Brassó?Dab.Docler 2-1

   

Hatalmas meglepetésre a Brassó jutott a MOL Liga döntőjébe, miután simán, 3-1-es összesítéssel lépett túl a címvédőn, amelynek produkciója az egész párharc során csalódást keltő volt.

A mérkőzés óvatos tapogatózással indult, aminek Piszarenko kiállítása vetett véget az 5. percben. Ezt a lehetőséget még kihagyta a Dunaújváros, de negyven másodperccel az előny letelte után Somogyi maradt egyedül egy kapu előtt lecsorgó korongra, nem is okozott gondot neki a helyzet értékesítése. A találatnál a felnőttek között első szezonját töltő 18 éves hátvéd, Hruby Gellért asszisztot jegyzett. Nem sokáig örülhettek a Bikák, ugyanis Gröschl kiállításából egyenlítettek a házigazdák, Wehrs szép passzát Hietemaki pöccintette be Sevela kapujába. Az egyenlítő gól után Molnár veszélyeztetett, majd rövid időn belül Szappanos és Kiss Ákos került veszélyes helyzetben a kapu elé, ezek azonban inkább csak helyzetecskék voltak. Veszélyes szituáció az ezt követő emberelőnyből alakulhatott volna ki, ugyanis a hazaiak elcserélték magukat, ám a Brassó kitűnően védekezett négy emberrel, így valamirevaló helyzet nélkül pörgött le a két perc. Összességében jó iramú, de inkább küzdelmes, mint színvonalas csatát hozott az első húsz perc, ahogyan az várható is volt.

sim_5793

A második játékrészben fél perc kellett az első újvárosi helyzethez, Polc szerencsétlenkedett kicsit egy nem különösebben veszélyes koronggal, ami a kapu előtt álló Ladányihoz pattant, ám érkezett Wehrs és a magyar válogatott csatárnak sem helye, sem ideje nem maradt bekotorni a hálóba a korongot. A 23. percben aztán Péter Róbert érkezett nagy lendülettel teljesen üresen a kapu elé, Molnár Zsolt tűpontosan adott a palánk mellől középre, így a játékrész elején megszerezte a vezetést a Brassó. A vendégek gondjait tetézte, hogy ugyanabban a percben Gröschlt állították ki, de ezt a két percet kivédekezte az Újváros. Ezzel együtt a gól láthatóan megfogta a címvédőt, egyszerre tűntek tanácstalannak és vértelennek a harmad hátralévő részében. Ezzel szemben a Brassó pontosan tudta, mit akar játszani és azt pontosan is hajtották végre.

Két felesleges kiállítással kezdődött a záró játékrész, előbb Piszarenko szabálytalankodott a támadóharmadban, de a dunaújvárosiak ismét nem tudtak élni a kínálkozó lehetőséggel. Ezt követően Huba védekezett lustán, vagyis bottal, ezt viszont az Acélbikák védekezték ki ügyesen. Mondani sem kell, érezhető volt, hogy egy brassói gól lezárná a meccset és a párharcot is. Erre a harmad első felében még volt esély, de ahogy telt az idő, a hazaiak egyre kevésbé erőltették a támadásokat. Lundh mester kicsit megkeverte a sorokat, Kiss Ákos és Peterdi helyet cserélt. Valamilyen módosítás erősen indokolt volt, hiszen az első sor a párharc első 230 percében nem szerzett gólt. Az utolsó percekre teljesen visszahúzódott kapuja elé a Brassó, igazán veszélyes helyzetet azonban így sem sikerült az Acélbikáknak kidolgozniuk. Az utolsó percre kapusát is lehozta a DAB, de támadni így sem tudott, mert a dekoncentráltság, mely az egész meccs folyamán jellemző volt a játékukra, nem csökkent, így a passzokba és az átvételekbe rendre hiba csúszott. Az eredmény már nem változott, teljesen megérdemelten nyert és jutott be a MOL Liga döntőjébe az előzetesen esélytelenebbnek tartott Brassó.

Kari Rauhanen (vezetőedző, Brassó): “Megcsináltuk. Mi jutottunk a döntőbe. Ezért dolgoztunk, ezt akartuk. Ezért az eredményért melóztunk. A DAB azt hitte, könnyen kiejthet bennünket, de ez nem így volt. Ahogy tegnap is mondtam, nem fogjuk hagyni hogy kiénekeljék a szánkból a sajtot. Az a csapatszellem, ami most érezhető a játékosok között, egészen hihetetlen, nehéz nem érezni ezt. Nagyon keményen dolgoztunk, hittünk benne, és most ünnepelünk. De csak egyetlen estét, mert el kell kezdenünk készülni a döntőre az Érsekújvár ellen, ami óriási csata lesz! A közönségünk hihetetlen. Több, mint 20 éve dolgozom a hokiban, és soha életemben nem láttam még ilyen közönséget. A mi győzelmünk az övék is.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1900 néző. Játékvezetők: Lascar, Toparceanu, Butucel, Siko.
Polc: 96,7% (Fülöp)
K
Sevela: 91,3% (Kiss T.)
Wehrs, Nagy Cs., Molnár, Saluga, Dornic
1
Nagy R., Erdélyi, Peterdi, Galanisz, Azari
Mastaleriu, Hietamaki, Zsók, Virág, Gliga
2
Hruby, Jaborník, Papp, Szabados, Gröschl
Piszarenko, János, Péter R., Imecs, Petres
3
Lindgren, Huba, Ladányi, Szappanos, Kiss Á.
Bálint, Márton, Antal, Oprea
4
Somogyi, Pavuk, Contois
Rauhanen Kari, Lindqvist Greg Kjell
E
Lundh Stephan, Johnson Jonas
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:49 DAB Somogyi Hruby
1-1 09:15 BRA PP Hietamaki Wehrs Saluga
2-1 22:12 BRA Péter R. Molnár
23 Kapura lövések száma 30
8 Kiállításpercek 6
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum