Fuchs ujját vesztette a blokkolásban

   

Azt hitték, a kesztyűben maradt az ujjbegye, de háromnegyed óra keresés után a jégen találták meg. Már vissza is varrták.

A 18 éves svájci center a QMJHL, a kanadai juniorliga rájátszásának első körének második meccsén blokkolt kézzel egy lövést.

Az eset kívülről nem tűnt különösebben súlyosnak, azonban a játékosnak rettenetes fájdalmai voltak és amint ledobta a kesztyűt, látta, hogy nagy a baj, a bal kisujjának ujjbegye hiányzik.

A videó végén is látszik, ahogy a szakmai stáb a kesztyűből igyekszik kirázni a leszakadt ujjdarabot. Nem jártak sikerrel, ezt követően a játékostársak még háromnegyed órán keresztül keresték a jégen, mire meglett. Az azóta napvilágot látott információk szerint az ujjbegyet visszavarrták, a játékost kiengedték a kórházból, így hazafelé már a csapattal utazhatott. A visszatéréséről egyelőre nem nyilatkoztak, hétfőn alaposan kivizsgálják és ennek tükrében állítanak fel pontos rehabilitációs tervet. A szezonban 57 meccsen 14 gólig és 45 asszisztig jutó berni születésű tehetség, aki csapata hatodik legponterősebb játékosa volt az alapszakaszban, természetesen mihamarabb folytatni szeretné a játékot.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum