Otthon is kontrákra építhet a Brassó

 

A MOL Liga mindkét vasárnapi elődöntőjén a meccslabda megszerzése a tét. A 3 nyert meccsig tartó párharcok 1-1-re állnak. Brassóba a Dab.Docler érkezik vendégként.

Ami a hazai pálya előnye mellett hab lett volna a tortán, az a brassói győzelemmel kötelező feladattá vált a Dab.Docler számára. Kari Rauhanen tanítványai rögtön az első meccsen elvették a Bikák pályaelőnyét és a második meccsen is jelezték, az ellenfél tőlük semmi jóra nem számíthat. Hiába volt sokkal több helyzete a hazaiaknak mindkét mérkőzésen, ez egy szoros vereséghez és egy szoros győzelemhez volt csak elég. Eddig úgy tűnik, hogy a menetből érkező barcaságiak vették fel a playoffhoz szükséges mentalitást, a dunaújvárosiak még nem pörögtek 100%-on, nem voltak sem elég gyorsak, sem elég agresszívek, hátul viszont túlságosan is könnyelműnek bizonyultak. Erre utalt Stephan Lundh is, aki a 3-2-es hazai győzelem után ez nyilatkozta: “Be kell dugnunk az orrunkat a koszba, mert ez nem egy szépségverseny, hanem egy nagyon kemény csata.”

brassoplaki

A párbaj egyik nagy kérdése, hogy milyen taktikát választ a Brassó. Dunaújvárosi jégen nem erőltették a támadásépítést, inkább kontrákra játszottak, igen veszélyesen. Ehhez adott volt a betonkemény védekezés, főleg Polc kapuja előtt, Saluga, Molnár, Dornic pedig pillanatok alatt mentek át védekezésből támadásba, egy alkalommal még a hátulról induló Wehrs is lekorcsolyázta szinte a komplett dunaújvárosi védelmet. Ez alól egyedül a második mérkőzés harmadik harmada volt kivétel, ami kiegyenlített mezőnymunkát hozott, melynek során a hátrányban lévő Brassó bebizonyította, hogy ha a szükség úgy hozza, nem csak rombolni képes kreatívan, de támadni is. Hazai pályán azonban nem biztos, hogy ugyanezzel az elképzeléssel lépnek pályára a Farkasok.

img_8289

Fotó: Ónodi Zoltán (dabdocler.hu)

A dunaújvárosiaknál a feladat egyértelmű: fokozni a tempót és javítani a helyzetkihasználáson. Emellett Stephan Lundh előzetes esélylatolgatásában az előnyök kihasználásának fontosságát emelte ki, amivel nehéz lenne vitatkozni. A DAB az első két mérkőzésen összesen 12 alkalommal játszhatott emberelőnyben, ebből egyszer kettős előnyben. Hihetetlen, de ezek egyikéből sem született gól. Ilyen botrányos előnykihasználással a továbbjutás nem papírforma, hanem egyenesen bravúr lenne. További hiányosság, hogy az eddigi meccsek egyikén sem tudtak hatvan percen keresztül egyenletesen nagy sebességen játszani az újvárosiak. Az első mérkőzésen az első, a másodikon a harmadik harmadot engedték el, ez pedig különösen jól jött a három sorral játszó Brassónak.

A brassói mérkőzéseken az eddigieknél nagyobb szerep juthat a hazaiak speciális egységeinek. Dunaújvárosban eddig egyszer-egyszer jutott emberelőnyhöz az erdélyi csapat, ennél minden bizonnyal több lehetőséget kapnak hazai pályán, főleg ha nem kontrákra rendezkednek be. Márpedig ez is az erősségeik közé tartozik, hiszen Saluga, Dornic, Gliga vagy Petres kellően kreatívok elöl, míg a kékről főként Wehrs és Hietemaki lehetnek veszélyesek, akik magyar pályákon ritkán látható lövőerővel rendelkezik.

Stephan Lundh (Dab.Docler): A szakvezetés úgy döntött, hogy a két hazai mérkőzés után még egy edzést tartunk otthon, aztán péntek este útnak indultunk Brassó felé. Elsején egy könnyebb átmozgató edzéssel készültünk, meg persze egy rövidebb taktikai megbeszéléssel, videóelemzéssel. A kulcs számunkra továbbra is a sebesség; a gyorsaság a legnagyobb fegyverünk, ezt kell minél jobban kihasználnunk. Emellett egyszerűen, agresszívan és lényegre törően kell játszanunk. Az a dunaújvárosi mérkőzéseken tisztán látszott, hogy nagyrészt a kontrákra építettek a sárga-kékek. Ez persze hazai pályán megváltozhat, mindenesetre én azt várom a srácoktól, hogy az elejétől fogva nagy nyomás alatt tartsák a brassóiak kapuját. Vannak olyan bekkek az ellenfélnél, akik néha túlzásba viszik a keménységet, szeretnénk tehát, ha az előnyös játékunk is javulna, mert valószínűleg lesznek majd lehetőségeink megint. A szezon végéig korábban kidőlt Hegyi Ádám mellett Hüffner Adrián, Léránt René és Szepessy Máté sem tartott velünk erre a túrára, rajtuk kívül teljes a csapat.

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 2000 néző. Játékvezetők: Csomortani, Gergely, Siko, Mathe.
Polc: 91,3% (Fülöp)
K
Sevela: 84,8% (Kiss T.)
Wehrs, Nagy Cs., Molnár, Saluga, Dornic
1
Lindgren, Huba, Ladányi, Szappanos, Kiss Á.
Mastaleriu, Hietamaki, Zsók, Virág, Gliga
2
Nagy R., Gröschl, Peterdi, Galanisz, Azari
Piszarenko, János, Péter R., Imecs, Petres
3
Jaborník, Somogyi, Pavuk, Contois
Bálint, Márton, Antal, Oprea
4
Hruby, Erdélyi, Papp, Szabados
Kari Rauhanen, Greg Kjell Lindqvist
E
Stephan Lundh, Jonas Johnson
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum