Képesek vagyunk aranyérmet nyerni

   

Mondta Par Marts a finnek elleni elődöntő után. Lepistö a finnek balsorsáról elmélkedik. Edzői és játékosértékelések az északi elődöntő után.

Par Marts (vezetőedző, Svédország): Mindig is az aranyról álmodtunk. Vagyunk olyan jó csapat, hogy képesek legyünk aranyérmet nyerni. Tudjuk, hogy az ellenfelek is nagyon jók, szóval nem lesz egyszerű, de képesek vagyunk rá. Az észak-amerikai csapatokkal szemben is a saját játékunkat kell játszanunk, nem fogjuk átvenni a stílusukat, mint ahogy senki másét sem. Ha ezt tesszük, ki fogunk kapni. Természetesen mi is tudunk kőkemény fizikai hokit is játszani, ha ezt fogják erőltetni, nem fogunk elbújni. De alapvetően a saját játékunkat kell játszanunk, mind védekezésben, mind pedig támadásban.

Erkka Westerlund (vezetőedző, Finnország): A svédek ma remekül küzdöttek. Ez egy fontos tényezője volt a győzelmüknek. Sokkal jobban kellett volna megoldanunk az egy az egy elleni szituációkat. Apró dolgok szoktak nekünk hiányozni mindig. Például ma volt elég lehetőségünk eldönteni a meccset, de voltak a meccsen belül rossz periódusaink is. Nehezen kezdtük az egész mérkőzést, és volt egy hullámvölgyünk a második harmad végén is. ha nyerni akarunk, az egész meccsen jól kell tudnunk játszani. Maatta remekül játszott az egész tornán, ma is. A védelmünk úgy általában volt egy picit zavart ma, nem lehet Maattát hibáztatni semmiért.

Niklas Hjalmarsson (csatár, Svédország): Fantasztikus dolog. Egy hete még az NHL-ben játszottam Chicagóban, most pedig itt vagyok és olimpiai döntőt játszhatok Kanada vagy az USA ellen. Mindegy is, melyik csapat lesz az ellenfél, a világ legjobb játékosai lesznek ott. Ma észre sem vettem, hogy a finneknél nem Rask véd. A második harmad közepén kérdeztem Edlert, hogy Tuukka hol van. Szóval nem nagyon tűnt fel a különbség.

Johnny Oduya (hátvéd, Svédország): Játszottam már Stanley-kupa döntőjében, és ne feledjük a thaiföldi bajnokság döntőjét sem (a 2012/13-as lockout ideje alatt Oduya Thaiföldön játszott), most pedig itt vagyok az olimpia döntőjében. Viccet félretéve, hatalmas érzés, ezért jöttünk, ezért hokizunk.

Erik Karlsson (hátvéd, Svédország): Nagyon jól működött a védelmünk. Kontroll alatt tartottuk a semleges zónát, távol tartottuk őket a gólszerzés lehetőségétől. Ha pedig rajtunk átmentek, ott volt Lundqvist, aki hatalmasakat védett. Így a speciális egységekre maradt a mérkőzés eldöntése, azt a csatát pedig megnyertük.

Niklas Kronwall (hátvéd, Svédország): Rengeteg cserében voltam fent Selanne ellen, igyekeztünk megnehezíteni az életét és nem hagyni neki területet. Ő egy olyan játékos, akinek ha területet hagysz, biztosan okoz valami kárt.

Olli Jokinen (csatár, Finnország): Azt hiszem elég kiegyenlített meccs volt. Mindkét csapat jól játszott. A különbség ott volt, hogy ők képesek voltak emberelőnyben gólt lőni, mi meg nem. 5 az 5 ellen mindkét csapatnak voltak lehetőségei, de ők belőtték azt az egy előnyös gólt, és ez döntött a végén. Elég lehetőségünk volt, de az emberelőny nem működött úgy, ahogy kellett volna ezen a szinten. Olyan meccs volt, amilyet vártunk, egy gól döntött. Jól játszottak, megérdemelték a győzelmet és az aranymeccset. Nem hiszem, hogy számított Rask kiesése. Úgy jöttünk ide hogy három jó kapusunk van, bárki kezd, jól fog védeni. Lehtonen is remekül védett, megadta nekünk az esélyt a győzelemre.

Teemu Selanne (csatár, Finnország): Nem az eredmény vagy a vereség miatt vagyok leginkább csalódott, hanem mert nem ma játszottunk legjobban ezen a tornán. Nagyon jól játszottak a svédek, végig az volt az érzésem, hogy egy lépéssel mögöttük vagyunk. Hogy miért? Nem tudom, talán az oroszok elleni meccs túl sokat kivett belőlünk. De nincs kifogás, ma a svédek jobbak voltak.

Sami Lepisto (hátvéd, Finnország): Hogy miért omlunk össze a fontos meccseken? Nem tudom, de ez jó kérdés. Néhányan közülünk már Torinóban is ott voltak, amikor a svédektől a döntőben kaptunk ki. Vancouverben az amerikaiak elleni elődöntő előtt szintén összecsináltuk magunkat és ma sem tudtunk a tornán mutatott legjobb formánkban játszani. Nagyon csalódott vagyok, mert ennél már játszottunk jobban Szocsiban. A bronzmeccsre össze kell kapnunk magunkat, bármilyen érmet meg akarunk nyerni, amit még el lehet vinni.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum