A Dab.Docler megvédte bajnoki címét

   

A Dab.Docler az utóbbi évek egyik legváratlanabb vereségével nyerte meg a magyar bajnoki címet. Hogyan tovább, MOL Liga, hogyan tovább, Magyar Kupa?

A versenykiírás értelmében a magyarországi csapatok nem játszanak mérkőzést külön az OB I. bajnoki címéért. Így volt ez már tavaly is, de akkor a MOL Liga-elődöntőben a Dab.Docler a Miskolcot választotta, így egyben letudták a bajnoki döntőt is. Ez évben azonban a Brassót húzta be a DAB. Így már a MOL Liga-elődöntő előtt biztos volt, hogy ha a gyengébb alapszakasz-helyezést elérő Miskolc nem jut a MOL Liga döntőjébe, akkor a dunaújvárosi csapat a magyar bajnok. Ez az eset következett be hétfőn. Így minden idők egyik legfurcsább bajnoki címvédésének lehettünk tanúi a hétfő esti Brassó?DAB és Miskolc?Érsekújvár meccseken. Mindkét magyarországi csapat 3-1-es összesítéssel búcsúzott a ligaszezontól.

A rendszer tavaly működött, de ez évben hiányérzetet generált, esetleg a következő évi kiírás készítésekor érdemes átgondolni, nem lenne-e jobb döntőt játszani ahhoz, hogy utána egy győztes csapatot lehessen önfeledten magyar bajnokként ünnepelni. A DAB természetesen idén is megérdemli az aranyérmet, még ha ennek ma még kevéssé is tudnak örülni a játékosok és a szurkolók.

A Dab.Doclerben 2013/14-ben jégre lépők névsora:

Ladányi Balázs, Azari Zsolt, Szappanos Dávid, Galanisz Nikandrosz, Peterdi Imre, Kiss Ákos, Henrich Jabornik, Somogyi Balázs, Pavuk Attila, Victor Lindgren, Gröschl Tamás, Papp Viktor, Hüffner Adrián, Peter Huba, Nagy Richárd, Andrew David Contois, Lubomir Hurtaj, Hegyi Ádám Zoltán, Szabados Róbert, Erdélyi Tamás, Léránt René, Hruby Gellért, Ivan Homutov, Peter Sevela, Virág Tamás, Tőkési Lajos, Szepessy Máté, Magosi Erik, Kiss Tamás, Janis Kalnins.

DAB csapatkep 201314

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

A magyar bázisú nemzetközi liga döntőjét ez évben egy felvidéki és egy erdélyi csapat vívja. A párharc négy nyert mérkőzésig tart, 2-2-1-1-1 menetrend szerint. Az első meccsre vasárnap kerül sor a jobb alapszakasz-helyezést elérő Érsekújvár otthonában.

A MOL Liga-döntő menetrendje:

március 9., Érsekújvár?Brassó
március 10., Érsekújvár?Brassó
március 13., Brassó?Érsekújvár
március 14., Brassó?Érsekújvár
március 17., Érsekújvár?Brassó
március 20., Brassó?Érsekújvár
március 23., Érsekújvár?Brassó

Magyar Kupa:

Azzal, hogy a DAB nem jutott döntőbe, bonyolódott a Magyar Kupa-selejtező is. A négyes döntőben a házigazda Miskolc és az EBEL-ből érkező Sapa Fehérvár AV19 helye biztos. Amennyiben a DAB döntőbe jutott volna, ő lett volna a harmadik résztvevő. Így azonban a Dab.Docler beszáll a selejtezőkörbe, és csatlakozik az FTC, UTE, Vasas, Debrecen négyeshez. Az öt csapat 1-1 meccset játszik mindenkivel, és a végén az első két helyezett szerez jogot a miskolci négyes döntőben való részvételre. Mindeddig egy meccset játszottak le, azon a Debrecen idegenben verte a Vasast. A DAB- meccsek időpontja még tárgyalás alatt állnak. A selejtezők szerdán egy Vasas?UTE mérkőzéssel folytatódnak, a teljes sorsolást itt találják meg.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum