Fontos, hogy mindenki kapjon lehetőséget

   

A lettek kanadai szövetségi kapitánya, Ted Nolan nem csak a meccsekről, hanem az életről is beszél minden mérkőzés után. Svájc legyőzése után is így tett.

Ted Nolan (vezetőedző, Lettország): “Megpróbáltam elhitetni a csapatommal, mennyire jók is ők. Lassan kezdtek is hinni nekem, nem az olimpiai selejtező után. Hiszek a befektetett munkában. Emlékszem, amikor gyerek voltam és talán nem kaptam meg minden lehetőséget, mindenért meg kellett küzdenem. Ez megtanított arra, milyen fontos, hogy mindenki kapjon lehetőséget. Ennek rengeteg köze van ahhoz, ahogy én nevelkedtem és ahogy szeretném kezelni az embereket. Teljesen mindegy, mennyi pénzük van, vagy milyen kis országból jönnek.

Szerencsés napunk volt. Volt néhány jó megugrásunk. De az, hogy vannak ilyenek a megfelelő pillanatban, nem jelenti azt, hogy a tiéd a jobb csapat. Ozolins jelenléte rengeteget segített a csapatnak. Minden körülmények között szeret versenyezni. Nem lennénk itt, ha nem döntött volna úgy tavaly az utolsó selejtező előtt, hogy visszatér. Nem is tudom megmondani, hogy ő az edzője a csapatnak, vagy én vagyok az…”

Sean Simpson (vezetőedző, Svájc): “Lettország nagyszerű mérkőzést játszott. Szervezettek voltak, minden méterért megharcoltak a jégen. Szerintem mi sem játszottunk rosszul. Biztos követtem el hibákat, hiszen mégsem nyertünk.”

Kaspars Daugavins (csatár, Lettország): “Történelmi győzelem ez, első alkalommal vagyunk egy olimpia negyeddöntőjében. Nem sokan hittek ebben, mi pedig bebizonyítottuk ezeknek az embereknek, hogy tévednek. Ted Nolannak óriási szerepe van ebben. Soha nem volt még olyan edzőnk, aki hitt volna a játékosaiban. Mindig a keménykedő stílus ment, mindenkinek keményen kellett dolgoznia, és soha nem volt, aki odajött volna hozzánk, megérintette volna a vállunkat, és annyit mondott volna: “Good job, Buddy”. Nolan új szellemet hozott a csapatba, igazából elérte, hogy higgyünk abban, mi tényleg jó csapat vagyunk. Most pedig meg lehet nézni, hol tartunk. Sok világbajnokságon voltam már, de még soha nem volt az az érzésem, hogy tényleg nyerhetnénk valamit. Három vereséggel kezdtünk, de azt mondtuk, a legjobb csapatok ellen játszottunk, akiknek a játékosai az NHL-ben szerepelnek és ott keresik degeszre magukat. Mi a szélrózsa minden tájáról jöttünk össze. Mutassuk meg nekik, hogy mi is tudunk hokizni, még úgy is, hogy tulajdonképpen egy normális bajnokság sincs nálunk.”

Edgars Masalskis (kapus, Lettország): “Nem találtuk fel az űrrakétát. Jó csapatuk van. A svájciak voltak az esélyesek, ez nyilvánvaló. De tudtuk, hogy meg tudjuk verni őket és be tudunk kerülni a legjobb nyolcba az olimpián. Egy olyan ország számára, mint Lettország, ez már önmagában is hatalmas eredmény.”

Damien Brunner (csatár, Svájc): “Egy nagyszerű kék vonalas lövésből szereztek vezetést, szépen takarták a kilátást a kapusunk elől. Aztán lőttek egy szép emberelőnyös gólt is, és máris 2-0 volt oda. Volt elég időnk, hogy reagáljunk erre, de nem találtuk meg a támadójátékunkat. Korábban is volt gondunk a góllövéssel, de nem akkora, mint most. Ha van egy csomó támadójátékosod, aki nem képes gólt lőni, akkor az mindig szöget üt a fejedbe, hogy ebből akár gond is lehet.”

Mark Streit (védő, Svájc): “Az első három meccsen jól védekeztünk, és a kapusaink is remekül védtek. Mi meg lőttünk összesen két gólt. De ma 2-0 lett az ellenfélnek, és onnan nagyon nehéz volt. Nem zuhantunk össze, és megvoltak a lehetőségeink is. Szereztünk is egy gólt, de ezen a szinten meccsenként egy lőtt gól nem elegendő.”

Cimkék: , , , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 26., péntek
NHL 02:05 OTTPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk