Érsekújvár?Brassó 4-2

   

Hatalmas küzdelemben, megérdemelt győzelmet aratott a két harmadon keresztül jobban játszó Érsekújvár. A Brassó bebizonyította, hogy nem véletlenül került a döntőbe, a második harmadban alaposan meglepte ellenfelét. Ezzel 1-0-ra vezet a MOL Liga idei döntőjében az Érsekújvár, folytatás hétfőn.

Nem kezdődött ellenállhatatlan iramban a mérkőzés, ami elsősorban annak volt köszönhető a brassóiak eredményesen tördelték a játékot. Az Érsekújvár birtokolta többet a korongot, a Brassó várt a hazaiak hibájára. Az első komoly helyzet az ötödik perc táján alakult ki, amikor Frolik szerzett korongot a középső harmadban, a támadóharmadba érve középre adta Ondrej Stefankának, aki egyből továbbpasszolta Weissmannak, Polc hatalmas spárgával hárított. A hatodik percben Hietemaki került ki a büntetőpadra. Az előnyt jól játszotta meg a hazai csapat, azonban Polc hihetetlen teljesítménnyel őrizte kapuját a góltól. Az előny letelte után 15 másodperccel azután Caladi vitte be a korongot a brassói harmadba és lőtt nem különösebben veszélyes szögből, a korong talán meg is pattant kicsit egy védő ütőjén és Polcot is elhagyta legendás szerencséje, mindenesetre bevédte a korongot.

BRANZA 5

A gól nem sokat változtatott a játék képén, továbbra is az Újvár dominált, a Brassónak kevés lehetőség jutott gólhelyzet kialakítására. Újabb hazai emberelőny következett a 12. percben, azonban újabb hibátlan brassói védekezést láthattak a nézők, igazi gólhelyzet nélkül telt el ez a két perc. Ezt követően Piszarenko és Uram ment el kettős kiállításra, és a négy a négy elleni játék a Brassónak ment jobban, Gliga szerzett korongot, egyedül vitte be a pakkot a kapu elé, a végletekig kivárt, majd a tehetetlen Chovan válla fölött a kapuba emelte a korongot, kiegyenlítve a mérkőzést. A meccs végén még az Érsekújvár is bemutatott egy feszes hátrányos védekezést, az eredmény már nem változott. Összességében azt láttuk, amire számítani lehetett, vagyis újvári mezőnyfölényt, elszánt brassói védekezést és könyörtelen helyzetkihasználást.

A második harmad elején megkeverte a kártyákat a brassói edzőpáros, a vendégek ugyanis masszív letámadásba kezdtek, ami láthatóan alaposan megzavarta az újváriakat, akiknek bizonyos periódusokban az is gondot okozott, hogy saját harmadukból kiüssék a korongot. Négy perc elteltével jöttek ki a szorításból a hazaiak, előbb Frolik kerülte meg a kaput és próbálta meg a rövid felsőbe feltenni a korongot, majd az 5. perc végén Weissmann lőtt el egyből egy Polcról kivágódó korongot, de a Brassó szlovák kapusa ezt is hárította. Kiegyenlített lett a játék, nyoma sem volt az első harmadban látott hazai fölénynek. Meg is lett az eredménye a brassói rohamoknak, a 30. percben Péter Róbert maradt egyedül egy kipattanóval, kissé lecsúszott lövése az emelésre számító Chovan mamutja alatt került be a kapuba.

A gól megzavarta az Érsekújvárt, amit egy újabb kihagyott emberelőny jelzett közvetlenül a második brassói gól után. Kiegészülve a Brassó ismét átvette az irányítást és kihasználva az újvári védelem megingásait előbb Antal Zsombor, majd Saluga szerezhette volna meg a vendégek harmadik találatát. A 37. percben Weissmann kapott gyönyörű passzt, elvezette a korongot Polc előtt, ám a kapus ezúttal is hárított. Az utolsó percben Ruzicka ért bele egy távoli lövésbe, ami jelentősebb zavart okozott a brassói kapu előtt, de ott ebben a rájátszásban nem sok babér terem az ellenfél játékosainak, így ebből sem lett gól. A Brassó ebben a harmadban teljesen meglepte ellenfelét, megérdemelten szerezte meg a vezetést, még a hazaiak örülhettek, hogy nem lett nagyobb különbség a csapatok között.

A szünetben Robert Spisákon volt a sor, hogy reagáljon a látottakra, a mester a támadósorokat szervezte át, Hurtaj elkerült Uram mellől Frolik és Weissmann mellé. Az utolsó játékrész kitűnő egyéni akcióval indult, az Érsekújvár elhozta a bedobást, Podstavek vitte be az ellenfél harmadába a korongot, egy lövőcsellel elfektette védőjét, majd a korongot levitte egészen a hosszú oldalon levő kapuvasig és csak akkor lőtt, amikor már Polc és a teljes brassói védelem a jégen feküdt. Mindehhez elég volt 15 másodperc, kezdődhetett minden elölről. Nem sokkal később a túloldalon Dornic irigyelte meg Podstavek szólóját, azonban az utolsó pillanatban odaért egy hazai védő, így a helyzet kimaradt. A 47. percben negyedszerre került emberelőnybe a hazai csapat, amikor Gliga ült ki két percre. A hátrány nagy részében ismét kiválóan védekezett a Brassó, 5 másodperccel annak letelte előtt azonban Kames maradt egyedül és ellenállhatatlan erővel lőtte át Polcot. A meccs hátralévő részében kontroll alatt tartotta a játékot az Érsekújvár, a Brassó előtt nem nagyon adódott lehetőség a gólszerzésre. Másfél perccel a vége előtt időt kért Rauhanen mester, kapusát is lehozva támadott a Brassó, azonban ebből is a hazaiak szereztek találatot és megnyerték a mérkőzést.

Robert Spisak (vezetőedző, Érsekújvár): Az első harmad első 10 percében eldönthettük volna a meccset, de nem tettük, ez pedig a hokiban és a playoffban különösen, megbosszulja magát. A második harmadban rossz ütemben játszottunk, több hibát vétettünk, amit az ellenfél kegyetlenül kihasznált és megszerezte a vezetést. A harmadik harmadban átálltunk három sorra és meg meghozta az eredményét, sikerült megnyerni a meccset.

Kari Rauhanen (vezetőedző, Brassó): Nagyon jól játszottunk, igazi playoffhokit láthattak a nézők. Az utolsó harmadban vesztettük el a meccset, de nincs idő ezen tépelődni, már a holnapi meccsre kell gondolnunk. Nem adjuk fel, meccset akarunk nyerni Érsekújváron.

Erste Liga, Érsekújvár, 2154 néző. Játékvezetők: Haszonits, Kincses, Vas, Soós.
Chovan: 92,0% (Krajcovic)
K
Polc: 91,4% (Fülöp)
Hrudík, Kowalczyk, Podstavek, Hurtaj, Uram
1
Wehrs, Nagy, Molnár, Saluga, Dornic
Baron, Kames, Stefanka O., Frolík, Weissmann
2
Mastaleriu, Hietamaki, Péter R., Zsók, Gliga
Sucharda, Siska, Caladi, Uhnák, Polcík
3
Piszarenko, János, Antal, Butocsnov, Petres
Král, Pavesic, Ruzicka, Dubec Marek, Stefanka M.
4
Bálint, Márton
Robert Spisak
E
Kari Rauhanen, Greg Kjell Lindqvist
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 07:20 NZÁ Caladi Polcík Baron
1-1 15:23 BRA Gliga Zsók Wehrs
1-2 29:25 BRA Péter R. Gliga Wehrs
2-2 40:15 NZÁ Podstavek Kowalczyk Hrudík
3-2 48:18 NZÁ PP Kames Weissmann Frolík
4-2 59:37 NZÁ EN Weissmann Kames Baron
36 Kapura lövések száma 25
4 Kiállításpercek 10
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum