A becsületgyőzelem és a túlélés a tét

   

A Fehérvár pénteken az EBEL-negyedöntő folytatásáért játszik. Marty Raymond csapata azért küzd, hogy a Bolzano ne söpréssel jusson az elődöntőbe.

A dél-tiroli ellenfél 3-0-ra vezet a párharcban. A magyar csapat most harmadszor játszik az EBEL-rájátszásban, és eddig mindig kiesett a negyeddöntőben, de a korábbi két alkalommal sikerült meccset nyernie a bajnokság ezen szakaszában, a Vienna Capitals és az Olimpija Ljubljana ellenében. Hogy ez most is így legyen, ahhoz a szezonban először hazai jégen is le kellene tudni győzni a Bolzanót. Ami a Fehérvárnak a kiesés elkerülését jelentené, az a Bolzanónak logikusan azt, hogy nem söpréssel menne tovább. Az olaszok nem is gondolnak erre, már pénteken be akarnak jutni az elődöntőbe. Szirányi Bencéék elszántak, Székesfehérváron mindenképpen nyerni akarnak.

AVSHCB 8

“A srácok remekül kezdtek legutóbb ? értékelte a harmadik meccset Marty Raymond, a Sapa Fehérvár AV19 vezetőedzője ?, de aztán felesleges büntetéseket szedtek össze, és az emberhátrányos játék sok energiába került. A Bolzano megszerezte a vezetést, amit ki sem adott a kezéből. Most már semmi vesztenivalónk nincs. A srácoknak nem szabad az energiájukat emberhátrányokban elpazarolniuk, keményen, de okosan kell játszaniuk. Mindenkinek 60 percen át tudása legjavát kell nyújtania. Meg vagyunk győződve arról, hogy a sorozat vasárnap folytatódik Bolzanóban.” A sikeres pénteki szereplés kulcskérdése lehet, hogy a speciális játékban feljavuljon a magyar csapat. Mind a hátrányos védekezés, mint az előnyös játék tekintetében lényeges lenne ez az első három meccs tapasztalatai alapján.

Olasz részről a veterán hátvéd, a válogatott egyik oszlopa, Alexander Egger nyilatkozott a hivatalos előzetesben: ”Az első meccsen szerencsénk is volt, de a játékunk feljavult, majd a 2. és a 3. meccset is megnyertük. Nem szabad most abba a hibába esnünk, hogy lebecsüljük az ellenfelünket. A Fehérvár nagyon veszélyes csapat. Az eddigi meccseken is voltak létszámfölényes megugrásaik, szerencsénkre ezeket általában nem lőtték be. Még egy győzelemre van szükségünk, de mindig ezt a legnehezebb megszerezni. A győzelem kulcsa a koncentráció lehet, hátul jól kell állnunk a lábunkon, elöl pedig ki kell használnunk a lehetőségeket. A legutóbbi meccsen ez jól ment, sok helyzetünk volt, és azokból néhányat be is lőttünk. Nyerni akarunk Fehérváron, és ezzel már pénteken behúzni a továbbjutást.”

A mérkőzést a Sportklub Tv élőben közvetíti.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum