Hári újabb gólpasszt adott

 

A magyar csatár továbbra is második soros a finn élvonalban, és már 18 pontnál tart a szezonban. A francia bajnokság elődöntőiben felemásan szerepeltek a magyar érdekeltségű csapatok.

A finn élvonalban a HIFK a JYP csapatát fogadta idei utolsó alapszakaszmeccsén, mely egyben Ville Peltonen csapatkapitány utolsó alapszakasz-mérkőzése is volt. A nézők és a játékostársak is méltóképpen akartak megemlékezni az ünnepélyes pillanatról, előbbiek hétezernél is többen voltak, utóbbiak irgalmat nem ismerve hat gólt ütöttek ellenfelüknek, így végül a JYP játékosait leszámítva mindenki jól szórakozott. A hazaiak már az első harmad után 3-1-re vezettek, a harmadik gólnál az ünnepelt adta a gólpasszt. Az előnyt a második harmadban tovább növelték, amikor három másodperc alatt kihasználtak egy emberelőnyt. A 42. percben már 5-1-re vezettek, az 56. percben pedig érkeztek Hári Jánosék és beállították a 6-1-es végeredményt.

A meccs vége előtt egy perccel a HIFK időt kért, a fények kihunytak, a reflektorok pedig Peltonenre szegeződtek. A közönség és mindkét csapat játékosai felállva búcsúztatták a finn legendát. Az alábbi videóval búcsúztatjuk a világbajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes játékost.

Széligék 9-0-val ütötték ki a Dijont, míg Vas Jánosék hazai pályán kaptak ki 2-0-ra az Angers-tól. A nyolcadik percben már 3-0-t mutatott az eredményjelző Brianconban. Az első gólt a harmadik percben szerezték a hazaiak, ehhez az egyik assztisztot Szélig Viktor adta. A második harmadban emberhátrányból növelte előnyét a Briancon, a 32. percben pedig már 5-0 volt az állás. Nem álltak le Luciano Basile tanítványai, a harmadik játékrészben is alaposan megszórták ellenfelüket, és négy gólt ütve 9-0-ra nyertek: Szélig 1 ponttal és +4-gyel fejezte be a mérkőzést.

Nem szerepelt ilyen ellenállhatatlanul a címvédő és az idei alapszakasz győztese a Rouen. Ellenfele az az Angers volt, amelyet a szezon előtt a legtöbben esélyesnek tartottak ugyan a trónfosztásra, ám szezon közben több kellemetlen botlásuk is volt, és végül alig szerezték meg a biztos negyeddöntőt érő negyedik helyet. Úgy tűnik azonban, hogy Vas Jánosék szempontjából a legrosszabb pillanatban támadtak fel, ugyanis az elődöntő első mérkőzését 2-0-ra nyerték Rouenban. Első góljukat a 16. percben szerezték, majd mielőtt még kapus lehozatalra kerülhetett volna a sor, az 57. percben is betaláltak, eldöntve a mérkőzést. Folytatás mindkét oldalon szerdán, változatlan helyszínekkel.

Cimkék: , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum