Újra Vasas?Dab.Docler a Jégpalotában

   

A DAB a Magyar Kupa megnyerésével vigasztalódna.

Kedd este hat órakor egykor szikrázó összecsapásokat hozó mérkőzést “újítanak fel”, a Magyar Kupában ugyanis a Dab.Docler a Vasashoz látogat. Az erőviszonyok a múlthoz képest alaposan megváltoztak, Szuper Leventéék célja nem is lehet más, mint az erőfelmérés és a tapasztalatszerzés. Ráadásul a Vasas csapata az elmúlt két nap mindegyikén mérkőzést játszott a juniorbajnokságban, mindkétszer éppen a Dab.Docler ellen. Dunaújvárosban a DAB nyert 5-4-re, Káposztásmegyeren a Vasas 5-3-ra.

A DAB a csalódást jelentő MOL ligás szereplés után a kupában bizonyíthat. Hogy korántsem egyszerű levezetésről van szó, az kiderül a csapat honlapján megjelent Lundh-interjúból. A svéd szakember ebben elmondja, hogy a Brassó ellen elszenvedett kudarc okán abban maradt a szakvezetéssel, hogy a szezontól mindennek dacára méltón szeretnének búcsúzni. Ennek érdekében az elmúlt két-két és fél hétben intenzív alapozáson vettek részt a játékosok, melynek során nem volt ritka, hogy napi három edzést vezényelt az edzői stáb a Bikáknak. A DAB célja, hogy a Magyar Kupa megnyerésével vigasztalódjon a szezonra, ehhez azonban először még be is kell jutnia a legjobb négy közé az újvárosiaknak. A miskolci négyesdöntőhöz pedig kedden a Vasas, csütörtökön az UTE, vasárnap pedig a Debrecen legyőzésén vezet az út.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum