Bolzano?Fehérvár 3-0

   

Hiába lőtt a rájátszás során először többet kapura a magyar csapat, ezúttal érintetlen maradt Hübl kapuja. Az összesítésben is 3-0-ra vezet a Bolzano az EBEL-negyeddöntőben. Pénteken a sorozat meghosszabbítása lesz a Volán feladata.

Az első két meccsel ellentétben ezúttal sikerült megúszni a gyors olasz gólt. Ellenben a sok kiállítást nem, és sajnos a harmadik kétperces fórt kihasználták az olaszok. Sőt egy percen belül a negyediket is, így a 18. percben már 2-0-ra vezetett a Bolzano, és ez semmi jót nem vetített előre.

Hiába nyomtuk meg a középső húsz percet, ezzel csak Hübl statisztikája javult, az eredmény állása nem. A záró húsz perc elején a játékvezetők befújtak egy kétperces kettős előnyt, amit Santorelli természetesen kihasznált, 3-0-nál véget ért az érdemi rész, de több gól már nem esett, így ez maradt a végéig az állás.

Pénteken következik a két csapat közötti negyedik felvonás. Ez a negyeddöntő sorozat már csak az idei EBEL-szezon megkoronázása a Volán számára, de egyszer nagyon jó lenne elkapni ezt a kiváló dél-tiroli csapatot.

EBEL, 2016 néző. Játékvezetők: Erd, Ettlmayr, Nothegger.
Hübl: 100% (Hell)
K
Hetényi Z.: 87,5% (Bálizs)
Egger, Charlebois, Strömberg, Sharp, Santorelli
1
Szirányi, Jackman, Kovács, Sarauer, Banham
Piché, Tomassoni, Pance, Whitfield, Laliberté
2
Sertich, Hetényi P., Benk, Yellow Horn, Naglich
Oberdörfer, Miglioranzi, Insam, Bernard, Gander
3
Varga, Kiss, Mihály, McGregor, Magosi
Wunderer, Esposito A., Zisser, Schofield, Esposito J.
4
Pozsgai, Tóth, Nemes, Németh
Pokel Tom
E
Raymond Marty, Pallin Rob
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 16:07 HCB PP Tomassoni Pance Laliberté
2-0 17:08 HCB PP Sharp Egger Pance
3-0 46:53 HCB PP2 Santorelli Piché
24 Kapura lövések száma 31
4 Kiállításpercek 12
Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum