Hazai pályán vissza kell vágnunk

   

1-0-ra a Bolzano vezet az EBEL-negyeddöntőben, de Marty Raymond csapata idegenben is képes volt tartani a lépést. A vasárnapi egyenlítés a hosszú széria záloga lehet.

Három mérkőzés is hosszabbításban dőlt el az EBEL-negyeddöntők első napján, köztük a Bolzano-Fehérvár is. Az olaszok a 80. percben húzták be a győzelmet.

Kezdjünk egy kis rájátszás-történelemmel:

“Nagyszerű mérkőzés volt – értékelte Marty Raymond a bolzanói 80 percet –, mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei a győzelemre. A hosszabbításban Naglich és Németh Attila is eldönthette volna a mérkőzést a mi javunkra egy-egy megugrás után, de végül a Bolzano lőtte be a győztes gólt. Ilyen a jégkorong. Most már túl kell lépjünk az első meccsen, hiszen máris itt van a második, hazai pályán vissza kell vágnunk.

Ha a fiatal játékosaink tudják tartani a szintet, és továbbra is ilyen erős fizikai játékot lesznek képesek játszani, akkor nyerhetünk. A Bolzano nagy tempóban játszik és a játékosai technikásak. Nem adhatunk nekik időt és helyet, és nagyobb hangsúlyt kell helyeznünk a támadásokra.”

Korábbi sérültjeink továbbra is hiányoznak, Orbán Attila, Tokaji Viktor és Sikorcin Ladislav nem áll rendelkezésre.

AVSHCB 6

A Bolzano szombaton még otthon edzett, de után szállt buszra. Vasárnap Fehérváron is edz egyet Tom Pokel csapata. Így nem valószínű, hogy buszlábakkal lépnének jégre. Mindenki el tudott utazni a csapattal. Fehérvárról jó emlékei vannak a dél-tiroliaknak, egyszer 6-3-ra, egyszer 7-3-ra nyertek.

“Az első napi eredmények is azt mutatják, milyen kiegyenlített a liga – mondta Tom Pokel. – Három meccs dőlt el túlórában, a nyolcadik Dornbirn pedig nyert Salzburgban. Tudtuk, hogy nekünk is nehéz dolgunk lesz. De a saját játékunkat játszottuk, és végül a magunk javára döntöttük el a meccset. A magyarok csak gyors kontrákból és kiugrásokból próbáltak meg sikeresek lenni.

Eddig kétszer játszottunk Fehérváron, és mindkétszer nyertünk. Szívesen játszunk ott, jól érezzük magunkat idegenben. A nyomás most a magyarokon van. Meccsről meccsre gondolkodunk, úgy megyünk ki a jégre, mintha 0-0 lenne az összesített eredmény. Ismét győzni akarunk, hogy a második lépést is megtegyük.”

A Bolzano nem a legkellemesebb ellenfél a Fehérvár számára, de mint Ljubljana óta tudjuk, mumusok nincsenek:

A 17.30-kor kezdődő mérkőzést a Sportklub Tv élőben közvetíti. A Bolzano eddig 5-ből 4-szer legyőzte a Fehérvárt, de egy rájátszásban minden megtörténhet. Az érdeklődés ennek megfelelően hatalmas, rég történt meg, hogy szombaton ki kellett nyitni a pénztárt az elővételek miatt. Éppen ezért – no meg Léderer Ákos halálugrása miatt is – érdemes időben kimenni az Ifj. Ocskay Gábor-jégcsarnokba.

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 15., vasárnap
EBYSL 12:10 MACRBS 3-4 HVÉGE
EBYSL 14:30 MZAAVS 2-3 HVÉGE
EBYSL 16:20 VSVDMJ 3-2VÉGE
EBYSL 16:40 VASSLL 1-2VÉGE
EBEL 17:00 AVSG99 1-5VÉGE
EBYSL 17:00 HKBZNO 1-5VÉGE
MOL 17:00 GALMAC 1-7VÉGE
MOL 18:30 DHKTIT 4-3VÉGE
január 16., hétfő
U18 17:15 MISPEF 10-2VÉGE
MOL 17:30 BRAMAC 0-3VÉGE
MOL 18:00 UTEDAB 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 2-3VÉGE
MOL 18:30 MISFTC 7-4VÉGE
január 18., szerda
KHL 15:00 MMGAVG 
    • SPORT 2
U20 16:50 KMHMIS 
U20 19:30 MACZEG 
január 19., csütörtök
NHL 01:35 MTLPIT 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 LAKSJS 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 DHKPEF 
U18 16:00 AVSUTE 
U18 16:00 ETOMIS 
EBYSL 17:40 VASMZA 
EBYSL 18:00 AVSVIC 
MOL 18:00 DABBRA 
U18 18:10 VASMAC 
január 20., péntek
EBJL   HKBMAC 
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
MOL 18:00 MACGAL 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
MOL 18:30 MISSCC 
EBJL 18:55 VSVAVS 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk