Mindig jó móka egy finn?svéd

   

Szarajevó óta nem nyert veretlen csapat olimpiát, hangoztatják a finnek, akik elismerik, egy kicsit utáljuk egymást a svédekkel, persze szeretik is. A svéd legenda szerint a finnek gusztustalanul fegyelmezettek voltak az oroszok ellen.

Nincs ember Skandináviában, aki közömbös tudna maradni az olimpia Svédország?Finnország elődöntője kapcsán. A két ősi rivális közül a svédek makulátlan mérleggel jutottak az elődöntőbe, Finnország a legjobb négy között az egyetlen, amelyik már szenvedett vereséget. Az oroszlánosok persze erre azt mondják, ők már letudták a kötelező vereséget, itt az ideje, hogy a svédek is megismerkedjenek ezzel az érzéssel. Annál is inkább, mert minden bizonnyal élénken él még a finnek emlékezetében a torinói olimpia. Akkor a kék-fehérek veretlenül érkeztek a döntőbe, ahol a csoportkörök során némi matekozással a könnyebb ágat választó svédek lettek az ellenfeleik. A svédeknek bejött a matek, a döntőben pedig 3-2-re győztek az addig hibátlan és rendkívül magabiztos finnek ellen.

SWEFIN

Ráadásul a számmisztika is a finnekkel van, hiszen a szarajevói olimpia óta nem történt olyan, hogy egy csapat veretlenül legyen olimpiai bajnok. Persze ennél magasabb tudományos igényű vizsgálatok után is csak arra a következtetésre lehet jutni, hogy a két csapat rangadóján bármi megtörténhet. Az olimpiákon eddig 11 alkalommal találkozott egymással a két csapat, és a svédek szempontjából 6 győzelem, 3 döntetlen és mindössze 2 vereség a mérleg. Ugyanakkor az örökmérleg svéd fölénye érthető is, hiszen a sárga-kékek sokkal régebb óta tagjai a szűk elitnek, mint az oda a 80-as évek végére megérkező finnek. A legutóbbi két olimpiai összecsapást a háromkoronások nyerték. A már említett torinói döntő után Vancouverben a csoportkörben találkoztak, akkor ugyancsak a háromkoronások nyertek, 3-0 arányban. Eddig kieséses szakaszban kétszer találkozott ez a két válogatott, a már említett torinói döntő előtt 1998-ban, Naganóban, ott történetesen a finnek nyertek 2-1-re a negyeddöntőben, elütve a svédeket az éremszerzés esélyétől.

Bombaerős kerettel érkeztek a svédek az olimpiára, az egy szem Jimmie Ericsson kivételével mindenki az NHL-ből érkezett, még úgy is, hogy kisebb sérülés-mizéria sújtotta az előzetesen kiválasztottakat és ezért volt néhány változás a keretben. Ennek ellenére nem volt mindent elsöprő a csapat teljesítménye az első körben. A csehek viszonylag könnyed legyőzése után ? már 4-0-ra is vezettek a svédek ? megszenvedtek az előzetesen könnyebb ellenfélnek ítélt Svájc és Lettország ellen is. A négy közé jutásért Szlovénia volt az ellenfél, és cseppet sem meggyőző első 40 perc után az utolsó 20 percben kerekedett biztossá a svéd győzelem és továbbjutás.

A nagy válogatottak közül a finnek érkeztek a legkevesebb NHL-es sztárral, ráadásul náluk is voltak sérülés miatt kieső játékosok. Hárman is a Liigából érkeztek, nyolcan pedig a KHL-ből. Ráadásul az oroszlános válogatottnak papíron jóval komolyabb ellenfelek is jutottak eddig. Az osztrákok és a norvégok elleni nagy gólarányú győzelmek mellett Selannéék már túl vannak egyszer Kanadán, akiktől hosszabbításban kaptak ki, és a negyeddöntőben rendkívül érett és okos játékkal a házigazda, szupersztárokkal teletűzdelt orosz válogatottat búcsúztatták, gyászba döntve ezzel egész Oroszországot.

A kérdés ilyenkor mindig az, hogy a kényelmesebb feladatokat megoldó csapat viszonylagosan pihentebb játékosai, vagy a több nehéz feladaton edződő, emiatt minden bizonnyal fókuszáltabb válogatott játékosai lehetnek-e előnyben a mindent eldöntő meccsen. Hogy milyen érzelmek szabadulhatnak el a hűvös skandinávok között a svéd?finn derbiken, azt jól jellemzik az elődöntőre készülődő játékosok nyilatkozatai is.

“Természetesen egy kicsit utáljuk egymást, de egyszerre szeretjük is ? mondta Sami Vatanen. ? Mindig jó móka egy finn?svéd meccs, ez plusz energiákat ad nekünk.”

“Félelmetes lesz ? mondta Daniel Alfredsson, a svédek emblematikus alakja ?, láttam őket a harmadik harmadban Oroszország ellen. Gusztustalanul fegyelmezettek voltak.”

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum