Halasik lemondott

 

Eleget tett a sportminiszterrel kötött alkujának, és benyújtotta lemondását Piotr Halasik, a lengyel szövetség elnöke. Mint arról többször is beszámoltunk, viharos szezon vége felé jár a lengyel jégkorong, volt itt minden, meghiúsult profi liga, atomjaira hullott Dream Team, sztrájk a szövetség vezetése ellen ? logikus lépés volt tehát a visszavonulás.

“Úgy döntöttem, hogy amennyiben az én személyem, illetve a vezetésem alatt álló testület a gátja a lengyel jégkorong fejlődésének, a legjobb, ha lemondok tisztségemről, amelynek eddig teljes szívemből, a legjobb tudásom szerint akartam megfelelni ? fogalmaz közleményében a lemondott elnök. ? A lemondásom egyben tiltakozás is az állami források korábban sosem tapasztalt megvonásának, amely veszélyezteti a szövetség alapszabályban megfogalmazott céljainak teljesülését, és megnehezíti a nemzeti válogatottak megfelelő felkészülését. Mindezen nehézségek ellenére sok sikert kívánok a megválasztandó utódomnak.”

Az alapszabálynak megfelelően a PZHL elnöksége a tagjai közül kiválasztotta Halasik utódját is, David Chwalka, a szövetség korábbi pénztárosa lesz az új elnök, ám minden bizonnyal csak egy a közeljövőben megtartandó közgyűlésig.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum