Hétfőn kezdődik a rájátszás Romániában

 

Az erdélyi szurkolóknak nagyon jó dolguk lesz, a bukaresti pályahiány miatt minden meccset elérhető közelségben játszanak.

Az egyik ágon a romániai hoki legnagyobb múltú párharcára, HSC Csíkszereda–Steaua Rangers elődöntőre kerül sor. A pályaelőny az alapszakasznál érkezőnél van, azaz a Steaua játszhat hazai pályán háromszor. Ez most a karcfalvi pályát jelenti, így minden bizonnyal a csíkiak lesznek otthon idegenben is. Szükség is lehet erre, hiszen bár a papírforma alapján egyértelműen a HSC továbbjutása várható, a Steaua nagy fölénnyel nyerte az alapszakaszt, valahol a két MOL ligás csapat és a többiek között található az erősorrendben. A veterán Timaru vezette bakák arra mindenképpen jók lehetnek, hogy megszorítsák a szeredaiakat. A HSC új edzővel készül a bajnoki rájátszásra és a címvédésre, ami az elrontott MOL Liga-szezon után kimondottan is elvárás a kék-fehérektől. Alighanem mindenki kíváncsian várja, hogy az új szakvezetőnek sikerül-e összekapnia a társaságot, sikerül-e új lendületet adnia a gárdának, ahogy az történt a szezon folyamán korábban Érsekújváron, Brassóban és Miskolcon is.

Az elődöntő másik ágán a Progym játszik a Brassóval. A gyergyóiak több év után küzdhetnek újra az éremért, Farkas Csaba edző vezetésével ígéretes dolgok történnek a piros-fehéreknél. Ráadásul az igazolások is jól sültek el, a korábbról már jól ismert Kiricsenko és a fiatal lett Potapovs egyaránt remek erősítésnek bizonyult. Minden bizonnyal telt ház várja majd az újdonsült MOL Liga-ezüstérmest a gyergyói csarnokban. A Progym célja az lehet, hogy minél inkább megszorítsa a szárnyakat kapott MOL Liga ezüstérmest, bár a Brassó nyilván szeretné minél rövidebb idő alatt letudni az elődöntőt. A papírforma a Cenk alattiak továbbjutását ígéri, az viszont korántsem lesz mindegy, milyen ellenállást tanúsítanak majd a gyergyóiak.

Az elődöntők menetrendje:

március 24., 17:00 Steaua–HSC (Karcfalva)
március 24., 19:00 Progym–Brassó (Gyergyószentmiklós)
március 25., 16:30 Steaua–HSC (Karcfalva)
március 25., 19:00 Progym–Brassó (Gyergyószentmiklós)
március 27., 18:00 HSC–Steaua (Csíkszereda)
március 27., 19:00 Brassó–Progym (Brassó)
március 28., 18:00 HSC–Steaua (Csíkszereda, ha szükséges)
március 28., 19:00 Brassó–Progym (Brassó, ha szükséges)
ha szükséges, később meghatározandó időpontban: Steaua–HSC (Karcfalva)
ha szükséges, később meghatározandó időpontban: Progym–Brassó (Gyergyószentmiklós)

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 19., vasárnap
U18 17:10 AVSMAC 4-2VÉGE
március 20., hétfő
MOL 18:00 MACMIS 3-4VÉGE
    • M4 SPORT
március 21., kedd
ROM 17:30 PROGAL 3-8VÉGE
ROM 17:30 SSCBRA 4-2VÉGE
március 22., szerda
U20 12:40 AVSDHK 2-3VÉGE
U16 16:00 AVSMAC 2-1VÉGE
MOL 17:00 MISMAC 2-1VÉGE
    • M4 SPORT
ROM 17:30 SSCBRA 1-4VÉGE
U20 17:30 ZEGMIS 0-2VÉGE
U20 17:40 VASMAC 2-5VÉGE
EBJL 19:40 AVSUTE 4-2VÉGE
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
KHL 17:30 SZKLOK 5-4 HVÉGE
    • SPORT 2
március 24., péntek
NHL 00:05 WSHCBJ 
    • SPÍLER TV
NHL 03:30 LAKWPG 
    • SPÍLER TV
KHL 15:00 MMGAKB 
    • SPORT 2
U16 18:40 MACAVS 
március 25., szombat
U20   DHKAVS 
NHL 00:05 PITNYI 
    • SPÍLER TV
U20* 18:00 MACVAS 
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18   UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
U20*   AVSDHK 
U20*   VASMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk