Jágr már 699 gólnál jár

   

A cseh zseninek már csak egy találat hiányzik ahhoz, hogy hetedik játékosként elérje a 700-as álomhatárt.

A Devils gyakorlatilag az első harmadban eldöntötte a Columbus elleni mérkőzést, amikor szűk három perc alatt háromszor vette be a Bobrovszkij kapuját, amiből egy találattal a legendás 68-as is kivette a részét. A megnyugtató előnyben lévő New Jersey kicsit kiengedett, így a vendégek fel tudtak zárkózni ugyan egy gólra, ám Adam Henrique második találata szertefoszlatta a Jackets minden reményét a pontszerzésre. A hazaiak győzelmét az utolsó percben Patrik Eliás biztosította be.

A mérkőzés végére kétgólos hátrányba kerülő bajnok Chicago az utolsó percig nem tudott mit kezdeni a Rangers kapusával, a fantasztikusan védő Cam Talbottal. A Kékek kapusának mindössze 12 másodperc hiányzott ahhoz, hogy kapott gól nélkül hozza le a mérkőzést, Peter Regin azonban megfosztotta a shutouttól. A fennmaradó játékidőben Talbot még egy fantasztikus védéssel igazolta, hogy bármikor képes megfelelően helyettesíteni Henrik Lundqvistot.

Fantasztikus meccset játszottak Uniondale-ben, ahol az Islanders fogadta a Leafst és végül hosszabbítás után legyőzte ellefelét. A vendégek Kessel góljával szerezték meg a vezetést a hetedik percben, amire a hazaiak Michael Grabner két emberhátrányos góljával válaszoltak 48 másodperc alatt. A második harmad nem hozott gólt, a harmadik viszont ötöt is. Először a Leafs percei következtek, amikor kevesebb mint három perc alatt megfordították a mérkőzést. Örömük azonban nem tartott sokáig mert Anders Lee egalizált, sőt öt perccel később ismét ő egyenlített, amikor Lupul harmadszor is vezetéshez juttatta a Torontót. 4-4 után jöhetett a ráadás, ami a második perc legvégén dőlt el, amikor Lubomir Visnovsky talált a vendégek kapujába.

Nagy meccset játszottak a Consol Centerben, ahol a Pens a Habst fogadta. A Pingvinek támadtak és gólt szereztek, a Canadiens folyamatosan loholt az eredmény után és összesen négyszer egyenlített a mérkőzésen, amiből kettőt a veterán Daniel Briére vállalt magára. A hosszabbítás nem hozott döntést, így jöhetett a szétlövés ahol Peter Budaj  és David Desharnais lépett elő főszereplővé. Előbbi mindhárom hazai kísérletet hárította, míg utóbbi győztes büntetőt szerzett a második körben.

A Montrealhoz hasonlóan a Florida is végig az ellenfele hátát nézte a mérkőzésen, ám a végén nem volt szerencsés, még pontot sem szerzett hazai pályán a Capitals ellen. A Panthers kétszer is kétgólos hátrányból jött vissza a mérkőzésbe, másodszor a harmadik harmad közepén mindössze 82 másodperc leforgása alatt. A győzelmet a fővárosi csapatnak végül Ovecskin szállította, aki az olimpián csak egyszer volt eredményes, most viszont szezonbeli 41. találatát szerezte és magasan vezeti a mesterlövészek listáját.

Óriási verést kapott hazai pályán a Flyers a Joe Pavelski vezette San Josétól. A Phillynek jól indult a mérkőzés, 20 perc játékidő után egygólos előnnyel várhatta a folytatást, a második harmadban azonban öt gólt kapott amiből a már említett Pavelski mesterhármassal vette ki a részét 10 perc alatt. A záró harmad egy-egy gólt hozott mind a két oldalon, így a vége 7-3-as kaliforniai győzelem lett. A Cápák ezzel továbbra is őrzik jó sorozatukat, legutóbb 2000. december 21-én kaptak ki a Flyers otthonában.

A Philadelphiához hasonlóan az Ottawa sem úszta meg hazai jégen, hatalmas pofont kapott, mégpedig a Red Wingstől. A Detroit a 25. percben már hatnál járt, így a féltucat még hízelgő is a Sentorsra nézve, hiszen még csúnyább vereség is lehetett volna. A hat találatból Johan Franzén három góllal vette ki a részét és elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy csapata visszavágott az október 26-i Joe Louis Arenában ugyanilyen arányban elszenvedett vereségért.

Hiába vezetett a Tampa Bay Martin St. Louis duplájával már két góllal a tizedik percben, végül pont nélkül távozott a Predators otthonából, köszönhetően a hazaiak kitűnő emberelőnyös játékának. A két gyors gólból csak a második harmad közepén tértek magukhoz a hazaiak, amikor alig több mint egy perc alatt egyenlítettek, kihasználva egy dupla és egy szimpla emberfórt Cullen és Josi révén. A győztes gólt is öt a négy ellen szerezték a hazaiak amikor Patric Hörnqvist talált be a Lightning kapujába a vége előtt nyolc perccel.

A Winnipeget nem törte meg az olimpiai szünet, folytatták jó szereplésüket az új edző Paul Maurice irányítása alatt. Az edzőváltás óta 14 meccsből 21 pontot szereztek, ma hajnali áldozatuk a Phoenix volt. A Jets a Prérifarkasokat büntetőlövések után győzte le. Három kör után az állás egy-egy volt, a negyedik párosban azonban eldőlt a mérkőzés, amikor Olli Jokinen góljára Mike Ribeiro képtelen volt válaszolni.

A Stars simán verte a Carolinát az American Airlines Centerben, mégpedig a remek emberhátrányos játékának köszönhetően. A speciális alakulat amellett, hogy öt hátrányt kivédekezett, Brenden Dillon és Jamie Benn révén kétszer is eredményes volt négy az öt elleni játékban. Benn ráadásul gólpasszt adott Dillonnak, így két pontot szerzett hátrányban, márpedig ilyen teljesítményre az elmúlt 15 évben mindössze két dallasi játékos volt képes, Szergej Zubov és Mike Ribeiro.

A Los Angelesnek Dustin Brown és Jonathan Quick szállította a győzelmet a Calgary otthonában. A csapatkapitány Brown egy gólpassz mellett győztes gólt szerzett, míg Quick 24 védéssel szezonbeli negyedik pályafutása 17. shutoutját érte el. A Kings kapusa karrierje 17 hibátlan mérkőzéséből 13 alkalommal 1-0-s vagy 2-0-s végeredmény született, így elmondható, hogy mindig akkor húzza le a rolót, amikor a csatároknak nem megy a góllövés.

A nap utolsó mérkőzésén is született egy kiváló kapusteljesítmény amely Darcy Kuemperhez köthető. A Wild kapusa hibátlan teljesítménnyel, 21 védéssel járult hozzá az edmontoni győzelemhez, amely a minnesotai csapat zsinórban harmadik győzelmét eredményezte.

New Jersey?Columbus 5-2 (videó)
G.: Henrique (2), Clowe, Jágr, Eliás ill. Anyiszimov, Gáborík

NY Islanders?Toronto 5-4 (videó)
G.: Grabner (2), Lee (2), Visnovsky ill. Kessel, Ranger, Phaneuf, Lupul

NY Rangers?Chicago 2-1 (videó)
G.: Brassard, Nash ill. Regin

Philadelphia?San José 3-7 (videó)
G.: Meszáros, Schenn, Read ill. Pavelski (3), Torres (2), Couture (2)

Pittsburgh?Montreal 5-6 (videó)
G.: Neal, Engelland, Maatta, Sutter, Crosby ill. Briére (2), Gallagher, Pacioretty, Jemelin

Ottawa?Detroit 1-6 (videó)
G.: Ryan ill. Franzén (3), Sheahan, Jurco, Tatar

Florida?Washington 4-5 (videó)
G.: Boyes (2), Fleischmann, Shore ill. Brouwer (2), Laich, Backström, Ovecskin

Nashville?Tampa Bay 3-2 (videó)
G.: Cullen, Josi, Hörnqvist ill. St. Louis (2)

Winnipeg?Phoenix 3-2 (videó)
G.: Wheeler, Little ill. Ekman-Larsson, Hanzal

Dallas?Carolina 4-1 (videó)
G.: Seguin, Dillon, Benn, Eakin ill. E. Staal

Calgary?Los Angeles 0-2 (videó)
G.: ? ill. Brown, King

Edmonton?Minnesota 5-6 (videó)
G.: ? ill. Granlund, Vellieux, Heatley

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum