A Ferencváros négyes döntőbe juthat

 

Vasárnap este újabb erőpróba vár a debreceni jégkorongozókra.

Az Újpest elleni meccs előtt Kósa Lajos polgármester bejelentette a közönségnek, hogy a Debrecen a következő idényben elindul a MOL Ligában, így azt lehet mondani, mostantól élesben folytatódnak a dolgok a DHK hokisai számára. A tanuláshoz a következő lépcsőt a Ferencváros látogatása jelenti a tócóvölgyi jégcsarnokban, a Magyar Kupa-selejtezők keretében küzdenek meg egymással a csapatok.

A Vasas ellen a felnőttekkel megerősített juniorcsapatok összecsapásán 3-1-re győzött a Debrecen idegenben, “míg a múlt héten vasárnap egy jó mérkőzésen, hazai pályán helytálltak az UTE ellen, de végül a nagyobb tapasztalat döntött és 5-2 nyert a fővárosi együttes” ? áll a dehir hírportál tudósításában.

“A DHK vezetőedzője, Vladimir Scseglov szerint a Vasas ellen fegyelmezetten és jól játszott a debreceni gárda, az UTE ellen viszont a nagy pszichikai nyomás miatt nem tudták betartani a hazai játékosok azt a taktikát, amit a találkozó előtt megbeszéltek. Ráadásul sok kiállítást kapott a DHK, ami egy ilyen jó csapat esetében komoly hátrányt jelentett” ? folytatódott a beszámoló.

A pszichikai nyomáshoz lassan hozzá kell majd szokni, a MOL Ligában edződött, az újpestieknél nagyobb játékerőt képviselő Ferencváros vélhetően nagyobb tempója mellett pedig meg kell tanulni kiállítások nélkül megoldani a feladatokat. A vasárnap esti mérkőzés egyben nyilvánvalóan erőfelmérő is a debreceni csapat szakvezetői részéről, a szlovák juniorligában jól teljesítő fiatalok a Magyar Kupa-selejtezőkben mutathatják meg, hogy közülük kikre lehet majd számítani ősztől a MOL Ligában.

A ferencvárosiak számára ez ismét egy olyan meccs lesz, amelyen csak veszíteni valójuk van, a fiatal és tapasztalatlan Debrecen ellen a győzelem a papírforma szerint elvárható. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy félvállról lehetne venni a DHK-t, a szlovák junior 1. osztályban immár második éve szépen helytálló játékosok nyilvánvalóan sokat fejlődtek. Amennyiben a zöld-fehérek megnyerik a meccset, már biztos résztvevői a Magyar Kupa négyes döntőjének, amelyre március utolsó hétvégéjén kerül majd sor Miskolcon.

A Magyar Kupa-selejtező eddig rögzített időpontjai:

2014. 02. 28., péntek, 16:40, Vasas SC?Debreceni HK 1-3 (1-1, 0-1, 0-1)
2014. 03. 05., szerda, 18:00, Vasas SC?UTE 1-9 (0-3, 0-5, 1-1)
2014. 03. 07., péntek, 18:00, Vasas SC?FTC 0-8 (0-3, 0-0, 0-5)
2014. 03. 09., vasárnap, 18:15, Debreceni HK?UTE 2-5 (1-2, 0-2, 1-1)
2014. 03. 10., hétfő, 19:00, Ferencváros?Dab.Docler 2-5 (1-2, 1-3, 0-0)
2014. 03. 14., péntek, 18:00, UTE?FTC 3-4 (0-0, 1-2, 2-2)
2014. 03. 16., vasárnap, 18:00, Debreceni HK?Ferencváros (Debrecen)
2014. 03. 18., kedd, 18:00,Vasas SC?Dab.Docler (Jégpalota)
2014. 03. 20., csütörtök, 18:00, UTE?Dab.Docler (Megyeri út)
2014. 03. 23., vasárnap, 18:15, Debreceni HK?Dab.Docler (Debrecen)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum