Létrejött az álomdöntő Romániában

 

Mindkét MOL ligás csapat,  a Brassó és a HSC Csíkszereda is söpréssel biztosította helyét a román bajnoki döntőben.

A HSC a Steaua ellen újabb fölényes győzelmet aratott, a 79 perc kiállítást hozó meccsen a csíkiak 9, a bakák csak 2 gólt lőttek. Mihály Ede mesterhármassal melegített a döntőre, a maradék 6 gólon Tranca, Novak, Bíró Ottó, Szőcs, Curilla és Moldován osztozott meg testvériesen. A másik oldalon az elnyűhetetlen Timaru és a fiatal Bocu volt eredményes. A várt küzdelem elmaradt, a 9-2 már a második nagyarányú győzelem a háromból.

A másik párban a Brassó ismét csak a meccs végén biztosította be a győzelmet. Az első és a második szünetben döntetlen volt az állás, Hildebrand vezető gólját Imecs egyenlítette ki, majd Péter Róbert találatára érkezett Hildebrandtól a válasz. A harmadik harmad a Brassóé volt, Saluga, Molnár és Wehrs szerzett még gólt. A vége 5-2, a Progym nagy dicsérete, hogy a friss MOL Liga ezüstérmes nem tudta vele feltörölni a jeget. Híreink szerint komoly veszteség érte a Brassót, a MOL Liga egyik legjobb védője, Juhamatti Hietamaki mutatóujja eltört, döntőbeli játéka erősen kérdésessé vált.

A folytatásban a jövő héten a döntő következik, ahol a Brassóé lesz a pályaelőny. A csata hétfőn indul.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN ÉLŐ
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum