A rájátszás kapujában a Fehérvár

   

Egy rengeteg problémával küzdő Klagenfurtot kell verni szerdán ahhoz, hogy a folytatást kényelmes helyzetből várja Marty Raymond csapata. Azonban nem szabad elfelejteni, a kiváló játékosokból álló, négy nagyon jó csatársorral rendelkező EBEL-címvédő érkezik hozzánk, soraiban 4 szocsi olimpikonnal.

“A hosszú szünet után kellett egy harmad, hogy újra rátaláljunk a játékunkra ? mondta az EBEL-honlapnak a csapatára büszke Marty Raymond. ? Egy gyors gól a szünet után és a jó védőmunka segített újra rátalálni a győzelmek útjára. A KAC-nak erős csapata van, és nyilván mindent meg fog tenni a győzelemért, hogy a rájátszásba kerüléshez minden bizonnyal utolsó lehetőséggel éljen. A kulcsjátékosaikat kell kikapcsolnunk, a lehető legkevesebb helyet és időt kell adnunk nekik. Ezen kívül a saját tervünk szerint kell játszanunk, és minél kevesebb időt töltenünk a büntetőpadon.”

A magyar csapat összeállítása nem változik az innsbruckihoz képest.

AVSKAC 4

A klagenfurtiak védője, Johannes Reichel így látja a dolgokat: “Saját magunknak nehezítettük meg a dolgunkat a Graz ellen, sokáig jól játszottunk, de aztán hibákat követtünk el. Ezeket az ellenfelünk kihasználta, így jött ez a számunkra nagyon rossz eredmény. Most már 3 győzelemre van szükségünk, de ugyanakkor csak meccsről meccsre szabad gondolkodnunk. A jégen nekünk kell meghatározni a történéseket, és miközben támadnunk kell, nem szabad fejetlenül mindent egy lapra feltenni. És persze nekünk kell lőnünk a gólokat.” A KAC 2-0-s vezetésről bukta a legutóbbi meccsét a Graz ellen, odahaza, ráadásul ritka bravúrt hajtott végre, egy emberelőnyből két gólt is kapott.

A KAC mindkét idegenbeli meccsét megnyerte a Fehérvár ellen ebben a szezonban, ahhoz, hogy ebből a fordulóból a maximumot kihozzák, legalább kétgólos győzelemre volna szükségük, akkor ugyanis egy esetleges Fehérvár?Klagenfurt holtversenyben a KAC lenne jobb az egymás elleni eredményekkel. A középszakaszban egyébként eddig az Innsbruck és a KAC szerezte a legkevesebb pontot, szám szerint 7 meccsen 5-öt. A Volán 12 pontot hozott, 7-ből 6 meccset megnyert, ezzel az egész ligában a legjobb középszakaszt futja. Az alsóházban 7 ponttal követi a Dornbirn és a Graz. A magyar csapat védekezése nagyon összeállt, és párosul egy kiemelkedő kapusteljesítménnyel. Ennek köszönhető, hogy 7 meccsen csak 13 gólt kapott a csapat, a sikeresség záloga pedig az, hogy mindeközben 23-at lőtt.

A szerdai fordulóban alakulhatnak úgy az eredmények, hogy a Fehérvár máris a legjobb 8 között tudhatja magát ? ehhez szerdán a Dornbirn grazi győzelme szükséges még ?, de egyelőre foglalkozzunk magunkkal, verjük meg a Klagenfurtot, és akkor nagy baj már nem érheti a magyar EBEL-csapatot a szezonban.

A KAC már a mérkőzést megelőző nap Székesfehérvárra utazott. Az előző meccsen agyrázkódást szenvedő Kirk Furey nem vesz részt ezen a túrán. A kapuban újra az olimpiát is megjárt kapus, René Swette kap bizalmat.

A KAC környezetéből származó hírek szerint döntés született arról is, hogy komoly változások lesznek a keretben az eddig nagyon gyengén sikerült szezon miatt. A Kleine Zeitung cikke arról ír, hogy a szezon végén távozik Christer Olsson vezetőedző, és helyére cseh tréner kerülhet. Martin Stloukal nem ismeretlen a ligában, hiszen a németül remekül beszélő edző korábban a Znojmót vezette. A játékosok közül is jó néhánynak meg vannak számlálva klagenfurti napjai. A Tyler Spurgeon, Tyler Scofield, John Lammers, Colton Fretters légiós kvartettnek lefőtt a kávé, de ugyancsak kérdéses, hogy marad-e Markus Pirmann, Paul Schellander és Florian Iberer. Mindezeken felül Manny Viveiros sportigazgató állása sem tűnik biztosnak. Érdekes lesz látni, hogy ez a helyzet miként hat az utolsó szalmaszálba kapaszkodó csapatra.

A 19.15-kor kezdődő mérkőzést a Sportklub Tv élőben közvetíti.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum