Kemények leszünk, mint az orosz tél

 

Erre készültünk és nehezen mondunk le az álmunkról, mondta Gömöri Csaba a szerdai mérkőzésről, hozzátette, hisznek magukban a lányok, győzni akarnak Oroszország ellen. Megmutatjuk az USA elleni meccs galériáját.

“A keddi nap két fő részből állt ? vágott az események ismertetésébe Gömöri Csaba szövetségi edző. ? Délelőtt egy nagyon jó hangulatú és jó iramú edzést tartottunk, amin végre Szelényi Lili is jégen volt, viszont a betegeket pihentettük és ők így töltötték az egész napot. Így Krivi Kriszti, Horváth Tifani, Pintér Lili és Medgyes Dorci nem edzett. Nagy Orsi jobban van és edzésbe állt. Kiss Andi szintén edzett, de csak korizott, a keze még nagyon fáj. A jeges edzés előtt egy külön kapusedzést tartott Örsi Bence kapusedző. A jeges után pedig 40 perces levezetés, nyújtás, spining volt a program, hogy a lábakból az USA elleni fáradtságot kimozogjuk. Ebéd után pedig a fejeket tisztítottuk ki a két sportpszichológus segítségével, akik egyénileg is foglalkoztak a lányokkal és csoportosan is. Utána a friss levegőre vittük a csapatot, egy lovas íjászat bemutatóra, ahol persze nagyon óvatosan kipróbálhatták a csajok ezt az érdekes sportot. Visszaérkezve a szállásra vacsora volt, és utána a csapat nagy része moziba ment, egy vígjátékot nézett meg.

Közben Holéczy Roger kollégámmal a szerdai programot alakítottuk ki, illetve az orosz csapatot elemeztük. A napot úgy zártuk, hogy megemlékeztünk Ocskay Gáborra, aki már 5 éve nincs köztünk, de ahogy a lányoknak elmondtuk, mi tudjuk, hogy mindig velünk van és csak az hal meg, akit elfelejtenek. Mi, a női stáb edzői kötelességünknek tartjuk, hogy ápoljuk emlékét. Roger, aki számos csatát vívott vele, szép emlékekről mesélt, majd a mezt körülállva a lányokkal meghallgattuk a Gáborról írt dalt.

Az utolsó mondatok azt hiszem, hogy megmaradtak a lányok fülében, ami arról szól, hogy a remény hal meg utoljára! Azt hiszem, hogy fantasztikusan motiváltak a lányok! El sem tudják képzelni, hogy kikapunk Oroszországtól. Elmondtuk, az a fontos, hogy győzzünk, ha egy góllal, akkor annyival. A legnagyobb kincs a türelem lesz. Türelmesen, apró lépésekkel kell folyamatos presszió alatt tartani és irritálni az ellenfelet. Ígérjük, ott leszünk mindenhol és nyomást gyakorlunk erre a nagyon erős csapatra. Mindent kiteszünk a jégre! Nincs mire tartalékolni és tudom, hogy ezek a lányok képesek megnyerni ezt a találkozót!

A csapatban a sorokon is változtatunk, de ez normális, mert mást kellett játszani a svédek és az amerikaiak ellen, és mást az oroszokkal szemben. Kemények leszünk, mint az orosz tél! Azt hiszem, a közönség eddig is elismerte a harcosságunkat, de ez az ütközet más lesz. Mi erre készültünk és nehezen mondunk le az álmunkról. Várunk mindenkit a lelátóra, együtt sikerülhet!”

A női U18-as válogatott bő játékoskerete a budapesti női U18-as világbajnokságra:

# Név Szül. év Csapat
Kapusok:
1 Németh Anikó 1996 Pesterzsébet U16
20 Poltzer Renáta 1997 MAC U16
Védők:
28 Holzer Bernadett 1998 KMH U16
5 Köles Kata 1996 Marilyn
17 Medgyes Dorottya 1996 MAC U16
2 Németh Bernadett 1996 Pesterzsébet U16
14 Odnoga Lotti 1999 Győri ETO U16
6 Pál Vanda 1997 Wooster Oilers (USA)
3 Tóth Enikő 1996 Spisska Nová Ves (SVK)
Támadók:
15 Dabasi Réka 1996 Vasas U16
27 Gottlibet Zóra 1998 KMH U16
16 Grkovic Jelena 1997 MAC U16
10 Horváth Tifani 1996 UTE U18
24 Jókai Szilágyi Kinga 1997 SC Weinfelden (SUI)
12 Kiss Andrea 1996 MAC U16
9 Krivi Kriszti 1996 UTE U18
8 Nagy Orsolya 1996 Mannheim (GER)
18 Pártos Réka 1996 Pesterzsébet U16
11 Pintér Hanna 1998 MAC U16
21 Pintér Lili 1996 MAC U16
26 Szelényi Lilien 1997 Vasas U16
7 Ungár Rebeka 1997 KMH U16

Vb-felkészülési mérkőzések (Jégpalota):
2014. március 10., hétfő, 18.30: Magyarország?Szlovákia 4-0 (2-0, 0-0, 2-0)
2014. március 11., kedd, 10.00: Magyarország?Szlovákia 5-1 (3-0, 2-0, 0-1)
2014. március 21., péntek, 15.00: Magyarország?Kanada 1-4 (0-0, 1-2, 0-2)

A magyar válogatott programja a női U18-as világbajnokságon (Jégpalota):
2014. március 23., vasárnap, 14.30: Svédország?Magyarország 5-1
2014. március 24., hétfő, 18.30: Magyarország?USA 0-7
2014. március 26., szerda, 18.30: Oroszország?Magyarország

A mérkőzésekre a belépés ingyenes. A világbajnokság összes mérkőzése megtekinthető lesz online közvetítésben.

K-HOKI-VILÁ-008-14_Noi U18_Banner_600x422

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum