Derek Ryan Svédországba tart

   

Svéd információk szerint az apró termetű amerikai csatár az SHL-be, a Leksandhoz szerződhet.

Ryan teljesítménye felkeltette Tommy Salo klubmenedzser érdeklődését, aki már régebben felvette a kapcsolatot mások mellett vele is. Egyes források azt is tudni vélik, hogy Ryan már el is kötelezte magát a svéd klubhoz, amelyre lehetőséget adott neki a szerződésének az a záradéka, amely szerint Svédországból érkező ajánlat esetén joga van elhagyni a Villachot. Nincs olyan magyarországi hokiszurkoló, aki ne tudná, hogy Ryan a Fehérvárban kezdte európai karrierjét, majd viharos körülmények között Villachba távozott. Harmadik éve tartó jó teljesítménye felkeltette az USA Hockey figyelmét is, és így bekerült a Deutschland Cupon szereplő amerikai válogatottba. Az osztrákok is szerették volna honosítani, de ha valóban Svédországban kezdi a következő idényt, akkor ez minden bizonnyal felesleges lesz, hiszen nem lesz meg a 2 naptári éve osztrák csapatnál.

Ryan 3 éve szerződött Székesfehérvárra, 3 EBEL-szezonban 171 mérkőzésen 214 pontot gyűjtött eddig.

Ryan VSV

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum