A Dornbirn pihentetheti legjobbjait

 

Két csapat küzd a maradék egy kiadó helyért, a Fehérvár és a KAC. A Dornbirn az EBEL-rájátszás 7. résztvevője, ez pénteken eldőlt. A Graz már nem juthat a 8 közé, ez is.

Mint azt megírtuk, a csapatok középszakasz végi helyezéséről sorrendben az alábbi szempontok szerint döntenek a középszakaszbeli eredmények alapján:

1. A szerzett pontok száma
2. Egymás ellen szerzett pontok száma
3. Egymás elleni gólkülönbség
4. Egymás ellen lőtt több gól
5. Jobb gólkülönbség a kistabellában (ez három vagy több csapat azonos pontszáma esetén lép életbe, két csapatnál a 3. pont dönt)
6. Jobb gólkülönbség a hatcsapatos tabellán
7. Több lőtt gól a középszakaszban
8. Ligakoefficiens (a sorrend: KAC, G99, AVS, DEC)

A playoffért még versenyben lévő két csapat így várja a vasárnapi fordulót:

AVS 15 pont 29-19 (+10)
KAC 13 pont 28-20 (+8)

Ne gondolkozzunk azon, hogy szerzett pont nélkül bejuthatunk-e rájátszásba. Nem. A Klagenfurt hazai pályán jelentős különbséggel veri vasárnap az Innsbruckot, bátran induljunk ki ebből.

Ugyanakkor öröm leírni, hogy ha a Volán vasárnap pontot szerez Dornbirnban, akkor nincs több kérdés, megy a rájátszásba. Akkor is a Fehérvár a továbbjutó, ha a KAC vasárnap nem szerez két pontot a teljesen leeresztett Innsbruck ellen, de ez csak elméleti lehetőség, mint írtuk. Ha azonban a KAC pontszámban beéri a Volánt, az egyszersmind azt is jelenti, hogy a Dornbirn rendes játékidőben legyőzte, a Volán gólkülönbsége legalább eggyel romlik, a KAC pedig valahogy nyer, tehát a gólkülönbsége legalább eggyel javul, tehát a Klagenfurt lesz a jobb.

A két csapat között holtverseny esetén az első 4 kritérium alapján nem lehet majd különbséget tenni, az 5. pedig kétcsapatos holtversenyben nem ad új szempontot. Ha a Volán egy góllal kap ki, a KAC pedig egy góllal nyer, akkor a 6. pont alapján sem lehet dönteni, marad a 7. pont. Ez akkor kedvezhetne a Volánnak, ha a KAC legfeljebb annyi gólt üt vasárnap, mint a Fehérvár. Ha többet, akkor vagy a KAC kerül kedvezőbb helyzetbe a 7. pont alapján, vagy jön a liga-koefficiens, amiben a KAC a jobb.

Tehát a fehérváriaknak mindenképpen a pontszerzés kellene a rájátszáshoz, minden más forgatókönyv a KAC továbbjutását valószínűsíti emberi számítás szerint.

A magyar EBEL-csapat helyzetét több tényező is enyhíti. A Dornbirn pénteken az Innsbruck otthonában nyert, ezt követően komoly ünneplésbe kezdett, mivel a második évben sikerült a playoffba kerülniük. Klagenfurtban aligha örültek MacQueen vezetőedző szavainak, aki elmondta, hogy az utolsó középszakaszmeccsen, amelyet történetesen a Fehérvárral játszanak, kevesebb játéklehetőséget kapnak a meghatározó játékosok, még az is lehet, hogy egyeseket nem is nevez a meccsre. Természetesen edzőként mindig győzelemre tör, de a vasárnapi meccsen lazán játszhatnak, mert már megvan a helyük a rájátszásban.

A Fehérvárnak semmi más dolga, mint hogy éljen a saját maga által teremtett helyzettel, és hozzon el legalább egy pontot a Dornbirn otthonából.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum