Brassó?Dab.Docler 5-4

   

Agyonnyert meccset vesztett el a hosszabbításban a Dab.Docler, teljesen megérdemelten. Hétfőn Brassóban az életben maradás lesz a tét a címvédő számára.

Nagyon jól kezdett a Dunaújváros, nem is véletlen, hogy Kari Rauhanen már a 10. percben kikérte az idejét. Addigra ugyanis Azari és Peterdi találataival már kétgólos volt a vendégek előnye, és egyirányú utca képét mutatta a mérkőzés. Sokak számára tűnhetett itt úgy, hogy meg lehet nyugodni és hátra lehet dőlni, a dugig telt brassói csarnokban csend honolt, a játékot a Dab.Docler irányította. Valószínűleg a nyugodt hangulat a játékosokra is átragadt, hiszen bár egyértelműen a vendégek támadtak és lőttek többet, a pontosság csökkent, újabb gól nem esett.

A második harmad is az első végére jellemző hangulatban folytatódott, ráadásul a vendégek még tovább tudták növelni előnyüket, amikor a 28. percben Gröschl emberelőnyben beleért Contois lövésébe és az utat talált Polc hálójába. Ezt azonban egy dunaújvárosi kiállítás követte, és Zsóknak is sikerült gólt lövetnie Gligával. Feléledt a nézőtér, megjött a közönség hangja, és szemmel láthatóan felbátorodtak a brassói játékosok is. Elkezdett támadni a hazai csapat is, egyre többször jutottak el Sevela kapujához, egyre többször találták el lövéseik a kaput.

bradabml_140216_16

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

A harmadik harmad elején aztán igazán kezdett meleg lenni a pite, amikor Zsók lövésével egy gólra zárkózott fel a Brassó. Az indulatok is kezdtek magasabbra csapni, a dunaújvárosiak érezhették, hogy az első fél óra képével ellentétben a meccset még nem sikerült megnyerni. Az 52. percben aztán meg is jött a brassói állhatatosság jutalma, Saluga kotorta be a kapufa mellett állva Hietamaki passzát. Támadásban maradt a Brassó, és az 59. percben úgy tűnt, el is dől a meccs, amikor Saluga saját maga második, csapata negyedik gólját is belőtte. Stephan Lundh ekkor időt kért. Azari szabálytalansága után Piszarenko megtette azt a szívességet, hogy kiküzdött magának ő is egy kisbüntetést, ezzel a Brassó harmadába került a bedobás, Sevela pedig lejött a jégről, helyette is mezőnyjátékos lépett a jégre. A lutri ezúttal bejött, a Dab.Docler jól játszaotta meg az 5 a 4 elleni helyzetet, Jabornik emelt a kék vonal környékéről Polc hálójába 44 másodperccel a vége előtt. A sírból hozta vissza a meccset a Dunaújváros.

A hosszabbítás újabb figyelmetlenséggel kezdődött a vendégek részéről, elcserélték magukat. Ez is segített a Brassónak lendületbe jönni. Bár a kiállításból nem lett gól, de utána is a kékmezesek voltak aktívabbak. Fáradozásaikat a 71. percben koronázta siker, amikor Dornic talált be Sevela hálójába. A Dunaújváros segített feltámasztani a Brassó hitét, a hazaiak pedig 3-0 után is szívvel-lélekkel harcoltak, így győzelmük abszolút megérdemelt. Hétfő este a címvédőnek az életben maradás lesz a tét, de minden bizonnyal nem lesz egyszerű dolga a megtáltosodó hazaiakkal szemben.

Kari Rauhanen (vezetőedző, ASC Corona Brassó): “Eldöntöttük, hogy mindig az vezet bennünket a játékban, hogy “soha ne add fel!”. Holnap új mérkőzés következik, azt akarjuk, hogy mindenki tudja, nem elégszünk meg a másodhegedűsi szereppel. Ki kell pihennünk magunkat hétfőre. Volt néhány nem túl szép pillanat a meccsen, ezeken túl kell lépni, és holnap ugyanazzal a hozzáállással játszani, mint ma tettük. Szerencsénk is volt, és a Greg Lindqvist által erre a meccsre kidolgozott taktika, ami ugyanaz volt, mint az első meccsen, megint működött.”

Stephan Lundh (vezetőedző, Dab.Docler): “Mit is mondhatnék? Gratulálok a brassóiaknak a mai győzelmükhöz. Az utolsó gól jellemző volt a mai meccsre, valahogy mögénk jutott a korong. Nagyon szoros mérkőzést játszottunk, és ilyen lesz a hétfői is. A rájátszás mindig nagyon nehéz, és mindenkit érhet meglepetés. Nem bántunk meg semmit, mindig ugyanazzal a hozzáállással igyekszünk kimenni a pályára, és hétfőn egy másik meccs lesz. A nyomás most rajtunk van, el fogjuk viselni, el kell tudnunk viselni. Nem hagyjuk, hogy az elődöntő Brassóban véget érjen. A játékvezetőket nem lehet okolni a végeredményért, de volt több furcsa ítélet is a meccsen. Hogy megbántuk-e hogy a Brassót választottuk? Nem, egyáltalán nem bántuk meg. A két csapat együtt nagyon színvonalas hokit nyújt.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 2000 néző. Játékvezetők: Csomortani, Gergely, Siko, Mathe.
Polc: 91,3% (Fülöp)
K
Sevela: 84,8% (Kiss T.)
Wehrs, Nagy Cs., Molnár, Saluga, Dornic
1
Lindgren, Huba, Ladányi, Szappanos, Kiss Á.
Mastaleriu, Hietamaki, Zsók, Virág, Gliga
2
Nagy R., Gröschl, Peterdi, Galanisz, Azari
Piszarenko, János, Péter R., Imecs, Petres
3
Jaborník, Somogyi, Pavuk, Contois
Bálint, Márton, Antal, Oprea
4
Hruby, Erdélyi, Papp, Szabados
Kari Rauhanen, Greg Kjell Lindqvist
E
Stephan Lundh, Jonas Johnson
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 04:12 DAB Azari Galanisz
0-2 09:39 DAB Peterdi Galanisz
0-3 27:09 DAB PP Gröschl Contois
1-3 29:55 BRA PP Gliga Zsók
2-3 42:11 BRA Zsók Hietamaki Virág
3-3 51:46 BRA Saluga Hietamaki Dornic
4-3 58:06 BRA Saluga Molnár Wehrs
4-4 59:16 DAB Jaborník Galanisz Ladányi
5-4 70:33 BRA Dornic Wehrs
33 Kapura lövések száma 46
8 Kiállításpercek 16
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum