A Miskolc és a Brassó pénteken rájátszásba juthat

 

Ehhez a borsodiaknak két, a barcaságiaknak három pontot kellene szerezniük a MOL Liga utolsó előtti fordulójában, ahol egymás ellen küzdenek. Ha a HSC rendes játékidőben kikap a Fraditól, akkor a címben szereplő két csapat az egymás ellen elért eredménytől függetlenül playoffos.

Ahogy egy évvel ezelőtt is, idén is az utolsó pillanatokig nyílt a küzdelem a MOL liga rájátszásába kerülésért. Két játéknappal a vége előtt a lehetőségek végre leegyszerűsödtek annyira, hogy számba vegyük, ki hogy lehet a legjobb négy tagja az oda igyekvő és a fennmaradó két helyért versengő három csapat, a Miskolc, a Brassó és a Csíkszereda közül. Mindhármuknak két-két mérkőzése van vissza, tehát 6 pontot szerezhetnek, ugyanakkor összesen csak 15 pont kiadó a meccseiken, hiszen a Brassó és a Miskolc még játszik egymás ellen.

Az egymás elleni eredményeket nézve a Miskolc-Brassó párosításban jelenleg 12-9 a megszerzett pontok száma a Miskolc javára, a gólkülönbség pedig 23-20 a borsodiaknak. A Miskolc-HSC Csíkszereda párosmeccs állása pontszámban 14-10 a csíkiak javára, végül a Brassó-HSC Csíkszereda párban a Brassó helyzete előnyösebb (15-9 a megszerzett pontokat tekintve).

1209bra15

Fotó: Bán Olivér

Elképzelhető még egy hármas holtverseny is a három csapat között, ilyenkor a hármas minitabellájának a sorrendje dönt az első helyen. Hogy ez a hármas holtverseny létrejöjjön, a Brassónak 3 pontot kell szereznie Miskolcon, a Miskolcnak egy pontot a Ferencváros ellen, a HSC-nek pedig mindkét meccsén 3-3 pont kell ehhez. Ebben az összevetésben a Brassó a legjobb, második a HSC, harmadik a Miskolc.

A látszólag legegyszerűbb dolga a Miskolcnak van. A borsodiak jelenleg 2 pont előnnyel állnak a Brassó, és 5 ponttal a Csíkszereda előtt. A képlet tehát rendkívül egyszerű: ha szereznek két pontot, a Csíkszereda nem tudja utolérni őket és elődöntősök. Ugyanakkor még nem lehetnek teljesen nyugodtak, hiszen ha csak egy pontot szereznek, netán pont nélkül maradnak, simán kipottyanhatnak. ha csak egy pontot szereznek, az említett hármas holtverseny kialakulása esetén a Miskolc esne ki. És mivel a páros összevetésben is gyengébbek mindkét csapatnál, akkor is övék a keserű pirula, ha a Brassó megelőzi őket, a HSC pedig utoléri. Ehhez a HSC-nek 5 pontot kell hoznia a Miskolcon az utolsó két fordulóban.

A Brassó az első házi feladatot teljesítette, győzött a takarékon játszó Dunaújváros ellen. A Miskolc és az Érsekújvár elleni két mérkőzésükön három pontra van szükségük ahhoz, hogy biztosan elődöntősök legyenek. Ebben az esetben akár hármas holtverseny lesz, akár a HSC éri be őket pontszámban, a Brassó jobban jön ki az összevetésből, és elődöntős. Kiesnek viszont, ha a HSC legalább négy ponttal többet szerez náluk a hátralevő két játéknapon.

A HSC három esetben kerülhet be az elődöntőbe. Ha pontszámban utolérik a Miskolcot, ha pontszámban lehagyják a Brassót vagy ha a fentebb vázolt egyetlen lehetséges módon hármas holtverseny alakul ki a Miskolc, a Brassó és a HSC között. Ez pontokra lefordítva azt jelenti, hogy a csíkiaknak legalább 4 pontra van szükségük. Ebben az esetben beérhetik a Brassót, ha az kikap mindkét meccsén. Ha 5 pontot szereznek, beérhetik a Miskolcot, amennyiben azok mindkétszer 60 perc alatt kikapnak, illetve lehagyhatják a Brassót, ha a barcaságiak legfeljebb csak 1 pontot gyűjtenek. Ha mindkétszer 60 perc alatt nyer a HSC, akkor lehagyható a Brassó, amennyiben legfeljebb 2 pontot szerez a Miskolc és az Érsekújvár ellen. Beérhető a Miskolc, amennyiben csak 1 pontot szed össze a Brassó és a Ferencváros ellen, illetve kialakulhat az a bizonyos hármas holtverseny is, amelynél a Miskolc húzza a rövidebbet. Ha azonban a Ferencváros ellen nem sikerül a pontszerzés, akkor vége a dalnak a csíkiak számára.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 500 néző. Játékvezetők: Sós, Nagy, Soltész, Gangel.
Meravy: 94,4% (Budai)
K
Kozuch: 90,9% (Ruczuj)
Géczi, Lindquist, Kiss, Vaszjunyin, Berta
1
Bors, Flinta, Curilla, Mihály, Novák
Eriksson, Mestyán, Pál, Dancsfalvi, Potila
2
Salló, Papp Sz., Moldován, Molnár Zs., Szőcs
Győri, Gibbs Sjödin, Németh, Sijka
3
Ölander, Nagy I., Becze, Tranca, Kulha
Fekecs, Wéber, Feil, Nagy L., Papp Cs.
4
Péter, Bíró O., Bíró T., Farkas
Dobos Tamás, Hakan Nygren
E
Gál Sándor, Hozó Levente

Az UTE idei utolsó alapszakaszbeli meccsére készül. Az ellenfél az Érsekújvár csapata lesz, amely hazai pályán fogadja a lilákat. A tét a hazai csapat számára nagyobb, hiszen Robert Spisak tanítványainak még kell három pont, hogy a többi csapat teljesítményétől függetlenül bebiztosítsa második helyét az alapszakasz végén. Ez minden bizonnyal sikerülni is fog nekik, hiszen az eddigi három találkozó mindegyikét simán nyerte a felvidéki csapat, az összesített gólkülönbség 18-3.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum