Érsekújvár–UTE 3-2

   

Győzelmével az Érsekújvár biztosította második helyét a rájátszásban, a tartalékosan felálló UTE pedig méltóképpen búcsúztatta a szezont.

Nagyobb tétje volt a házigazdák számára a találkozónak, hiszen az ő második helyükhöz a meccs előtt még kellett három pont. Ennek megfelelően Weissmann duplájával a 13. perc elejére kétgólos vezetéshez jutottak a felvidékiek. Előbb a bedobópontok magasságában, középtájt hagyták egyedül az újpesti védők, majd emberhátrányban szerzett korongot vágott a léc alá a kiváló szlovák csatár. A tartalékosan érkező UTE azonban egy pillanatra nem adta fel, a következő emberelőny első felével ugyan nem tudott mit kezdeni, de aztán Horváth András bombája kipattant Krajcovicról, a kipattanót pedig Reiter kotorta be a kapuba. A második harmadban, különösen annak második felében nagyon nyomott az Érsekújvár, de az UTE többnyire hősiesen, olykor szerencsével hárította a veszélyeket. A harmad második felét gyakorlatilag az újpesti harmadban töltötték a csapatok, ám az utolsó másodpercekben elkövetett fegyelmezetlenségek következtében két perc kettős hátrányban kezdte a záró húsz percet az Érsekújvár. Ismét Horváth András bombázott, ismét Reiter termett ott a lepattanón, így a 42. percben ismét egyenlő volt az állás. Nem sokáig, mintegy 100 másodpercig örülhettek az egyenlítésnek a csapatukat idei utolsó meccsükre elkísérő lila-fehér szurkolók, hiszen a 44. percben Kowalczyk talált a kapuba, kialakítva a 3-2-es végeredményt. Győzelmével az Érsekújvár biztosította második helyét az alapszakaszban, az UTE pedig idei egyik legjobb játékával, méltón búcsúztatta a szezont.

Robert Spisák, vezetőedző, Érsekújvár: “Négy sorral kezdtünk, de nem ment jól a játék,. ezért az első szünetben át kellett állnunk három sorra. Remgeteg helyzetünk volt, de semmit nem tudtunk belőni, ezért lett szoros a mérkőzés. Szurkolóink ma is sokat segítettek, köszönjük nekik!”

Fekti Bálint, UTE: “Jól kezdtünk. Később megszerezték a vezetést, de visszajöttünk a meccsbe. Sajnos túl sok kiállítást szedtünk össze, és ezek elvitték az energiánkat. Az Érsekújvárnak sok helyzete volt, de szerencsések voltunk, nem tudta belőni ezeket. Szoros meccs volt!”

MOL Liga, Érsekújvár, 1349 néző. Játékvezetők: Haszonits, Németh, Vas, Berger.
Krajcovic: 92,6% (Chovan)
K
Hajek: 92,9% (Szabó)
Hrudík, Kowalczyk, Podstavek, Stefanka O., Dubec Marek
1
Ványi, Maklári, Reiter, Pichler, Farkas
Baron, Kames, Hurtaj, Frolík, Weissmann
2
Horváth, Bereczki, Sweeney, Coleman, Crichton
Sucharda, Siska, Caladi, Uhnák, Polcík
3
Dorner, Kovács, Szirányi, Fekti
Král, Pavesic, Korytko, Ruzicka
4
Robert Spisak
E
Fekti Bálint
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 08:34 NZÁ Weissmann Hurtaj Kames
2-0 12:08 NZÁ SH Weissmann Frolík Kames
2-1 14:19 UTE PP Reiter Horváth
2-2 41:45 UTE PP2 Reiter Horváth Farkas
3-2 43:25 NZÁ Kowalczyk Hrudík Stefanka O.
42 Kapura lövések száma 27
22 Kiállításpercek 20
Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 26., vasárnap
ROM 17:30 SCCBRA 3-4VÉGE
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 3-2 HVÉGE
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE 3-8VÉGE
március 30., csütörtök
U14 18:40 UTEAVS 4-5VÉGE
március 31., péntek
NHL 02:05 NSHTOR 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 VSVAVS 
ROC 16:10 MISVIC 
április 1., szombat
NHL 01:05 NYRPIT 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 MÜNAVS 
ROC 16:10 MISSLL 
április 2., vasárnap
NHL 01:05 TBLMTL 
    • SPÍLER TV
NHL 04:00 EDMANA 
    • SPÍLER TV
ROC 10:10 OLLAVS 
ROC 13:10 MISRIT 
NHL 21:05 BUFNYI 
    • SPÍLER TV
április 3., hétfő
U14   AVSUTE 
NHL 00:05 CBJWSH 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 HUNSLO 
VÁL 19:00 HUNSWE 
április 4., kedd
U18 13:10 HUNSLO 
április 5., szerda
U14   UTEAVS 
NŐI 15:40 HUNSVK 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk