Feketéék bejutottak a negyeddöntőbe az INL-ben

 

Gőz Balázsék pedig kiharcolták a mindent eldöntő ötödik mérkőzés jogát a Ligue Magnus-ben.

Fekete Dánielék a negyeddöntőért folytatott küzdelemben középszakaszbeli legnagyobb ellenfelüket, a Jesenicét fogadták. A vendégek a várakozásoknak megfelelően kemény ellenfélnek bizonyultak és már a hatodik percben megszerezték a vezetést a Vorarlberghalle 1500 nézője előtt. A Feldkirch a 10. percben egyenlített, majd a 20. percben Romanenko vágta be a Fekete lövéséből kipattanó korongot. A második játékrész újabb hazai gólokkal indult, a 27. percben már 4-1-re is vezetett a Feldkirch, a Jesenice azonban nem adta fel és a 33. percre 4-3-ra zárkózott. A záró húsz percben a hazaiak egy újabb találattal ismét kettőre növelték előnyüket, de a szívós szlovének egy percen belül visszaállították a minimális, egygólos különbséget (5-4). A mérkőzés az 54. percben dőlt el, amikor egy emberelőnyt értékesített a hazai csapat. Mivel több gól nem esett, így 6-4-re nyerték a mérkőzést Feketéék, a magyar csatár egy gólpasszt adott. Győzelmével a Feldkirch már biztosan megnyerte a csoportját és bejutott a negyeddöntőbe, ahol az első négy csapat közül valamelyik várja majd. Hogy pontosan ki, azt még nem lehet tudni, ugyanis a MOL Ligához hasonlóan az INL-ben is az alapszakasz győztese választhatja meg, hogy kivel szeretne játszani.

Izgalmasan alakult Gőz Balázsék meccse is a francia bajnokság rájátszásában a negyeddöntőbe jutásért. A három nyert meccsig tartó párharcban az Amiens 2-1-re vezetett a meccs előtt, vagyis a HCMAG-nak hazai pályán mindenképpen nyerni kellett ahhoz, hogy életben maradjanak a továbbjutáshoz fűzött remények. Az első két harmad forgatókönyve megegyezett, Gőzék vezetést szereztek, az első gólnál a magyar hátvéd asszisztot adott, majd az Amiens egyenlített. A harmadik játékrész első felében két góllal elhúzott a HCMAG és mivel erre már nem tudott válaszolni az Amiens, így jobb híján lehozta a kapusát. Ebből is Gőzék értek el azonban gólt, sőt, az utolsó percben a kapujába visszaálló hálóőrnek is betaláltak még a biztonság kedvéért, kialakítva a 6-2-es végeredményt. Kiegyenlített tehát az HCMAG, a mindent eldöntő ötödik mérkőzést kedden rendezik Amiensben.

Péntekről adósak vagyunk még Szélig Viktorék második felkészülési mérkőzésével, amelyet Lausanne-ban játszottak. Mint ismeretes, csütörtökön szoros vereséget szenvedtek a szintén NLA-s Geneve-Servette csapatával, és pénteken sem vallottak szégyent a brianconiak. Az első harmadban megszerezték a vezetést, amit a Lausanne még ugyanebben a játékrészben emberelőnyből kiegyenlített. A második húsz perc elején egy gyors kontra végén ismét betalált a Lausanne, de a záró húsz perc felénél kiegyenlített a Briancon. A meccs végére kissé beszorultak Széligék, a Lausanne öt az öt ellen is fel tudott állni, egy ilyen helyzetben pedig a meccset eldöntő találatot is megszerezték és 3-2-re nyertek.

Vas Mártonék 12-3-ra verték az Oberliga keleti csoportjának győztesét, a Lipcsét. AAz első húsz perc után még csak 2-1-re vezettek a vendégek, Vas Márton előnyben és hátrányban is asszisztot jegyzett. A második játékrészben állva hagyta ellenfelét a Löwen Frankfurt, az első nyolc és fél percben nem kevesebb, mint öt gólt szerzett és gyakorlatilag eldöntötte a meccset. Olyan nagyon a mérkőzés második felére sem vitt vissza a Löwen, hiszen ezt a periódust is 5-2-re nyerték. Clarke Breitkreuz négy gólt szerzett, Vas Márton ? mint említettük ? két gólpasszt adott.

A pénteki győzelem után szombaton kikapott a Wheeling Nailerstől az Elmira. A mérkőzés szorosan alakult, az első harmadban a vendégek szereztek vezetést, amit az Elmira a második harmadban emberelőnyből egyenlített ki. Az 50. percben a Wheeling Nailers szintén előnyből vette vissza a vezetést. A végén a hazaiak lehozták a kapust, de ebből is ők jöttek ki rosszul, 3-1-re kikapott az Elmira. Kóger Dániel nem szerzett pontot.

Nagy Gergőék viszont a pénteki vereség után szombaton nyerni tudtak, az ellenfél ezúttal a Wichita volt. Az első harmad góltalansága után a hazaiaknak sikerült betalálni először, ráadásul emberhátrányban, amihez Nagy gólpasszt adott. Ezt követően még két gólt sikerült szerezni ebben a játékrészben, így negyven perc után már 3-0 volt a hazaiaknak. Az utolsó harmadban szépített a Wichita, majd a kapusát is lehozta, de a Quad City gólt ütött, visszaállította a háromgólos különbséget és 4-1-re megnyerte a mérkőzést. Nagy Gergő egy gólpasszt adott és +1-gyel zárt.

Bartalis Istvánék kikaptak az Almtuna otthonában. A hazaiak az első harmadban megszerezték a vezetést, amit a záró húsz perc alatt még két találattal növeltek meg, összesítésben 3-0-ra nyerve a találkozót.

A WSHL-ben az El Paso Rhinos 4-2-re győzött a Dallas Ice Jets ellen. A csapat magyarjai nem csak a játékkal voltak elfoglalva, hiszen Nagy Krisztiánt a középső harmadban háromszor is kiállították, egyszer verekedésért. Majd 45 perc elteltével az addigi 28 lövésből 26-ot megfogó, közel 93%-kal védő Vay Ádámnál is elszakadt a cérna, amit 5+10 perccel honoráltak a játékvezetők.

Cimkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum