Több mint vállalható eredmény a világbajnok ellen

 

Kanadával játszani bárhol, bármikor jégkorongünnep. Főleg Budapesten. A Magyarország?Kanada női U18-as meccs értékelései és galériája.

Gömöri Csaba (Magyarország, szövetségi edző): A felkészülésbe nagyon jól illeszkedett bele ez a Kanada elleni mérkőzés, örülünk, hogy ránk esett a választásuk. Fontos hogy két vb-re készülünk, ezért 30 játékost forgattunk a mai napon, ami a jégkorongban nem bevett dolog. Viszont a lányok és a stáb jól megoldotta, minden játékos, aki 20 vagy 40 percet kapott, szívét-lelkét kitette a pályára.

Az első két harmadban ki lehet mondani, hogy látszódott a kanadaiak nagyobb tudása, de ezt akarattal és fegyelmezett játékkal és jó védekezéssel és kitűnő kapusteljesítménnyel tudtuk kompenzálni. Sőt a vezetést is megszereztük a lányokkal, nem kell mondani, milyen jó érzés a kanadai válogatott ellen előnyben lenni. A harmadik harmadban még egy sebességgel feljebb kapcsolt Kanada, ezt mi nehezen tudtuk felvenni, sajnos az első hat-hét percben csak nyomoztuk a korongot, sőt a kiállítások meg is pecsételték a sorsunkat. De így is megismételtük a tavalyi 4-1-et, ami összességében több mint vállalható eredmény a regnáló világbajnok ellen.

Szerencsére Kiss Andival minden rendben van, úgy néz ki, játszhat a vébén, nem komoly a mérkőzés vége felé összeszedett sérülése. Fontos, hogy mindkét kapusunk kitűnő teljesítményt nyújtott, azt gondolom, hogy nagyon sok múlott a hátvédjátékon, az elmúlt időben sok időt fektettük a korongkihozatalok gyakorlására. Tudtunk reagálni a kanadaiak játékára, amikor hagytak minket kibontakozni. Büszke vagyok a csapatra és a teljesítményre, a lányok péntek este családtagokkal és szeretteikkel találkozhattak fél órára. Várjuk a világbajnokság nyitányát, szombaton regenerálódás és csapatépítés zajlik, míg vasárnap edzünk egy átmozgatót a Svédország elleni mérkőzés előtt.

A Finnország?Svédország mérkőzést a stáb több tagja megtekintette, és reméljük, hogy megtaláltuk a svédek gyenge pontjait. Már ha egy A csoportos vébén a tavalyi bronzérmesnek van ilyen. Örülünk, hogy péntek 15 óra ellenére gyűltek a nézők, hozzátartozók, reméljük, vasárnap sokan választják programnak a női vb mérkőzéseit, mert aki itt volt, az láthatta, hogy megérdemlik a lányok a szurkolást.

HUNCAN U18W 2

Szlaby Gyöngyi (Magyarország, védő, csapatkapitány): Nagy élmény volt Kanada ellen játszani. Kicsit furcsa volt, hogy fiatalabb korosztály ellen kellett menni, de rettentő nagy tiszteletet érzek irántuk és a játékuk iránt. Meglehet a magyar lányoknak a bennmaradás ezzel a játékkal, ahogyan a Négy Nemzet Tornán is megszorítottuk Svédországot, így itt meg lehet fogni akár őket, de akár Oroszországot is. Lesz minimum napi két edzésünk az U18-as vébé alatt is a felnőtt lányokkal és lesz egy kétnapos összetartásunk a budapesti világbajnokság után, mielőtt Lettországba utazunk.

Jókai Szilágyi Zsófia (Magyarország, támadó, gólszerző): Nagyon jó érzés volt Kanadának gólt lőni, korábban nem hittem volna, hogy ilyen előfordul majd a pályafutásom alatt. A svájci bajnoksághoz képest sokkal gyorsabb volt az iram, soha nem játszottam ilyen gyors meccset. Svájcban már biztosan bennmaradtunk, miután a másodosztályú csapat nem vállalta a feljutást, így teljes erővel a felnőtt válogatottra koncentrálhatok. Úgy érzem, a 4. vagy az 5. hely elérhető a válogatott számára az U18-as világbajnokságon.

Laura Schuller (Kanada, szövetségi edző): Elégedett vagyok, erős második és harmadik harmadot játszottunk, a magyarok pedig az elsőben voltak kiválóak. Tudtuk, hogy lesznek az ellenfél soraiban idősebb játékosok, akik segítik a csapatot, és ez nagyon jó volt nekünk. Így kicsit nagyobb nyomást gyakoroltak ránk, ami előnyünkre vált. Határozottan tisztázni kellett sorainkat, és belerázódni a mérkőzésbe. A második harmadra már több energiával jöttünk ki, általában előbb értük el a korongot, ezek pedig fontos apróságok. A magyar kapusok kiváló teljesítményt nyújtottak a mérkőzésen! Számunkra minden meccs fontos ahhoz, hogy egyre jobban összeérjünk csapatként, ezáltal pedig jobbak legyünk.

Sarah Potomak (Kanada, támadó): Ez egy nagyon jó meccs volt! Az első harmadban lassúak voltunk, kicsit nehezen rázódtunk bele a játékba. Aztán ahogy telt az idő, egyre jobbak és jobbak lettünk. Csapatként, együtt játszottunk, olyan gyorsan járattuk a korongot, ahogy tudtuk, és helyzeteket is alakítottunk ki, amiből gólokat is tudtunk szerezni. Nagyon lenyűgözött a magyarok játéka, a hoki láthatóan nagyon jó ütemben fejlődik Magyarországon. Ott voltam én is Sheffieldben abban az IIHF-táborban, ahol a magyarok is, így találkoztam sok lánnyal a csapatból, azóta is sokat fejlődtek. A személyes célom az, hogy minél jobban tudjam segíteni a csapatot, meccsről meccsre, apránként lépegessünk előre, majd remélhetőleg az aranyért küzdhessünk. Imádom ezt a helyet egyébként, nagyon jók a körülmények, a város nagyon szép, a magyar emberek pedig nagyon kedvesek.

Rebecca Leslie (Kanada, támadó): Nagyszerű volt a meccs, jó látni, hogy a világon ennyire fejlődik a női jégkorong, és a magyarok is ilyen jól játszanak, remek csapatuk van! Jó bemelegítése volt ez a vébének, kezdődhet is most már. A meccsen lassú kezdet után elkezdtünk jól játszani, és végül szerencsére jól alakultak a dolgaink. Sok energiát fektettünk bele, ami megtérült, ez volt a kulcs. Itt már minden csapat jó ezen a szinten, nem állhatunk ki senki ellen sem úgy, hogy biztosan mi vagyunk a jobb játékosok. A magyarok nincsenek messze tőlünk, szerintem bárki megnyerheti ezt a világbajnokságot. Nyilvánvalóan nekem az a célom, hogy a maximumot hozzam ki magamból, és a kanadai csapat minél előrébb végezzen.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum