Végleges a Magyar Kupa-selejtező programja

 

Péntek este hat órakor a Vasas fogadja a Ferencvárost a Magyar Kupában.

A főleg juniorokkal és ifikkel kiálló piros-kékek tisztességgel helytálltak a Debrecen és az UTE ellen, ezúttal is ez lehet a legfőbb céljuk az éles csapattal érkező Ferencvárosiakkal szemben. Ismét egy olyan mérkőzés következik, amelyen a Vasas fiataljai rengeteget tanulhatnak, értékes tapasztalatokkal gazdagodhatnak, és mivel semmiféle eredménykényszer nincs rajtuk, felszabadultan játszhatnak.

A túloldalon a ferencvárosiaknak csak veszíteni valójuk van, az erőviszonyok ismeretében minden más, mint egy biztos zöld-fehér győzelem, elfogadhatatlan lenne. Mindezektől függetlenül a ferencvárosi játékosoknak komolyan kell venniük a mérkőzést, hiszen a korosztályos válogatottakban megfordult számos Vasas-játékos képes arra, hogy egy nem megfelelő hozzáállású ellenfélnek kellemetlen perceket okozzon.

Az FTC vezetői részéről egyértelmű a feladat, a négy MK-selejtező mérkőzés végén az első két hely valamelyikén kell a Nygren, Dobos páros csapatának végeznie, mert az elvárás a négyes döntőbe jutás, ahol a Miskolc és a Fehérvár már várja ellenfeleit.

A Magyar Kupa-selejtező eddig rögzített időpontjai:

2014. 02. 28., péntek, 16:40, Vasas SC?Debreceni HK 1-3 (1-1, 0-1, 0-1)
2014. 03. 05., szerda, 18:00, Vasas SC?UTE 1-9 (0-3, 0-5, 1-1)
2014. 03. 07., péntek, 18:00, Vasas SC?FTC (Jégpalota)
2014. 03. 09., vasárnap, 18:15, Debreceni HK?UTE (Debrecen)
2014. 03. 10., hétfő, 19:00, Ferencváros?Dab.Docler (Pesterzsébet)
2014. 03. 14., péntek, 18:00, UTE?FTC (Megyeri út)
2014. 03. 16., vasárnap, 18:00, Debreceni HK?Ferencváros (Debrecen)
2014. 03. 18., kedd, 18:00,Vasas SC?Dab.Docler (Jégpalota)
2014. 03. 20., csütörtök, 18:00, UTE?Dab.Docler (Megyeri út)
2014. 03. 23., vasárnap, 18:15, Debreceni HK?Dab.Docler (Debrecen)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum