Egy A csoportos világbajnokság margójára

 

Az elmúlt évek női világbajnokságaihoz hasonlóan Medgyes László felszerelésmenedzser-szertáros idén is ellátja a jégkorongos világot jegyzeteivel.

“Sziasztok!

Hasonló címet adtam az első top-csoportos világbajnoki szereplés elé írt jegyzetemnek is, ezért ezen továbbra sem kívánok változtatni… :)

Először is elnézést kell kérnem mindenkitől, hogy a már-már megszokottá vált kis szösszeneteim ezúttal elmaradtak. Semmi szándékosság nem volt ebben, egyszerűen a VB felkészülés feszített menetrendje ? és természetesen saját elfoglaltságaim miatt ? nem volt rá idő.

Minden nem jelenti azt, hogy ez az elmaradás nem lesz pótolva, de szerencsére, ma már több helyen is olvashatóak a csapattal kapcsolatos friss információk, így első kézből értesülhettek minden olyan eseményről, amely közérdeklődésre tarthat számot.

Holnap (ma) elkezdődik egy újabb menetelés. Olyan jó dolgokat írtam a korábbiakban, hogy nem tehetem meg, hogy ne idézzek belőle… Íme:

“…újabb kihívás előtt a CSAPAT, amely évről-évre átalakulva is meg tudta mutatni a szurkolóinknak, hogy sok-sok munkával és lemondással el lehet jutni olyan magasságokba is, amely korábban még legmerészebb álmainkban sem szerepelt. Ismét álljunk meg egy pillanatra, s gondolkozzunk el azon, hogy ez a csoda, amelynek hamarosan részesei leszünk jelent-e illetve jelenthet-e olyan terhet a válogatott számára, amely miatt nem tudja tudása legjavát nyújtani? Nekem az a véleményem, hogy ezt a tornát úgy kell felfogni, mint egy ajándékot, amelyet az eddig elvégzett munkájuk jutalmaként kapnak a játékosok, hiszen ki ne álmodott volna arról, hogy egyszer úgy korcsolyázik ki a jégre, hogy az ellenfél mezén ott díszeleg a juharlevél? Nekik ezt most megadatott. Megdolgoztak érte. Bármi lesz is a torna végeredménye, az a véleményem, hogy ez már ?csak? hab a tortán.

Lányok! Ha volt türelmetek elolvasni ezt a kis összefoglalót, kérem, hogy Kangyal Balázs szavaival élve ?élvezzétek? ezt a világbajnokságot, tegyetek meg mindent legjobb tudásotok szerint, s térjetek haza élményekkel és tapasztalatokkal telve.

Én ott leszek Veletek, ígérem, hogy mindent megteszek azért, hogy Nektek ?csak? a játékkal kelljen foglalkoznotok, s remélem, hogy ? az eredményektől függetlenül ? egy újabb feledhetetlen utazáson veszünk részt. Szabó család csak egy van, még akkor is, ha a családtagok évről-évre cserélődnek… ;)

A hazai rendezésű Világbajnokság általában dupla teher. Ti ezzel ne foglalkozzatok. Tegyétek azt amihez legjobban értetek: szívvel-lélekkel játsszatok, mint már oly sokszor ezt megelőzően. Ha így tesztek, nagy baj nem lehet. Én már csak tudom… ;)

Hölgyeim! Színpadra!

Ui: azt azért csak nem tehetem meg, hogy nem illesztek be néhány eddig publikálatlan, exkluzív fényképet…”

medgyeslaszlo1

medgyeslaszlo2

medgyeslaszlo3

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum