Megvan Lundqvist 300. győzelme

   

A Rangers svéd kapusa stílusosan egy shutouttal ünnepelt, duplán.

A Kékek a Detroitot fogadták a Gardenben Original Six-mérkőzésen a Gardenben és a duplázó Chris Kreider, valamint a 30 lövést hárító Lundqvist vezetésével könnyedén verték az autóvárosiakat. Lundqvist pályafutása 49. hibátlan mérkőzést játszotta, amivel beállította Eddie Giacomin franchise-rekordját, a győzelmek számát tekintve pedig 300 sikerével csak eggyel van Mike Richter mögött a házi rangsor második helyén.

A Boston a záró játékrészben bő tíz perc leforgása alatt négyszer terhelte meg Luongo hálóját, így floridai részről nem is lehetett más a vége, mint hazai vereség. A Párducvadászatban Patrice Bergeron és Jarome Iginla járt az élen, előbbi két gólpassza mellett győztes találatot szerzett, utóbbi pedig karrierje 550. gólját lőtte. A Bruins a győzelemmel zsinórban 10. alkalommal szerzett pontot idegenben, összességében tizenhetet.

Az elmúlt 40 chicagói mérkőzésen nem fordult elő olyan, hogy Patrick Kane és Jonathan Toews egyaránt betalált volna a kapuba ugyanazon a mérkőzésen. Most mindkét játékos egy-egy gólt szerzett, a bajnok Blackhawks pedig ha nehezen is, de győzött a Buffalo otthonában, amihez kellett még Corey Crawford 20 védése is.

A St. Louis szétlövések után győzni tudott a Minnesota otthonába és átvette a vezetést az NHL tabelláján. Az Xcel Energy Centerben remekül kezdett a Blues, a kilencedik perc felénél már kétgólos előnyben volt. A második harmadban a Wild másolta ellenfelét és a nyolcadik perc legelejére ledolgozta hátrányát. Mivel a hátralévő bő fél órában és a ráadásban sem született több gól, jöhettek a rávezetések, ahol T.J. Oshie és Alex Steen büntetőivel a Blues szerezte meg az extra pontot és ezzel a győzelmet.

A Los Angeles az Oilers vendége volt ahol győzött és zsinórban hetedik győzelmét könyvelhette el. A Királyok a második harmadban döntötték el a mérkőzést, amikor kereken hét perc alatt háromszor mattolták az Edmonton védelmét. A Kings legjobbjának az egy gólpasszt és a két gólt, közte a győztes találatot szerző Jeff Carter bizonyult.

Florida?Boston 2-5 (videó)
G.: Hayes (2) ill. Meszáros, Krug, Bergeron, Iginla, Kelly

Buffalo?Chicago 1-2 (videó)
G.: Stafford ill. Kane, Toews

NY Rangers?Detroit 3-0 (videó)
G.: Kreider (2), Boyle ill. ?

Minnesota?St. Louis 2-3 (videó)
G.: Pominville, Moulson ill. Oshie, Colaiacovo

Edmonton?Los Angeles 2-4 (videó)
G.: Hall, Gagner ill. Carter (2), Martinez, Lewis

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum