Reggelit adtak a lányok

   

Csütörtök délelőtt megvendégelte a sajtót az U18-as női válogatottunk.

Az eseményen az újságírókat öt válogatott játékos, Németh AnikóNémeth BernadettTóth EnikőDabasi Réka és Krivi Kriszti, továbbá a válogatott stábjából Kolbenheyer Zsuzsanna, Gömöri Csaba, Buzás Norbert, Örsi Bence és Roger Holéczy látta vendégül. Az ínyencségek elfogyasztása után kétórás kötetlen kerekasztal-beszélgetés következett, ahol sok téma érintésre került.

A legelején felelevenítésre kerültek a kezdetek. Jó néhány éve az első U15-ös női edzőtábor után egy budapesti négyes tornán Szlovákia mögött a második helyen végeztek a lányok, majd Prágában egy észak-amerikai csapatokat is megvendégelő prágai tornán a cseh válogatott mögött nyertek ezüstérmet, azon cseh nemzeti U15-ös csapat ellen, amelynek magja a budapesti A csoportos világbajnokságra is érkezik, immár U18-asként. A legelső divízió 1-es kvalifikációt és a divízió 1-es világbajnokságot is öt-öt győzelemmel, veretlenül nyerte Magyarország, majd jött a hősies A csoportos szereplés.

u18_78

Gömöri Csaba megemlítette, a kanadaiak 17 fős szakmai stábbal érkeznek, amit soknak vél, számára a nyolcfős csapat a megfelelő, amely az IIHF-chairmani feladatait ellátó Kolbenheyer Zsuzsannával lenne teljes. A stábban mindenki besegít a másik munkájába, külön kiemelte Holéczy Roger szerepét a stábban, az Egyesült Államokban született csatár pozitív mentalitása és A csoportos tapasztalata nagyon fontos a csapat számára. A sportpszichológusokat is kiemelte, akik összeállítottak egy munkafüzetet a lányok számára.

A világbajnoksággal kapcsolatban Oroszország tűnik a csoportkör során a leginkább megfogható ellenfélnek, viszont előtte még Svédországgal és az Egyesült Államokkal is meg kell küzdeni, az oroszok elleni mérkőzés előtt pihenőnapunk lesz.

no u18 reggeli

Fotó: MJSZ

A nézőkkel kapcsolatban a játékosok érzései vegyesek, örülnek, hogy a számukra megszokottnál nagyobb szurkolótábor várható, viszont amiatt aggodalmukat fejezték ki, hogy mennyire lesznek képesek kizárni a külvilágot. Az edzői stáb is kiemelte, nagyon fontos, hogy a nézők a 23. játékosok legyenek, akik erőt adnak a csapatnak a minél jobb teljesítmény elérésében.

Kolbenheyer Zsuzsanna elmondta, a lányoknál nem várható, hogy a fiúkhoz hasonlóan U20-as világbajnokságuk legyen, hiszen nagyobb az átfedés a női utánpótlás és felnőtt válogatottakban, mint a férfiak esetén, így jó ideig csak ifjúsági vb várható a nők esetében. Említette, lányaink serdülőkorosztályból történő kiöregedése után az egyik lehetséges megoldás, hogy centralizálják  őket, és akár a szlovák, akár az osztrák női bajnokságban vesznek részt teljes jogú tagként.

A lányok pénteken és szombaton Miskolcra utaznak csapatépítő tréningre, aztán március 19-én reggel elkezdődik az összetartás, ahol már a három légiós, Pál VandaJókai Szilágyi Kinga és Nagy Orsolya is részt vesz.

A női U18-as válogatott bő játékoskerete a budapesti női U18-as világbajnokságra:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Horváth Vanessa 1999 Sportország SC U14
Németh Anikó 1996 Pesterzsébet U16
Poltzer Renáta 1997 MAC U16
Védők:
Holzer Bernadett 1998 KMH U16
Köles Kata 1996 Marilyn
Medgyes Dorottya 1996 MAC U16
Németh Bernadett 1996 Pesterzsébet U16
Odnoga Lotti 1999 Győri ETO U16
Pál Vanda 1997 Wooster Oilers (USA)
Pártos Réka 1996 Pesterzsébet U16
Szűcs Anita 1999 Sportország SC U14
Tóth Enikő 1996 Spisska Nová Ves (SVK)
Támadók:
Dabasi Réka 1996 Vasas U16
Gottlibet Zóra 1998 KMH U16
Grkovic Jelena 1997 MAC U16
Horváth Tifani 1996 UTE U18
Jókai Szilágyi Kinga 1997 SC Weinfelden (SUI)
Kiss Andrea 1996 MAC U16
Krivi Kriszti 1996 UTE U18
Nagy Orsolya 1996 Mannheim (GER)
Pintér Hanna 1998 MAC U16
Pintér Lili 1996 MAC U16
Szelényi Lilien 1997 Vasas U16
Ungár Rebeka 1997 KMH U16

Vb-felkészülési mérkőzések (Jégpalota):
2014. március 10., hétfő, 18.30: Magyarország?Szlovákia 4-0 (2-0, 0-0, 2-0)
2014. március 11., kedd, 10.00: Magyarország?Szlovákia 5-1 (3-0, 2-0, 0-1)
2014. március 21., péntek, 15.00: Magyarország?Kanada

A magyar válogatott programja a női U18-as világbajnokságon (Jégpalota):
2014. március 23., vasárnap, 14.30: Svédország?Magyarország
2014. március 24., hétfő, 18.30: Magyarország?USA
2014. március 26., szerda, 18.30: Oroszország?Magyarország

A mérkőzésekre a belépés ingyenes. A világbajnokság összes mérkőzése megtekinthető lesz online közvetítésben.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum