Az első feladat: bevenni Bolzanót

   

A Bolzano ? minden idők legjobb EBEL-újonca ? másodikként választhatott, és a nagy távolság ellenére is a Fehérvárt jelölte meg ellenfélként a negyeddöntőben. A döntés alapja elsősorban a két csapat egymás elleni mérlege volt, az olaszok a négy alapszakaszmeccsből hármat nagy különbséggel megnyertek, és csak egyet buktak el, büntetőkkel, így 7 megszerzett pont áll szemben 2-vel.

Az EBEL honlapján Michele Bolognini, az Alto Adige című regionális lap jégkorongszakírója így elemezte a párharcot: “A Bolzano kizárólag a sportbeli szempontokra koncentrált a választáskor. Nem titok, hogy a Villach sok szempontból jobb ellenfél lett volna ? több néző, kevesebb utazás stb. ?, de mégis azt hiszem, a Fehérvár volt a helyes választás. Ennek ellenére nem lesz egyszerű feladat. A Bolzano hármat nyert a négy korábbi meccsből, de azok már régen voltak. A két csapat a szezon elején, szeptemberben és októberben játszott háromszor, egyszer pedig decemberben. Azóta sok minden történt, érkeztek új játékosok, egyéb változások, mindenképpen újra ki kell elemezni a fehérváriak játékát.

Hogy mi lehet a Bolzano erőssége? Egyértelműen az, hogy a csapat a sztár. Mind a négy sor képes arra, hogy akár több gólt is szerezzen, nagyon egyszerű, de rendkívül hatékony játékrendszerben játszik a gárda. A Bolzano talán nem elég erős ahhoz, hogy keresztirányú játékkal, oldalváltással, forgatásokkal zilálja szét az ellenfél védelmét, ehelyett hosszirányú játékot játszik. Sokat passzolnak úgy, hogy a palánkra pattintják a korongot, ezzel teremtenek megugrási lehetőségeket, 3 a 2, vagy 2 az 1 ellen. A védelmük is nagyon masszív az utóbbi időben, ezzel nagyon megnehezítik az ellenfelek dolgát a bolzanói kapu előtt. Mindennél többet mond erről, hogy az elmúlt 3 meccsen csak 6 gólt kaptak a Salzburg, a Vienna és a Linz ellen. A csapat nagy szívvel játszik, sosem adja fel. Ráadásul Bolzanóba visszatért a hokiláz, 20 éve nem voltak annyian a mérkőzéseken, mint az utóbbi időben. Az egész város szorít a hokisoknak. (Az utóbbi 3 rangadón 2000, 1800 és 3000 fő volt a nézőszám ? Hblog.)

A Fehérvárnak nagyon jó kapusa van, de talán egy kicsit gyengébb a 3. és a 4. sora. Viszont a tapasztalt játékosai, mint Banham, Yellow Horn vagy Sarauer, mindig veszélyt tudnak teremteni. A tippem, hogy a Bolzano 5 vagy 6 meccsen továbbjut, de minél hosszabb a negyeddöntő, annál nagyobb lesz a hátrány a következő körre. Ott majd a sok utazás miatti fáradtság döntő lehet.”

EBEL PO 2013 14

Mi ehhez csak annyit tehetünk hozzá, hogy előbb el is kell jutni abba az elődöntőbe, amint erről a MOL Liga kiesett csapatai például már hosszasan tudnának beszélni. A dél-tiroliak azonban elégedettek, hogy a kívánságuk teljesülhetett, és a Fehérvár ellen negyeddöntőzhetnek. “Ha az ember megnézi a korábbi meccseinket, akkor a Fehérvár volt a legnagyobb kívánságunk a negyeddöntőben ? mondja Stefan Zisser, a Rókák csatára. ? De ami volt, elmúlt már, mindez csak történelem. Tiszteljük az ellenfelünket, de mi akarunk továbbjutni, az elődöntőben játszani. A magyarok kapusa mostanában fantasztikus formában véd, úgyhogy meg kell találjuk azokat az eszközöket, amelyekkel támadásban kellően hatékonyak tudunk lenni. A Fehérvár nagyon harcos csapat, az egészen biztos, hogy lesznek meleg pillanataink. Ráadásul vannak rutinos, tapasztalt játékosaik is, mint például Banham vagy Yellow Horn. Az utazásokkal nem lehet problémánk, mindkét csapatnak ugyanakkora távolságot kell megtennie az idegenbeli meccsért”. Tom Pokel vezetőedző, aki egyszersmind az olasz válogatott szövetségi kapitánya, nem tervez változtatást a legutóbbi győztes csapaton.

A székesfehérváriaknál a rájátszásba jutással a célkitűzések teljesültek, de nem akarnak itt megállni. “Végül csak az utolsó játéknapon biztosítottuk be a rájátszásba jutásunkat ? mondja Marty Raymond vezetőedző erről ?, és úgy érzem, megérdemeltük. Nemcsak a játékosok és a csapat miatt örülök ennek, hanem nagyszerű közönségünk miatt is. Természetesen nagyon tiszteljük a Bolzanót, de azért megyünk a negyeddöntőbe, hogy onnan továbbjussunk. Az biztos, hogy ez nem lesz egyszerű feladat, ami azt követeli tőlünk, hogy fegyelmezettek legyünk. A Bolzano nagyon szervezett csapat, nagyon meg kell dolgoznunk azért, hogy sikerüljön legyőzni őket.”

A Fehérvárban továbbra is meghatározó játékosok sérültek, de jó hír hogy Bálizs Bence felépült, és kulcscsonttörése után immár a kispadra le tud ülni Hetényi Zoltán cseréjeként. Orbán Attila és Tokaji Viktor visszatérésére még 1-2 hetet várni kell, Sikorcin Ladislavra pedig ebben a szezonban már nem számíthatnak a szakvezetők.

A helyszínen komoly létszámú magyar tábor várja Kovács Csabáékat, szervezetten egy busz ment ki, de sokan indultak útnak autóval és vonattal is. A mérkőzésről szöveges online közvetítés lesz.

Update: Extra, a szurkolói busszal utazó Léderer Ákos hangban tudósít ezen a linken.

lederer kozvetit

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum