Anaheim 4-3 (videó)
G.: Gagner, Eberle, Klefbom, Ference ill. Bonino, Maroon, Perreault

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum