Háriék nyerték a Winter Classicot

   

Vas Jánosék, Széligék és Feketéék is győztek. Kógerék kikaptak.

Hári Jánosék több mint 23 ezer néző előtt győzték le a KHL-be igyekvő Jokeritet a harmadik finn Winter Classicon. Góltalan első harmad után a második játékrészben megszerezte ugyan a vezetést a Jokerit, de a záró periódusban egy percen belül szerzett két góllal 2-1-re nyertek Háriék. Hári a második sorban kapott helyet, az új edző győzelemmel mutatkozott be az alapszakasz egyik legfontosabb találkozóján.

Kemény ellenállást tanúsított a Chamonix Vas János csapata, az alapszakaszgyőztes Rouen ellen a francia bajnokság rájátszásában. A negyeddöntők második meccsének első harmada után az alacsonyabban rangsorolt hazai csapat vezetett 2-1-re, de a középső játékrész 17. másodpercében egyenlített a Rouen. Ez sem szegte kedvét a vendégeknek, mindent egy lapra feltéve támadtak és egy kettős előnyből két gólt szerezve visszavették a vezetést. A Rouen ugyan még a harmad vége előtt egy gólra zárkózott, de a harmadik periódust csak 2-1-re nyerték a hazaiak, így 60 perc után 5-5-öt mutatott az eredményjelző. Jöhetett a hosszabbítás, amelynek a kilencedik percében a címvédő végül megszerezte a győzelmet. Vas János két assziszttal vette ki részét a 6-5-ös sikerből.

Szélig Viktorék sem nyertek simán, de az ő meccsük valamivel simább volt. A Briancon 3-0-ra vezetett a meccs felénél, de a Villard de Lans sem adta ma könnyen a győzelmet , és a harmad végéig két gólt ütöttek. A harmadik harmadra így nyílt maradt a küzdelem, azonban a játékrész felénél előnybe kerültek Széligék, amit ki is használtak. Mivel a vendégek nem tudtak élni a nem sokkal később kínálkozó előnyös szituációval, így maradt a 4-2-es brianconi győzelem.

Kóger Dániel csapata, az Elmira büntetőkkel kapott ki hazaia pályán a South Carolina ellen. Az Elmira szerzett vezetést a második percben, amit a vendégek tíz perccel később egyenlítettek ki. A meccs hátralévő idejében nem bírtak egymással a csapatok, amiben nagy szerepe volt a hazaiak kapusának, Neil Conway-nek, aki 65 perc alatt 40 lövést kapott, amiből 39-et védett. Jöhettek a szétlövések, amiben a vendégek voltak eredményesebbek, így 2-1-re megnyerték a találkozót.

Fekete Dániel csapata, a Feldkirch volt az egyetlen, amely a középszakasz alsóházából feljutva győzni tudott az első négy helyen rangsorolt csapatok valamelyike ellen az INL negyeddöntőiben. Az ellenfél a HC Neumarkt Riwega volt. Az első harmad után 3-1-re vezettek a hazaiak, azonban a Feldkirch a záró periódus elejére egyenlített. A hazaiak ugyan visszavették a vezetést az 53. percben, ám a vendégek is tudtak újítani és három perccel a mérkőzés vége előtt utoljára is egyenlítettek. A hosszabbításban Feketét ugyan kiállították két percre, a Feldkirch azonban hátrányban is gólt szerzett és 5-4-re megnyerte a mérkőzést. A magyar csatár nem szerzett pontot.

Cimkék: , , , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum