Döntetlennel kezdtek Hollandiában a serdülők

   

Az U16-os válogatott a hagyományoknak megfelelően a tilburgi nemzetközi tornán zárja a szezont.

Tilburgban a Chris Verwijst-tornán vesznek részt Glen Williamson tanítványai. Hozzá kell tenni, hogy a keret fiatalabbik fele, az 1999-ben születettek áprilisban még egy komoly rigai tornára is utaznak.

Hollandiában a csapatok két négyes csoportban körmérkőzéseket játszanak, majd ezután keresztbe meccselnek egy meccset, végül egy helyosztó mérkőzés következik. A szokásoknak megfelelően válogatottak (Magyarország, Anglia, Belgium és Hollandia) mellett nívós klubcsapatok is indulnak, ezúttal többek között német, holland és amerikai együttes érkezett.

Az első meccsünkön gyorsan kétgólos hátrányba kerültünk Anglia ellen, a harmadik harmadban már 4-3-ra vezettünk, de a végén meg kellett elégednünk a 4-4-es döntetlennel. Folytatás 15 órakor.

Az U16-os válogatott játékoskerete a tilburgi tornára:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Győri Boldizsár 1998 MAC
Szeles Martin 1999 Fehérvár
Védők:
Bán Károly 1998 Pesterzsébet
Bukor Rajmund 1998 Vasas
Darabos Krisztofer 1998 MAC
Pozsár Márk 1998 Pesterzsébet
Sarcia Antonio 1998 MAC
Szabó Bence 1998 Fehérvár
Tóth Gergely 1998 Pesterzsébet
Támadók:
Erdei Zoltán 1998 Fehérvár
Gombos Bence 1998 Zalaegerszeg
Gyurgyev Miklós 1998 MAC
Korchma Bence 1999 MAC
Kreisz Brúnó 1999 MAC
Molnár Dávid 1998 Debrecen
Nagy Ákos 1999 Fehérvár
Szalóki Nándor 1998 Miskolc
Szita Donát 1998 Fehérvár
Szlépka Armand 1998 MAC
Török Viktor 1998 Graz (AUT)
Tóth Renátó 1998 Fehérvár
Varga Tamás 1998 Vasas

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum