Hetényi Zoltán az EBEL legjobb kapusa

   

Ma már nincs semmi görcs bennem, mondja válogatott kapusunk, aki 27 mérkőzésen 92,7%-kal védett – közte két hibátlan meccsel –, ezzel a legjobb teljesítmény nyújtotta a ligában. Korábban egy magyar és egy Volán-kapus sem tudott hasonlót felmutatni. Fontos dolgokról beszélgettünk.

Hetényi Zoltán KHL-es, NHL-es, kanadai és amerikai, osztrák és szlovén válogatott kapusokat követ az EBEL legjobb kapusai történetében. A szezonban pedig olyanokat utasított maga mögé, mint a szlovén olimpikon Gracnar, a kiváló kanadai Ouzas, az NHL-es múlttal rendelkező Sabourin, a cseh Extraliga 3 évvel ezelőtti legjobb kapusa, Sasu Hovi, és még folytathatnánk a sort. Pedig a szezonja nem indult fényesen, bár a nyáron visszatért a finn élvonalban, a Tappara edzője egy mérkőzésen sem jelölte a kezdőcsapatba, november végi hazatéréséig mindössze 9 Mestis-meccsen védett.

Megnyerte az EBEL-ben a kapusok közti versenyt, a legjobb hatékonysággal zárt. Mit jelent ez és hogyan értékeli ezt a helyzetet?

Én is nagyon örültem ennek, nagy dolog. Korábban a Volánból még senkinek sem sikerült ezt elérni, én lehettem az első, azt gondolom, komoly szakmai siker ez számomra. Az külön öröm, hogy eddig 27 mérkőzésen védtem zsinórban, csak kétszer kellett idő előtt elhagynom a kaput.

Milyen volt a csapat, a védelem és a védekezés ezen a 27 meccsen?

Természetesen ez egyedül nem megy, az eredményeimben vastagon benne van az egész csapat. A jégkorong annak ellenére csapatjáték, hogy ezen belül a kapusok egyéni sportolónak számítanak. Vannak alapdolgok, amik nélkül nincs siker. A csapat részéről jól kell mennie a játéknak. A kapusnak meg kell fognia a korongot. Nem ilyen egyszerű, mint ahogy kimondja az ember, de nem is annyira bonyolult. Ha ez a két dolog együtt van, akkor könnyen jön a győzelem. Ha a csapat látja, hogy a kapusára számíthat, mert magabiztos, fejben ott van, akkor bátrabban játszanak a srácok. Ha a kapus érzi, hogy jól dolgoznak előtte a társak, hogy megvédik a nehéz helyzetekben, akkor még jobban tud teljesíteni. Egymást húzzuk fel, ez a jó eset. És amióta visszajöttem a Volánhoz, többnyire ilyen meccseket játszottunk. Nem voltak kirívó esetek, nem jött az ellenfél meccsenként ötször szólóban, nem hagytak túl sokszor magamra, összességében jó volt a csapatvédekezés.

Amikor szezon közben hazatért, számított erre a feltétlen bizalomra Marty Raymond részéről? Mit jelent ez egy kapusnak?

Nem számítottam erre és nem is vártam el. Úgy jöttem haza, hogy most már tényleg le kell raknom valamit az asztalra. Előzetesen minden egyes percnek örültem volna, amit a kapuban tölthetek, nagyon ki voltam éhezve a játékra és a sikerre. Úgy gondolkodtam, hogy ha nem megy, arra számíthatok, hogy 3-4 meccsre kikerülök a kapuból. Marty Raymond bizalmát az első perctől éreztem, és ez nagyon sokat számít egy játékosnak. Ilyenkor a maximumon túlmenően is mindent megtesz az ember az edzőért. Így vagyok ezzel 27 mérkőzés óta.

A rájátszásban mire lesz elég a Volán tudása?

Nincs megállás. Elértük az egyik célt, jön a másik. Mindig új célokat kell keresni. Most adott a feladat. Megkaptuk a Bolzanót, meg kell verni őket mindenképp! Tovább a már megkezdett úton, nem nézzük az ellenfelet, csak a célt. Menjünk még egy kört, legyen minél hosszabb a szezon. Tízből nyolc meccset nyertünk a középszakaszban. Ezt ki gondolta volna előtte? Én bíztam a csapatban az alapszakasz végén is. És most is bízom. Csak pozitívan, ez a lényeg most is.

Sokan attól tartanak, hogy egy ilyen jó szezonnal a háta mögött ismét a légióséletet választja. Tudom, ne szaladjunk előre, de mégis, mi a terve, hová szeretne eljutni, és az eddig szerzett tapasztalatai alapján merrefelé indulna, ha kijelölhetné a saját útját?

26 évesen már mások a céljaim, mint 4-5 éve voltak. Sokat voltam külföldön, sok mindenen mentem keresztül. Eddig még nem beszéltem róla, de most fontosnak tartom elmondani, mert idetartozik: január 27-én véget ért az amerikai ügyem, a hatóságok minden vádpontban felmentettek, ártatlan vagyok, mindenféle nyilvántartási rendszerből töröltek. Ezzel ezt a témát le is zárom. Kapusként nincs más célom, mint minél többet védeni egy olyan csapatban, ahol komoly bizalmat élvezek az edzők és a menedzsment részéről. Szeretnék 40-50 meccses szezonokat futni, ez az elsődleges célom, nem az, hogy ide-oda utazgassak a nagyvilágban. De ez a téma az áprilisi világbajnokság után jön majd elő igazán, addig más dolgom van.

Azt már megfejtette, hogy a Tappara edzője miért nem adott egy meccs bizonyítási lehetőséget sem a szezon elején?

Nem voltam szimpatikus a számára, nem tetszett a védési stílusom. Amikor az őszi válogatott szünet után visszatértem, akkor jelezte a menedzseremnek, hogy nem bízik bennem, keressünk másik csapatot. Jól jött ez a döntése, mert hamar megtapasztalhattam, milyen az, amikor teljes a bizalom irántam.

A szerződésekről ki dönt inkább, a játékos vagy a menedzsere?

A szezon végén leülünk áttekinteni, hogy milyen volt az előző év, mik a célok, a lehetőségek és mi várható el a következő évben. Nagyon jó menedzserem van, és egy jó menedzsernél az egyik legfontosabb szempont, hogy melyik választás biztosítja leginkább a játékos fejlődését. Itt kell megemlítenem azt az embert, akinek nagyon sokat köszönhetek, aki elérte, hogy a Jokerithez kerüljek, hogy NHL-campen vehessek részt. Bede Nikolett volt, aki segített nekem ezen az úton, és felnyitotta a szemem, így ma már nem a Playstationt nyomkodom, hanem idővel profi játékos lettem, komoly munkával, komoly célokkal. Ő az, aki nélkül ma egy nulla lennék. Megtalálta nekem azt az NHL-es menedzsert, aki ma is foglalkozik velem, akinek többek között Tim Thomas és Tuukka Rusk is az ügyfélkörébe tartozik. Mindig hálás leszek neki ezért.

Eseménydús 1,5-2 év volt ez az életében. Hogy érzi, megerősödve jött ki a történésekből? Ez a tapasztalat az előnyére válik a jövőben, tanult az eseményekből?

Mára profi játékos lettem, más vagyok, mint 4-5 éve voltam. Már nincs bennem semmi görcs, a mérkőzések előtti este is lehet hozzám szólni, a sikereket és a kudarcokat is fel tudom dolgozni, és a mérkőzésen sem vesztem el a fejem, nem zuhanok össze.

Nagyjából tíz éve azt tartják Hetényi Zoltánról, hogy nagyon jó képességekkel megáldott, sok munkát végző kapus, egyedül a pszichés dolgok terén kell fejlődnie. Igaz ez, dolgozik a változtatáson? Hogy áll most mentálisan?

Valószínűleg igaz volt ez a megállapítás, de ahogy mondtam, ma már máshogy állnak a dolgok. Korábban sokat törődtem azzal, hogy az emberek mit mondanak rólam, hogyan értékelik a teljesítményemet. De megtanultam kizárni a zavaró tényezőket, már csak a dolgommal foglalkozok, csak arra hallgatok, aki fontos és akire érdemes. Idén is voltak kisebb balhéim az EBEL-meccseken, például a Graz és a Klagenfurt ellen odaálltam dulakodni az ellenféllel, de ez már nem azért történt, mint régebben, amikor elvesztettem a kontrollt, hanem mindent tudatosan csináltam. Hátulról láttam, hogy kevés momentumunk van ezeken a mérkőzésen, tüzelni kellett a srácokat egy kicsit, hátha megmozdul valami, jön egy kis pezsgés ezáltal.

Az áprilisi világbajnokságot miként várja, hogy látja az esélyeinket?

Nem mondanám esélyesnek magunkat, az a realitás, hogy nem végzünk az első két helyen. De a Volán sem volt esélyes a rájátszásra, és mégis ott vagyunk. Ne szeretnék közhelyeket pufogtatni. Azt szeretném, ha ez egy olyan vb lenne, ahol nem beszélünk előtte a célokról, hanem egyszerűen azon az öt meccsen végre megcsináljuk azt, amiért oda megyünk. Az edző döntése, hogy bekerülök-e a vb-csapatba. Minden EBEL-meccsen azt is próbálom bizonyítani, hogy készen állok a feladatra, bírom a sorozatterhelést, meg lehet bennem bízni, több mérkőzésen át tudok koncentráltan védeni.

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 30., kedd
NHL 02:00 PITNSH 5-3
június 1., csütörtök
NHL 02:00 PITNSH 
    • SPÍLER TV
június 4., vasárnap
NHL 02:00 NSHPIT 
    • SPÍLER TV
június 6., kedd
NHL 02:00 NSHPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk