Vanekék bocsánatot kértek Ausztriától

   

Az osztrák csapat hajnalig ünnepelte a norvégok legyőzését, a három NHL-es levélben ismerte el a helytelen viselkedést. A szövetségi kapitány jelezte, aki benne volt a buliban, többet nem lesz nála válogatott.

Nehezen térnek napirendre Ausztriában a jégkorongozók a Szlovéniától elszenvedett veresége fölött. Az újságokban megjelent hírek szerint a csapat tagjai az osztrák olimpiai bizottság által a játékok alatt üzemeltetett osztrák házban ünnepelték a norvégok fölött aratott sikert, és későn, vagy még inkább korán, a reggeli órákban kerültek ágyba. Viveiros szövetségi kapitány annyit mondott erről a harmadnapi vereség után, hogy másnap reggel edzés volt, és mindenki ott volt, az ünneplés nem lehet téma. De hiába mondta ezt a kanadai származású mester, az újságok nem hagyták annyiban a témát. Szerdán reggel aztán a csapatkapitány, Thomas Vanek és a csapat NHL-es ászai nyílt levélben kértek bocsánatot a közvéleménytől.

vanek

A nyílt levél így szól: “A különböző sajtótudósításokkal kapcsolatban, amelyek az olimpiai jégkorongtornán Szlovénia ellen játszott mérkőzésünk után láttak napvilágot, az alábbiakat szeretnénk leszögezni:

Az olimpiai tornára való felkészülésünk nagyszerű csapatszellemben zajlott. Ez érvényes az Oroszországban töltött időszakra is, az első két mérkőzés egyértelmű vereségei ellenére is. Az eredménykényszer egyre nagyobb lett, így ennél is szebb volt a 3-1-es győzelem Norvégia, tehát egy olyan csapat ellen, amelyik folyamatosan a legjobb 8 között található a világranglistán.

A keményen megdolgozott győzelmet követően a jégkorong-válogatott meglátogatta az Austria Tirol házat. Ezt követően néhány hivatalos programon vettünk részt, majd a jégkorong-válogatott a feltűnést keltő sikerét zárt körben is megünnepelte. Mivel másnap nem volt mérkőzés, néhányunk egész sokáig maradt. Ez a viselkedés bizonyosan nem professzionális. Az a véleményünk, hogy mindez azonban semmilyen befolyással nem volt a keddi csapatteljesítményünkre a szlovénok elleni, a negyeddöntőbe jutásról döntő mérkőzésen, de tudjuk, hogy sokak számára egyúttal példaképek is vagyunk, ezért az ünneplést a torna számunkra utolsó mérkőzése utánra kellett volna halasztanunk.

Az NHL-ben, de az EBEL-ben és más európai ligákban a játékosok hetente több mérkőzést is játszanak. Távol áll tőlünk, hogy ezt a körülményt bíráljuk, hiszen ez a mi munkánk és ráadásul még jól is keresünk vele. De mi is emberek vagyunk, akik a nap végén időnként hibáznak is. Azért a negatív benyomásért, amit a nyilvánosságra tettünk, ezúton szeretnénk elnézést kérni, és nyomatékosan szeretnénk ehelyütt is kijelenteni, hogy tanultunk az esetből.

Az osztrák olimpiai csapatnak a hátralevő napokra sok sikert kívánunk, és örömmel állunk a későbbiekben is az osztrák jégkorong-válogatott rendelkezésére.

Thomas Vanek, Michael Grabner, Michael Raffl.”

Utóbb aztán Manny Viveiros is változtatott az álláspontján. Mint az ORF-nek elmondta, először a szlovénok elleni meccs éjszakáján szerzett tudomást a játékosok elhajlásáról és arról, kik vettek részt ebben. Mint elmondta, nagyon csalódott a történtek miatt, és ha időben hallott volna a hosszúra nyúlt éjszakáról, az érintettek nem is játszottak volna Szlovénia ellen, azonnal hazaküldte volna őket, hiszen az osztrák táborban teljes alkoholtilalom volt.

Viveiros leginkább azokat a játékosokat sajnálja, akik a keretszűkítés miatt kimaradtak a végleges 25 fős csapatból, miközben a bentmaradók a kivételes eséllyel így visszaéltek, ahelyett, hogy a csapat mezét büszkén viselték volna. Éppen ezért további következményeket ígért, mint jelezte, a történtek feltárása és értékelése után 2-3 napon belül egy sajtóközleményt ad majd ki erről. Az interjúban arról biztosította a nézőket, hogy többek válogatott karrierje véget ért ezzel, legalábbis amíg ő marad a szövetségi kapitány.

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
ROM 17:30 SCCBRA 3-4VÉGE
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 3-2 HVÉGE
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE 3-8VÉGE
március 30., csütörtök
NHL 02:05 PITCHI 
    • SPÍLER TV
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
U14 18:40 UTEAVS 
március 31., péntek
NHL 02:05 NSHTOR 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 VSVAVS 
ROC 16:10 MISVIC 
április 1., szombat
NHL 01:05 NYRPIT 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 MÜNAVS 
ROC 16:10 MISSLL 
április 2., vasárnap
NHL 01:05 TBLMTL 
    • SPÍLER TV
NHL 04:00 EDMANA 
    • SPÍLER TV
ROC 10:10 OLLAVS 
ROC 13:10 MISRIT 
NHL 21:05 BUFNYI 
    • SPÍLER TV
április 3., hétfő
U14   AVSUTE 
NHL 00:05 CBJWSH 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 HUNSLO 
VÁL 19:00 HUNSWE 
április 4., kedd
U18 13:10 HUNSLO 
április 5., szerda
U14   UTEAVS 
NŐI 15:40 HUNSVK 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk